Japánban január elején addig minden korábbi rekordot megdöntő fertőzésszámot észleltek, így a miniszterelnök veszélyhelyzetet hirdetett ki több tartományra, a kormány pedig arra kérte az itt működő vállalatokat, hogy tegyék lehetővé az otthonról való munkát. Így történt esz Oszakában is, ahol történetesen a Capcom központja található.
A Business Journal azonban több bennfentes forrásra hivatkozva közölte, hogy a Capcom kötelezővé tette a bejárást az alkalmazottaknak, aminek az oka a novemberben elszenvedett hatalmas kibertámadás volt. Ahogy arról akkor beszámoltunk, több mint 1 terabájtnyi adatot loptak el a vállalattól, beleértve az alkalmazottak és felhasználók személyes adatait, valamint titkos szerződéseket és belsős fejlesztési dokumentumokat.
A források szerint a Capcom még mindig annyira fél ennek következményeitől, hogy továbbra sem látja úgy, hogy megfelelő biztonsággal tudná garantálni a távmunkát.
Éppen ezért a vállalat vezetése úgy döntött, hogy alapvetően elveti a távmunka lehetőségét, és nem hagy más választást, minthogy mindenkinek be kell járnia. Hozzá kell tenni, hogy ezzel egyébként a Capcom semmilyen törvényt nem sért, de nyilvánvalóan érthető, hogy az alkalmazottak aggódni kezdtek amiatt, hogy a járvány közepén ingázniuk kell és a napjukat munkatársaik között kell tölteniük.
A Capcom reagált az értesülésekre. Közölték, hogy nagyon komolyan veszik az alkalmazottak egészségi állapotát, így az emberek eltolt munkarendben dolgoztak, kötelező volt a maszkviselés, a távolságtartás, és még a bejutásban is segítettek, hogy ne kelljen feltétlenül a zsúfolt tömegközlekedést használni.
A források ugyanakkor rávilágítanak, hogy az eltolt munkarend nem volt mindenkire érvényes (az alacsonyabb pozíciókban például), és hogy egyébként az is problémás, hogy a Capcomnál nincs semmilyen szakszervezeti képviselet, és ezt a vállalat nem is engedi. A Capcom közölte, hogy mindent a törvényeknek megfelelően csinál, és meghallgatja az alkalmazottak problémát, figyelembe veszi a jogaikat.
Mondhatnánk, hogy ez a fajta hozzáállás jellemző a japán játékipari cégekre, de ez nem teljesen igaz. Korábban a Smash Bros. vezető fejlesztője, a legendás Masahiro Sakurai azt nyilatkozta, hogy ez "egy nagyon bizalmas munka, és az emberek nem vihetik magukkal a fejlesztéshez szükséges anyagokat, így otthonról a munka egyszerűen nem tud haladni", azonban később a Nintendo mégis lehetővé tette a home office-t. Ehhez hasonlóan a Sony Japan is engedte az otthoni munkát, a Square Enix pedig egyenesen lehetővé tette, hogy bizonyos pozíciókban akár végérvényesen is kérhetik az alkalmazottak a távmunkát, hogy ezzel javuljon a magánélet és a munka közti egyensúly.



























