A Mass Effect 3 befejezése sok rajongónak nem tetszett annak idején, annyira, hogy a BioWare később kénytelen volt kibővíteni azt egy DLC segítségével. Ezzel együtt jogosan merül fel a kérdés, hogy az ott meghozott döntéseink számítani fognak-e a Mass Effect Andromeda történetében, hiszen eléggé jelentőségteljesek voltak.

Nos, a rövid válasz az, hogy nem. Aaryon Flynn, a BioWare vezetője szerint a Mass Effect 3 végével egyértelművé tették, hogy annak a történetnek egy jó ideig nem lesz folytatása, de még ennél is fontosabb volt az, hogy a Mass Effect Andromeda esetében teljesen tiszta lappal tudtak indulni.

"Azt szeretnénk, ha teljesen új történet lenne, ugyanakkor ezt nehéz lenne megvalósítani akkor, ha a játékkosoknak ismernie kéne az előző trilógia sztoriját és befejezését" - mondta Flynn. Többek között ezért is döntöttek úgy, hogy a Tejútrendszer helyett az Androméda-galaxisba teszik át kalandjainkat.

Persze ezzel együtt jogos lehet a felvetés, hogy mivel a Mass Effect Andromeda időrendi sorrendben a trilógia után játszódik, azért valamilyen hatása mégis kellett hogy legyen az eseményekre. Mac Walters, a játék írója azonban felhívta a figyelmünket arra, hogy a Tejútrendszeren belül a Mass Relay-k segítségével lehetett közlekedni, ezek azonban máshol nincsenek. És ha belegondolunk, hogy milyen sokáig tart utazni a galaxisok között, rájövünk, hogy addigra talán már nincs is akkora hatása az eredeti trilógia történéseinek - ráadásul ezzel elérték azt, hogy nem szükséges egy kifejezett befejezést kijelölniük a kánonba.

"Az egészet úgy alakítottuk ki, hogy az ott meghozott döntéseidet nem kell felülírnunk, és mégis elkezdhessünk egy teljesen új kalandot" - tette hozzá Flynn. Sőt, a BioWare ugyan konkrétan nem erősítette meg, de erősen utalt arra, hogy azok a hatalmas hajók, melyek a Tejútrendszerben élő fajokat vitték át az Androméda-galaxisba, már jóval a Mass Effect 3 történései előtt elindultak útjukra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
barojoe
barojoe
2016. jún. 27. 13:58
#6

És ha a Reaper-ek a galaxis szélén nagyon-nagyon unatkoztak(várva az írtás idejét),így addig néhányan elindúltak egy másik galaxisba és ott is építettek tömegrelét és még update-elték is:'(? Gondolom ott is kifejlődhettek organikus lények akiket időnként ki kell írtani...

Az 1-2. rész között megtalálták az összeködtetést a tejút lakosai és elindúltak...

KillBorn
KillBorn
2016. jún. 26. 9:26
#5

""Azt szeretnénk, ha teljesen új történet lenne, ugyanakkor ezt nehéz lenne megvalósítani akkor, ha a játékkosoknak ismernie kéne az előző trilógia sztoriját és befejezését" - mondta Flynn. Többek között ezért is döntöttek úgy, hogy a Tejútrendszer helyett az Androméda-galaxisba teszik át kalandjainkat."

Ez szerintem úgy lehetne, lehetett volna frankón megvalósíani, ha a történet akkor kezdődne amikor a mass effect 1 (mondjuk akkor indulnánk a küldetésre), akár futólag látnánk is Shepardot, és akkor érnénk oda, amikor a 3 véget ér (ugye a 3 végén megsemmisülnek a mass relay-k).

Lenne egy küldetés előtti előtti eligazítás (kezdő csapattársak, hajó bemutatása), a mass effect 1 idejébenn (2183), kicsit bóklászhatnánk is, esetleg pár küldetés. Ezután azzal kezdődne az Andromeda (végződne a prológ, ami a ME1 idejében játtszódik), hogy 2186-ban megszűnik minden kommunikáció a tejútrendszerrel, és magunkra vagyunk utalva egy idegen galaxisban. Haza kell jutni, közben felfedzni, összeszedni a kellő technológiát, hogy ne 3 évig vagy tovább tartson a hazaút.

Így nem kellene a régi trilógia kisebb eseményeinek is hatniuk a történetre, hanem csak az kapna szerepet, ami a 3 végén történt, azaz jönnek a reaperek, a mass relay-k megsemmisültek.

Az androméda galaxis felé útköben, míg van kapcsolat, szintén lehetne pár küldetés, értesülhetnénk a ME1-2-3 alatti fonosabb eseményekről, de igazából hatásuk nem lenne a mi küldetésünkre. Nem tudom mennyi időre tervezik a út hosszát, de 3 évbe simán belefér, szóval vagy már ott lennénk az Androméda galaxisban amikor véget ér a mass effect 3 vagy még útközben lennénk. A 228 évhez annyit, hogy az Anromédia hajója (hajói, mert a trailerben több is van) kisírtetisesen hasonlít a mass relay-re. Szóval szerintem egy azon technológiát használják, így gyorsabb az utazás (de minimum 3 év teóriám szerint).

Így meg lenne oldva, hogy időrendben utána kezdődjön, és a trilógia alatti eseményektől független legyen a sztori, és mégis legyen egy kis visszatekintés.

Az N7 logó meg telesen az eredeti trilógiából van, márpedig ha évszázadokkal játszódik utána, kizárt ugyan az a design.

Szerintem úgy vagyunk zöldfülüek, hogy ez lesz az első küldetésünk N7-ként, és simán elképzelhető, hogy nem valami nagymenők leszünk (hajóskapitányok, csapatvezetők), hanem egy N7 kommandó tagja, akinek kismillió felettese van.

Röviden összefoglalva:

-N6 ként már bizonyítottunk, megkapjuk N7 besorolást, ezzel együtt erre küldetésre a meghívót, egy N7 kommandó tagjai vagyunk (nem vezetők), a másik pár N7 kommandó közül, így várhatóan az elsők között indulunk majd az ismeretlen felfedezésére .

-Mass Effect 1 kezdete előtt/alatt közvetlenül indulunk (Sheparot a folyosón látjuk :D), Mass effect 3 vége után/közben érkezünk meg.

-Nagy számú populáció indul, galaktikus projekt, több faj részvételével.

-Mass Relay technonlógiájú hajókat használunk, így az utazás rövidebb.

-Húzómotívum, az hogy összeszedjük a technólógiát (és többet) a haztéréshez, mert mert megszakadt a kapcsolat az otthonnal, és nem tudjuk mi a helyzet. Illetve letelepítsük a hajók lakosságát. (A színes robbanás esetleg károsította hajóinkat mert a mass relay-ket is felrobbantotta.)

Fasza lenne :D

zorrd023
zorrd023
2016. jún. 27. 0:27

Na meg mass relé szerű technológia ha lenne is... Csak oda lehet ugrani ahol már van egy kiépített :D szóval megint csak nem lenne gyorsabb az út. Hacsak nem találtak egy másik vackot az Androméda-galaxis-ban.

Meg hogy lenne már csak az ember az ismeretlen ott. De a többi faj meg vígan csápol ott már x éve. Krogan Turián stb.

cateran100
cateran100
2016. jún. 24. 22:47
#4

Ez igy nem all ossze...olyan, sot esetleg jobb technologiat hasznalnak, mint az ME sorozatban de -elvileg- meg joval, sokkal-sokkal elobb kellett indulniuk? Ez igy nem kerek...Marmint Relayek nelkul a Tejutrendszeren belul is evtizedekeig/szazadokig tartott volna 1-1 ut, nemhogy 1 masik galaxisba...FTL meghajtassal, ha az ubertap Reaper technologiat hasznaljak, akkor kepesek 30 fenyevet megtenni naponta. Az Andromeda galaxis -igaz, a Naptol szamitva- 2,5 millio fenyevre van...ez a fentebb emlitett technologiaval 228 ev utazas...A Tejut a csoffadt 100-200k fenyevevel sehol sincs...(bar meg Reaper technologiaval is majd 10 ev atszelni..ha 100k-val szamolok)

cateran100
cateran100
2016. jún. 26. 2:15

Hat akkor vagy haladsz vagy egyhelyben allsz es atepitesz...ami aztan vagy mukodik vagy nem..meg hat az anyagokat is elo kell allitani valahonnan, meg is kell epiteni az alkatreszeket..etc..Plusz tobbgeneracios hajonak kell lennie vagy gyorsfagyasztott a legenyseg..ehh nem tetszik ez a tortenet..mar most logikatlannak tunik es gagyinak..

zorrd023
zorrd023
2016. jún. 24. 21:35
#3

Hmmm. Akkor is f...-ság. Ennyi erővel lehetne akkor játszódó mikor az emberiség kilép a Marsi lelet hatására, a fajok közé.

Így meg ugyan azok a fajok lesznek nagyrészt benne mint régen. De itt az ember nem ismert.. Azért ha a fajok oda értek max ezer év alatt. Akkor igenis lesz hatása a mass effect 3 végének. De persze fejöstehénéknél nem az lesz a lényeg. :(

ui.: Remélem mégis hogy méltó fojtatás lesz.

Stormrage
Stormrage
2016. jún. 24. 20:22
#2

kivancsi leszek itt mi lesz a huzo motivum, ugye az 1-2-3-ban a reaperek es kiletuk, ellenuk folytatott kuzdelem...

noPublicFG
noPublicFG
2016. jún. 27. 1:31

Itt "builderek" lesznek, akik annyira kedvesen építenek, hogy happy land-en mindenkit ki kell nyírni.

Asagrim
Asagrim
2016. jún. 24. 17:29
#1

"[...] a játék írója azonban felhívta a figyelmünket arra, hogy a Tejútrendszeren belül a Mass Relay-k segítségével lehetett közlekedni, ezek azonban máshol nincsenek."

Bűzlik nekem ez az egész.

Akkor miért hívják Mass Effectnek, ha a Mass Relay technológia nem játszik szerepet? Meg akarják fejni a címet egy teljesen új sci-fi shooter elindításával, amellett, hogy kölcsönöznek pár textúrát is? Amúgy marhára nagy következetlenség lenne ha "jóval" a ME3 történései előtt indultak útjukra, mert az N7 nem számít túlzottan régi osztagnak, 2149-ben alapították a "Systems Alliance" nevű szövetséget, ami alá tartozik, nyolc évvel később indult az N program, 2186-ban játszódik a ME3. Ráadásul nem ez az egyetlen gond azzal az N7 plecsnivel a "zöldfülűnk" ruciján, amit minden videóban látni.

Idézet:

"Initially, candidates train for more than 20 hours per day, leading small combat teams through hostile terrain with little sleep or food. Trainees who do well are awarded an internal designation of N1 and are invited to return. [...] The highest grade of training, N6, provides actual combat experience in combat zones throughout the galaxy. If the trainee survives these scenarios in "admirable and effective fashion," he or she finally receives the coveted N7 designation."

Tehát röviden: az N7 felszerelést "zöldfülűként" maximum bitorolni lehet, legitim módon megszerezni nem.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jún. 24. 18:58

Persze, hogy sokkal intelligensebb megoldás lett volna az, ha az Androméda trilógia - mert persze, hogy lesz rókabőr - úgy van beharangozva, hogy valami kísérleti technológiával röpítenek A-ból B-be egy kisebb populációt elit katonákkal védve egy olyan időpontban amikor a háború még nagyban zajlik. Ezzel kizárva a 3. rész végének ráhatását a történetre valamint az ilyen ellentmondásokat is kiküszöbölve. Bár a 3 színes robbanás után ne sokat várjon tőlük az ember. Persze maga az N7 lore része is elég gyenge vagy csak aderralt tolnak.

Vissza az oldal tetejére