Az LG a megjelenítési eszközök minden formájában jeleskedik, a prémium OLED televíziók mellé most prémium lézeres projektort hoz el Magyarországra. Befutott a CineBeam termékcsalád egyik legújabb tagja, a HU715Q modell, ami nagyon egyszerűen lesz elhelyezhető a lakásban, és hatalmas élményt tud majd biztosítani.

Egy ultrarövid vetítési távolságú lézer projektorról beszélhetünk, ami akár 120 hüvelykes képfelületet is meg tud majd tölteni élettel egy falon vagy egy erre a célra biztosított vásznon. És kevesebb mint 22 centiről már 100 colos képátlóval lesz képes szolgálni, ami már nagyobb a legtöbb felsőkategóriás televíziónál. A fényereje pedig 2500 ANSI Lumen, ennek köszönhetően nem is kell majd teljesen besötétíteni a szobát ahhoz, hogy élvezni lehessen a használatát.

Galéria megnyitása

4K Ultra HD felbontású a HU715Q, és nagyon könnyen be lehet majd üzemelni, ugyanis képes magától korrigálni a képet, és a fényerő beállításáról is gondoskodik, plusz még a kontrasztot is behangolja úgy, ahogy azt magától jónak érzi. Van itt TruMotion mozgáskorrekció és Filmmaker mód is, ahol a képi beállítások révén még jobban megidézhető a valódi moziélmény az otthonokban.

Galéria megnyitása

A készüléken a webOS operációs rendszer fut majd támogatva minden főbb tartalomszolgáltató platformot. Dedikált alkalmazással rengeteg néznivalót lehet majd elérni online kapcsolat mellett, és akár böngészőből még több videó lesz előcsalogatható. Támogatott egyebek mellett az AirPlay 2 és a HomeKit is. Az LG évek óta fejleszti az általa biztosított szoftveres környezetet, és ennek eredményeként egy intuitív környezet várja majd a vásárlókat.

Galéria megnyitása

A projektor egy 2.2 csatornás integrált hangrendszerrel is fel lett vértezve, hogy még teljesebb élményről legyen képes gondoskodni. Az LG elmondása szerint telt hangja lesz majd az új CineBeam 4K projektornak, de azért mi úgy gondoljuk, hogy a teljesség kedvéért azért valószínűleg érdemes lesz mellé csapni egy hangprojektort. Akár Bluetooth-on is lehet majd mellé társítani hangszórót.

Az újdonság a napokban fog megjelenni a hazai boltokban, így az iPon kínálatában is. Akiket mélyebben is érdekelnek a CineBeam HU715Q képességei, azok a korábbi hírünkben olvashatnak róla részletesebben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
Megérkezett hazánkba az LG moziélményt nyújtó projektora - iPon.hu