A Konami a múlt hónapban jelentette be, hogy véget ér a tíz évre szóló megállapodása az UEFA-val, így az idei Real Madrid - Liverpool döntő után elveszítik a bajnokok ligája licencjogait. Ez nem éppen kellemes hír a licencekkel egyébként is hadilábon álló Pro Evolution Soccer-sorozat számára.
És habár sejtettük, hogy a licencet az EA Sports happolta el, egészen eddig erre konkrét megerősítést nem kaptunk. Most sem a kiadótól jött a megerősítés, hanem a közkedvelt holland kommentátortól, Evert ten Napeltől.
Az úriemberegy interjúban beszélt arról, hogy már javában zajlanak a stúdiófelvételek a FIFA 19-hez, amiben ezúttal is részt vesz ő, valamint kommentátor társa, Youri Mulder. Elmondása szerint ez minden évben körülbelül hat-hét napot vesz igénybe, de persze nem kell évről-évre mindent újra rögzíteni.
A lényeg ezután következett: "A 2019-es játék még jobb lesz, bekerült az UEFA-bajnokok ligája, valamint az UEFA Európa-liga. Miután végeztünk a hangfelvételekkel, a játék elmegy egy tesztelői központba, ahol a profik alaposan leellenőrzik, majd októberen megjelenik, amikor az a sok furcsa ember valószínűleg megint sorban fog állni éjfélkor".
Szegény EA Sportsnak meg valószínűleg eggyel kevesebb ütős bejelentése lesz az E3-ra.



























