A 12VHPWR tápcsatlakozó körül elég sok probléma volt anno, ám ahogy az iparág elkezdett áttérni a továbbfejlesztett változatra, ami a 12V-2x6 nevet viseli, jelentősen visszaesett a megégő csatlakozók és aljzatok száma, azok az esetek, amelyek pedig mégis napvilágot láttak, nagyrészt felhasználói hibából fakadtak. Sok esetben kiderült, hogy rossz minőségű átalakító kábeleket használtak arra, hogy a 12V-2x6 tápcsatlakozót három vagy négy darab 8-tűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül szolgálhassák ki, ez pedig időzített bombaként ketyegett a rendszerben, és olykor bizony „fel is robbant” egy-egy példány.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a 12V-2x6 implementációja megfelelő, hiszen sem az egyes érintkezőkre vagy érintkező-csoportokra eső áramfelvételt nem monitorozza a videokártyák többsége – leszámítva az olyan extrém példányokat, mint az ASUS RoG Astral sorozatának tagjai –, sem a hőfokot nem ellenőrzi a rendszer, pedig ezek köré remek védelmi mechanizmusokat lehetne építeni, elkerülhetőek lennének a „balesetek”. Ez persze drágítaná a dizájnt valamelyest, de valamit valamiért.

Az eddigi tápcsatlakozó-megolvadások jellemzően csak az Nvidia GeForce RTX 40-es és GeForce RTX 50-es sorozatának tagjait érintették, az új szériánál igazából már többségében a 12V-2x6 tápcsatlakozót használják, amivel eddig jellemzően akkor volt baj, ha régi tápkábelt használtak hozzá, vagy olyat, amelynél a sok csatlakoztatási ciklustól egyszerűen romlott az érintkezés. Az AMD térfelén a Radeon RX 7000-es szériánál még csak elvétve találkozhattunk 12VHPWR tápcsatlakozóval ellátott modelleken, ezeket az AIB partnerek készítették, az AMD álláspontja ugyanis még mindig az, hogy a 12VHPWR tápcsatlakozó használatát mellőzik a referencia modelleknél – pont az Nvidia térfelén látott rossz tapasztalatok miatt.

A Radeon RX 9000-es széria megjelenésével a 12VHPWR tápcsatlakozó alkalmazása is fokozódott, több olyan Radeon RX 9070-es és Radeon RX 9070 XT modell is forgalomba került, amelyeken ez a speciális tápaljzat foglal helyet. Ebbe a körbe tartozik az ASRock Radeon RX 9070 XT Taichi OC is, amivel az egyik gamernek meggyűlt a baja az elmúlt időszakban. A szóban forgó videokártyával kapcsolatban egy hónapja már felkereste a Reddit közösségét a Savings_Opportunity3 becenév alatt kommentelő tulajdonos, akkoriban azon aggódott, jelenthet-e később problémát a 12VHPWR tápcsatlakozó egyik érintkezőjénél látott elszíneződés. Akkoriban a válaszolók megnyugtatták, nem lesz semmi gond, ez a videokártya úgysem igényel akkora áramot, mint például egy GeForce RTX 5090.

Azóta született egy újabb bejegyzés, immár egy szomorú tapasztalattal: az elszíneződött érintkező a meghibásodás előfutára volt, ahogy azt sejteni lehetett, ugyanis az említett érintkező környékén megolvadt a csatlakozó háza, és a fotó alapján egy másik érintkezőnél is látszik némi sérülés. A videokártya felőli oldal az eddigi információk alapján sértetlen, az érintkezők körüli házrészek nem olvadtak meg, csak minimális elszíneződés látható egy-két helyen.

Hab a tortán, hogy a szóban forgó videokártya nem egy natív 12V-2x6 vagy 12VHPWR tápkábelen keresztül kapcsolódott a tápegységhez, hanem egy tápadapteren keresztül, ami lehetővé teszi, hogy a 12VHPWR tápcsatlakozót három darab 8-tűs PCI Expres tápaljzaton keresztül szolgáljuk ki. A tápcsatlakozóban állítólag csak 4 csatlakoztatási ciklus volt, ezekre a rendszer karbantartása és bővítése miatt került sor, azaz nem volt agyonhasználva a kábel.

A fentiek alapján a kisebb fogyasztással, kisebb áramfelvétel mellett működő AMD videokártyáknál is érdemes odafigyelni a 12VHPWR vagy a 12V-2x6 tápcsatlakozók használatára, érdemes jó minőségű kábeleket használni, és érdemes a csatlakozást kétszer is ellenőrizni, rendesen illeszkedik-e a csatlakozó az aljzatba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

44 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2025. szept. 1. 13:49
#10

Nagy lesz am a kuss ezek utan, hogy az AMD is egett.

Kajafun
Kajafun
2025. aug. 24. 20:13
#9

Felénk ezt a csatit/kábelt tyúkbélnek hívjuk. :)

csapi26
csapi26
2025. aug. 23. 18:49
#8

Én vagyok a világ leghumorosabb embere. Mindenki más gyöksi hozzám képest :p

csapi26
csapi26
2025. aug. 24. 16:46

@csapi26 naaaa, mékellepontozniiiiiiiiiii :P:P:PPPP:

N.S.N.
N.S.N.
2025. aug. 23. 12:44
#7

.

Sinesol
Sinesol
2025. aug. 23. 10:08
#6

Szoval megint egy kokany kabel hasznalata soran törtent az olvadas, valahogy nem lepődök meg. Szinte mindig kiderül, hogy kokanyolas, vagy utangyartott kabel volt a törtenetben.

Busterftw
Busterftw
2025. szept. 2. 16:15

@N.S.N. Teljesen irrelevans, se a 8 pines se az uj csatlakozos egesekrol/olvadasokrol nincs semmilyen globalis statisztika.

Mert ugye itt a par arc az mar 2 eve nyavalyog, hogy jaj leegett a csatlakozo, leeg a hazad, meg minden.
Ez akkor ugyanannyira igaz a 8pinesre is, hiszen az is egett.

Gpety
Gpety
2025. aug. 22. 17:58
#5

Erre csak egy magyarázat van: a raktárban egy Geforce mellett tárolták huzamosabb ideig.

peti19870621
peti19870621
2025. aug. 22. 22:55

@Gpety És megfertőződött kóbor árammal. Meg kellett volna nekik osztani a gyártelepi szellemírtók számát.

csapi26
csapi26
2025. aug. 22. 17:24
#4

SOHA ilyen csatlakozóval nem veszek kártyát
(ezeket gondolom nyilván egyesével gariztatni is kizárt, max. az USA polgárai valami helyi csoportos perben tudnak majd alkotni maguknak vmi kármegtérítést, szal európaiként esélyesen ottmaradsz egy leolvadt szar kártyával, meg egy gyártói dorgálással, ha egyáltalán van helyi képviseletük, hogy "te vagy a hülye, jakab!")

N.S.N.
N.S.N.
2025. aug. 27. 11:29

@Tirexi Hát öreg harcos, akkor bőszen vállalom ebben az esetben a világ fejlődésének lassítását! Van is rá ok bőven! BetaHardwerTester pozíciót nem szivesen töltök be, már igy is elég a nem önként vállalt win11 is OpSystemBetaTester pozició, nem akarok idő előtt megőszűlni. Megnéznéd a gépeink belsejét, ez aztán az érv! Menten magamalá XAROK! :) aki 3 tyúkbéllel haza tudja végni a saját munkáját esztétika szempontjából, az lehet hogy pont telibe tojja, sokan a funkcionalitást, a biztonságos üzemet helyezik előtérbe, nem azt hogy 1-2-3 kábelt kell elvezetni normálisan. Ha ezen múlik az már régen rossz, de ha téged az nyugtat meg, hogy 2-3 csati/kábel helyett egy van,akkor legyen. Ha pedig másik oldlról nézzük, akkor akár gyorsíthat is, azaz dobják ezt a hulladék fejlesztést és kénytelenk lesznek kidolgozni egy épkézláb verziót. Ha nem veszed a szemetet, akkor az nagy kényszerítő erő ám! Ebbe nem gondoltál bele, csak veszel mindent ami új és szép???

N.S.N.
N.S.N.
2025. aug. 22. 15:59
#3

Pasztmek!!! fogyasztás szempontjából bőven bőven a maximum alatti vga és odapörköl......... Édes jó Istenem! Ezek szerint még az általam tippelt 300-350w fogyasztási maximum is veszélyes. Most xartam magam alá!

N.S.N.
N.S.N.
2025. aug. 27. 11:42

@tomchee Oké, de az hogy xy max Amper az kiadja alapból, hogy mekkora a max felvehető teljesítmény és álalában 600w-ot emlegetnek mindnehol, és a maximálisan és tartósan átengedhető amperből is az jön ki hogy 600w fölé ne menjél mert baj lesz. Szóval ha ampere ha wattra hivatkozunk, azok kb arányban állnak egymással, esetleges minimális eltérés lehet és valóban, összességében nem is az amper és nem is a felvett teljesítmény lesz a ludas már amennyiben az a szabvány maximumán, vagy ahhoz közel van, hanem az a keresztmetszet amin átmegy vagy nem megy át ezért masszív túlterhelést okoz, amire hardveres védelem nincs és kész is Horváth Rozi féle VGA pörkölt olvadt műanyaggal csípősen! :)

j.panzer
j.panzer
2025. aug. 22. 15:26
#2

Úgy fest rendesen alultervezett ez a szabvány. Persze az is igaz, hogy hiba szabvány valami, simán eltérnek tőle a gyártók. Mint az USB-C, ahol meg volt mondva, hogy csak egybe öntött kupak lehet a csatlakozó, ezzel szemben a mai napig, hivatalos Samsung töltőkön is lemezből hajlított szutykok vannak.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. aug. 22. 13:43
#1

Természetesen ez is az Nvidia hibája lesz.

marc23
marc23
2025. aug. 23. 11:34

@Dragon3k lehet, sot biztos, h meg tuloztam is a teljesitmenyt illetoen! Nem h a 450W-t de lehet meg 300W-t sem tud uzemszeruen atvinni ez fos kabel! Es lehet h mindenkinek ott melegszik a gephazba csak nem tudunk rola, m nem olyan nagy a hő h megolvadjon! De az h melegszik mar onmagaban mitatja, h alulmeretezett!

Vissza az oldal tetejére