Az Apple egy gigantikus sajtóközlemény keretén belül számolt be róla, hogy együttműködésbe lép az IBM-mel – a bejelentés kétségkívül sokakat meglepett. Hogy miért került sor erre a meglehetősen fura együttműködésre? Azért, mert az Apple már érzi, hogy új piaci szegmenseket kell megcéloznia, ha azt akarja, hogy a növekedésre éhes befektetők elégedettek legyenek – és a cég profitja is oly mértékben szárnyaljon, mint ahogy azt az ezt megelőző időszakban tette.

Intő jel, hogy a táblák piacán az iPad eladások 16%-kal csökkentek az elmúlt negyedév során, így a vállalatnak mindenképpen új piaci szegmenseket kell meghódítania, ha fenn szeretné tartani a növekedést. Az okostelefonok piacán kézenfekvő ötlet lehetne a fejlődő piacok célbavétele, ám a vállalat nem igazán kínál olyan termékeket, amelyek e szegmensben labdába tudnának rúgni. Az iPhone 5C árát ugyan "kedvezőbb" szintre lőtte be a gyártó, plusz a kifutó iPhone-ok esetében is ad némi árkedvezményt, de ezek a törekvések kevésnek bizonyulnak a belépőszintű megoldások piacának meghódításához – tulajdonképpen e szegmens egyelőre nem is szerepel a vállalat célkeresztjében.

Galéria megnyitása

A cég inkább a fizetőképesebb rétegek felé szeretne nyitni, így remek megoldásnak tűnik, ha célba veszi az üzleti felhasználókat. Az üzleti szegmensben eddig nem igazán brillírozott az Apple, igaz, azt azért ki kell emelni, hogy a Fortune 500-as listán szereplő cégek több, mint 97%-a használ iOS alapú eszközöket. Ez az eredmény Tim Cook szerint kevés, hiszen az esetek többségében csak az adott cég vezetőségében található néhány iPhone vagy iPad, tömeges, cégenkénti több ezres eszközhasználatról nem igazán beszélhetünk. Az Apple most az IBM segítségével próbál javítani pozícióján, méghozzá úgy, hogy az IBM segítségével széles körben elfogadottá és elismertté teszi iOS alapú eszközeit.

Az IBM korábban komoly szereplő volt a PC piacon, ám a cég idővel úgy látta, érdemesebb más területekre fókuszálnia. Az IBM éppen ezért eladta a PC üzletágát a Lenovonak, majd idén év elején a szerver üzletág esetében is hasonlóképpen járt el – utóbbi 2,3 milliárd dollárért lett a Lenovoé. Ezután az IBM inkább az üzleti szolgáltatásokra helyezte a fő hangsúlyt, ami a dolgok jelenlegi állása szerint remek döntésnek bizonyult.

Adott tehát az Apple, aki erős terméktámogatást kínál, jól használható iOS alkalmazásokat tud írni, és igen vonzó pozíciót tölt be mind az okostelefonok, mind pedig a táblák piacán. Ahhoz, hogy ezek a termékek az üzleti felhasználók körében is sikeresek lehessenek, megfelelő szoftverekre, illetve szolgáltatásokra van szükség – és itt jön képbe az IBM.

A felek a jövőben szorosan együttműködnek egymással, ami új távlatokat nyit a munka terén. Korábban a mobileszközök teljesen átalakították a felhasználók személyes szokásait, illetve életét – most ugyanilyen átalakulásra lehet számítani a munka terén is.

A fenti esemény a BlackBerry számára aligha szívderítő, de a Samsung, a Google és a Microsoft is félhet attól, mi sül ki a felek együttműködéséből. Az biztos, hogy mindkét oldalon remek technológiák, illetve eszközök csoportosulnak, így ha ezeket kellő szakértelemmel ötvözik, akkor még érdekes dolgok is kisülhetnek ebből az együttműködésből. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Svidi
Svidi
2014. júl. 21. 12:16
#8

Micsoda történelmi fordulat!

Terror
Terror
2014. júl. 18. 9:15
#7

B2B-ben utaznak, így meg nincsenek szem előtt.

csabi02
csabi02
2014. júl. 18. 0:22
#6

Ahhoz képest,hogy régen mekkorába dübörgött az IBM, mára már igen csak "eltűnt".

Zabalint
Zabalint
2014. júl. 18. 13:08

Az a baj, fogyasztóként nagyon hamis képet látunk a világról, mert csak azokat a nagyvállalatokat látjuk nap mint nap, amelyek végfelhasználói termékeket, szolgáltatásokat gyártanak, adnak el, nyújtanak. Közben ugyanúgy nagy jelentősége van azoknak a vállalatoknak, amelyek más vállalatoknak szolgáltatnak vagy adnak el valamit. Ezeket viszont legtöbben csak akkor látjuk, ha a munkahelyünk kapcsolatban áll velük, és akkor is csak nagyon kis hányadukat.

Terror
Terror
2014. júl. 17. 21:15
#5

A joint venture, mint fogalom, köszőviszonyban sincs a kartellel.

Taranisz
Taranisz
2014. júl. 17. 20:30
#4

S lőn megszületett a legális kartellezés! ^^

matyi009
matyi009
2014. júl. 17. 20:08
#3

Hát az IBM lehet aranyat ér, de ha aranyat szórsz egy marék szarra az még mindig csak egy marék szar marad.

Phantomstranger
Phantomstranger
2014. júl. 17. 22:19

A hozzászólásod célját értem, csak a konkrét tartalmát nem. Van valami mondanivalód az apple szarozáson kívül. Valami konkrétum, vagy csak lenyomtad a kötelezőt, mert ettől leszel kemény?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. júl. 17. 17:56
#2

MAC + IBM = Maci BM :D

Supra
Supra
2014. júl. 17. 15:56
#1

Az IBM-nek hagyományosan beteg ötletei vannak - de azt nem hinném, hogy kukáznák a teljes android tábort...

Terror
Terror
2014. júl. 17. 22:05

Ugyan nem tudom, hogy most szar vagy beteg ötletei vannak-e, de ahogy a menedzsmentet ismerem, ebből hamarabb lesz űrutazás, mint mobil termék... :)

Vissza az oldal tetejére