Az Intel végre bemutatta legújabb munkaállomás-processzorait, amelyek a Xeon 600-as sorozatot erősítik és a Granite Rapids-WS lapka köré épülnek. Az újdonságok egyszerre váltják a Xeon W-2500-as és a Xeon W-3500-as széria tagjait, a kínálat összesen 11 modellből áll, amelyek között immár újra vannak dobozos változatok is.
A gyártó szerint a 11-ből 5 modell kerül forgalomba dobozos kivitelben is, míg a maradék 6 csak tálcás verzióban lesz elérhető. A csúcsot a Xeon 698X képviseli majd, ami összesen 86 processzormaggal érkezik, így 26 maggal többet kínál, mint az előző generációs csúcsmodell, a Xeon W9-3595X. Rajta kívül érkezik még egy nagy magszámú verzió, a Xeon 696X, ami 64 processzormaggal büszkélkedhet – kettőjük közül csak utóbbi lesz elérhető dobozos változatban.
Az új munkaállomás-processzorok az adatközpontokba szánt Granite Rapids modellekhez hasonlóan a Redwood Cove architektúra köré épülő processzormagokat használhatják, ami elsőként még a Meteor Lake sorozat mobil tagjaival debütált, de hozzájuk képest jelentősen felskálázták a magszámot, ahogy az a fentiekből is kiderült. Az új processzorok esetében csak P-Core típusú, teljesítményre hangolt processzormagokat kapunk, amelyekhez Hyper-Threading támogatás is jár, E-Core részleg nem lesz.
A leggyorsabb modell, vagyis a Xeon 698X esetében tehát 86 maggal és 172 szállal gazdálkodhat a rendszer, méghozzá 2 GHz-es magórajelet és 4,8 GHz-es maximális boost órajelet bevetve – utóbbi érték a Turbo Boost Max 3.0 támogatás révén valósul meg, a Turbo Boost 2.0-s órajelcsúcs 4,6 GHz lesz. Ez a processzor az Intel szerint teljes mértékben szorzózár-mentes lesz, azaz tuningra is kiválóan alkalmasnak ígérkezik, ami elég ritka extra az Intel Xeon szériáján belül. Rajta kívül további 5 modell is megkapja ezt a funkcionalitást, ők mindannyian X jelöléssel bírnak.
Az új processzorok 8 memóriacsatornát használhatnak, amire ezúttal már akár MRDIMM típusú rendszermemória is kapcsolódhat, méghozzá 8000 MT/s sebességgel és 4 TB-os összesített kapacitással – ez az opció persze csak az öt leggyorsabb modellre vonatkozik. A normál RDIMM modulok esetében 6400 MT/s a maximálisan támogatott sebesség. Az új processzorok maximális magszám, L2 Cache és L3 Cache kapacitás, illetve CXL 2.0 támogatás terén egyaránt előrelépést kínálnak előző generációs társaikhoz képest. Az újdonságok kaptak AMX gyorsítót is, ami minden egyes processzormag mellett helyet foglal és FP16 támogatást is kínál, valamint rendelkezésre áll Intel Deep Learning Boost támogatás is, ami az AI-hoz kapcsolódó feladatok gyorsítását segíti. A sorból a vPro Enterprise funkcionalitás sem hiányzik.
Az egyprocesszoros rendszerek építésére alkalmas termékek mellé az Intel W890-es lapkakészlete köré épülő alaplapok érkeznek. A processzor felől 128 darab PCI Express 5.0-s sáv érhető el, ezáltal a többkártyás rendszerek támogatása is biztosított. A lapkakészlethez USB 3.2-es és SATA 6 Gbps-os portokat egyaránt kínál, valamint PCI Express 4.0-s sávokat biztosító PCI Express hub is van a fedélzetén. Az alaplapok 1 GbE vagy 2,5 GbE portot is kaphatnak, valamint Wi-Fi 6 vagy Wi-Fi 7 támogatással is felvértezhetik őket a gyártók. A GbE portokból persze gyorsabb példányok bevetése mellett is dönthetnek az alaplapgyártó partnerek.
Az Intel belsős mérései szerint az új processzorok akár 9%-kal magasabb egyszálas és akár 61%-kal magasabb többszálas teljesítmény elérésére is képesek a Xeon W-3500-as és a Xeon W-2500-as sorozatú modellekhez képest. A gyártó egyéb belsős tesztek eredményeit is megosztotta, de az igazán részletes képet majd csak a később érkező független tesztek mutatják meg.
Az új processzorok árazása 499 dollárról indul, amiért cserébe a 12 maggal ellátott Xeon 634-es modellt kaphatjuk meg, a csúcson helyet foglaló Xeon 698X azonban már 7699 dollárba kerül majd. A termékek és a hozzájuk passzoló alaplapok rövidesen érkeznek, az Intel szerint szélesebb körben majd március végén válhatnak elérhetővé.