Folyamatosan dolgozik azon a GSM Association, hogy az RCS kommunikációs protokoll szabvány a lehető legjobb felhasználói élmény elérésére legyen alkalmas a modern okostelefonok között. Ma már az Apple is lehetővé teszi az RCS (Rich Communication Services) használatát, a Google és az Európai Unió sikeresen lobbizott emellett, a fejlesztők meg igyekeznek arról gondoskodni, hogy tényleg kellemes élményben legyen része azoknak, akik ezt alkalmazzák.
Idén már átesett fontos frissítésen az RCS protokoll, fejlődött például a végponttól végpontig tartó titkosítás, melynek köszönhetően nagyobb biztonsággal lehet használni. Ehhez a szabvány üzenetküldési biztonsági szintjét (MLS) erősítették a szakemberek, és ezáltal univerzálissá vált a titkosítás platformok és szolgáltatók szintjén. Az RCS Universal Profile 3.0 révén már jobban kivédhetők az adathalász és csaló tevékenységek, visszaélések is.
Az Universal Profile 3.1 frissítéssel a fejlesztők az üzentküldési élmény növelésére mentek rá, azon belül is a hangüzenetek kerültek a fókuszba.
Tom Van Pelt, a GSM Association technikai igazgatója jelentette be, hogy az az RSC UP 3.1 legfontosabb újítása az, hogy új alapokra helyezi a hangalapú üzenetküldést. Bevezetésre kerül az xHE-AAC tömörítés támogatása, ami lehetővé teszi a hatékonyabb be- és kitömörítést a hanganyagok esetén a megosztott hangfelvételeknél.
A GSMA szakemberének elmondása alapján a beszélgetések és az egyéb hanganyagok minősége egyaránt szignifikánsan jobb lesz. Mindenki érzékelheti majd a különbséget.
„Akár hangjegyzeteket, környezeti hangklipeket küldenek a felhasználók, akár hangalapú chatbot interakciókat folytatnak, mostantól tisztább, természetesebb lejátszásra számíthatnak.” – olvasható a közleményben. A GSMA igyekszik előre gondolkodni ez alapján, és már olyan felhasználási módokkal számol, ahol hangalapú nyelvi modellekkel lehet kommunikálni RCS üzenetekben, ami egyelőre még biztosan nem a hétköznapi tevékenységek közé tartozik.
A továbbfejlesztett RCS-nek köszönhetően állítólag lényegesen jobb lehet majd azoknak a hanganyagoknak a minősége, amik az xHE-AAC kodeket használják, és különösen érdekes lehet majd ez olyankor, mikor például egy koncertfelvételt oszt meg a haverokkal, ismerősökkel az ember.
A frissítést a GSMA a nemzetközi partnerekkel együtt valósította meg, úgy látta, hogy erre nagy igény mutatkozik az RCS-t használó emberek részéről. Napjainkban egyre sűrűbben küldenek a felhasználók hangüzeneteket, sokszor csak elmondják, amit szeretnének (a gépelés helyett), de az élmények megosztásában is nagyobb szerep jut ennek. Főleg nyáron, a fesztiválszezonban, amikor egymást érik a koncertek, és az élőben meghallgatott kedvenceiket örömmel osztják meg másokkal az emberek. Elvileg elég jól hallható lesz majd a különbség a régi és az új formában küldött hangfelvételeknél.
A frissítéssel jobb lesz a kapcsolattartás minősége is, stabilabban fog menni az üzenetküldés. A GSMA elmondása alapján főleg a rossz hálózati lefedettséggel rendelkező területeken lesz érdemi javulás az RCS működésben. Simábban és megbízhatóbban fognak célba jutni az üzenetek.
A Google májusban arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban már napi szinten akár 1 milliárd RCS üzenet is gazdát cserél. Szépen ível felfelé a karrierje, amiben az ilyen frissítések, fejlesztések is sokat segítenek.