A Mafia III soha nem fog az elődjei nyomdokaiba lépni, de ha valami miatt kiemelkedett minden más epizód közül, az a rengeteg bug volt, amit a Hangar 13 nem igazán tudott jól kezelni, a 2K pedig hagyta ilyen formában megjeleníteni a játékot.

Úgy tűnik, a Hangar 13 hű maradt a saját minőségi elvárásaihoz, hiszen a Trilogy-ból egyedül eddig még csak a Mafia II DE jelent meg úgy, hogy hozzá is nyúltak volna - sajnos meg is lett az eredménye.

A Definitive Edition ugyanis az amúgy egyáltalán nem rossz játékot alakította át egy glitch szörnyeteggé. Ezekről már összeállítások is készültek.

A játékosok hangproblémákról is beszámolnak, amit csak a konzol újraindításával lehet orvosolni. Ha valaki fülessel játszik, akkor minden párbeszéd a bal hangszóróból szól csak, az átvezetők néha pedig extrém hangosak.

Sajnos teljesítményproblémákkal is találkozhatunk PS4 konzolon.

De Xboxon se jobb a helyzet.

Kétségtelen viszont, hogy vannak olyan aspektusai az új kiadásnak, amit sikerült javítaniuk, például elég sok effekt megkérdőjelezhető volt az eredeti változatban, az újban viszont sokkal jobban néz ki az eredmény.

Már amikor működnek.

Sajnos jól látható, hogy a közösségi oldalak tele vannak a Mafia 2 Definitive változattal nem elégedett felhasználókkal, így felmerülhet a kérdés, hogy az első rész újrakiadása egyáltalán játszható lesz-e megjelenéskor. Augusztus 28-án kiderül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2020. máj. 26. 15:34
#4

Ahogy látom konzolon vannak a főbb problémák. PC-n semmi baja nincs (nálam).

Busterftw
Busterftw
2020. máj. 26. 12:08
#3

Mafia III-at nem reg jatszottam ki, 1side quest akadt csak be, minden ami megjeleneskor bug volt vagy glitch azok javitva lettek.

Persze most sem fut remekul, de sokkal jobb a helyzet.

abysan
abysan
2020. máj. 26. 3:07
#2

Félek nagyon, hogy el tudják baltázni az első részt is... pedig még meg is venném lehet teljes áron, ha jól sikerülne...

arn
arn
2020. máj. 25. 11:51
#1

nekem mindegy, hogy mit csinalnak, csak elso reszt ne csesszek szet... az egy gyongyszem.

nanotek
nanotek
2020. máj. 26. 15:37

@arn  Nah jah, emlékszem az első rész nem ment maxon az akkori konfigomon, kellett hozzá idő míg beértem én is hardverileg. Én sem szeretném, ha elbasszák, a többit amúgy is leszarom..

Vissza az oldal tetejére