Shop menü

MÁR YOGA SZÉRIÁS FEJHALLGATÓT IS KÍNÁLNI FOG VÁSÁRLÓINAK A LENOVO

A Lenovo Headphones Yoga PC Edition a cég szerint ideális választás lesz a Lenovo gépek mellé, segíteni fog a teljesebb élmény elérésében otthon és az irodában is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Már Yoga szériás fejhallgatót is kínálni fog vásárlóinak a Lenovo

A vállalat ökoszisztémát szeretne értékesíteni a vásárlóinak, és ebbe az olyan kiegészítők is beletartozhatnak, mint a fejhallható. A 2025-ös CES-en a vállalat már kiadott egy Yoga PC Edition TWS vezeték nélküli fülhallgatót, ami azóta kínálatunkban is megjelent, most pedig Las Vegasban debütált a Yoga PC Edition fejhallgató.

Az egyszerűen csak Lenovo Headphones Yoga PC Edition névre hallgató termék egészen magas árkategóriában száll ringbe, és ennek megfelelően jó lehetőségeket igyekszik biztosítani a felhasználóknak. A cég a CES 2026-on kiállított Yoga Pro 9i laptop és a Yoga Pro 27 monitor mellé ajánlja a kiegészítőt, miközben persze minden más Lenovo Yoga géppel, meg persze egyéb termékkel is gond nélkül használható lesz. 

Galéria megnyitása

A Yoga PC Edition fejhallgató tervezése során a fejlesztők célja az volt, hogy egy eszközt adjanaka a márkahű vásárlóknak, ami rugalmasan használható, nemcsak tartalomfogyasztásra alkalmas, hanem hanganyagok és videók szerkesztése során is megfelelő partner. A készülék fülpárnája a felhasználó fülét körülöleli, a Lenovo kínálatában ez ritka, a cég többnyire irodai fejhallgatókat kínál fülre ülő dizájnnal. Zárt hangrendszerű az újdonság, és a nyugodt környezet megteremtéséhez még aktív zajszűrési lehetőség is hozzá fog járulni. 

Galéria megnyitása

Állítólag a Lenovo sokat dolgozott azon, hogy az ANC kifejezetten magas minőséget biztosítson. A cég elmondása alapján az aktív zajszűrős fejhallgatóknál az ANC funkció bekapcsolása valamelyest rontja a hangminőséget, anomáliákat, torzítást okozhat, a Yoga PC Edition fejhallgatónál viszont elvileg ilyen nem lesz tapasztalható. “A fejlesztések eredménye tisztább, természetesebb ANC teljesítmény kompromisszum nélküli hangtérrel” – áll a cég közleményében.

Galéria megnyitása

A Lenovo sajnos részleteket nem osztott meg arról, hogy milyen hangszóró található a kiegészítőben, de azt igyekezett hangsúlyozni, hogy a hangminőségre nem lehet majd panasz. A bejelentés szerint a Bose technológiáját használja a készülék, és az ismert márka szakemberei segítették a jobb minőségű hangzás elérését. A Lenovo külön említette, hogy a hívásoknál is jól fog teljesíteni az eszköz, ennek köszönhetően az online értekezleteknél is jó szolgálatot tehet majd.

Galéria megnyitása

A Yoga PC Edition fejhallgató Bluetooth 5.3 modult kapott. Az nem derült ki, hogy milyen kodek támogatást nyújt, de a cég arról írt, hogy lehetővé teszi a “hi-fi audó lejátszást”. A szerkezet lehetőséget nyújt majd arra, hogy akár vezetékes kapcsolattal is lehessen használni, és úgy már biztosan élvezhetők a lossless tartalmak is. A Bluetooth összeköttetés működni fog párhuzamosan két termékkel is. 

Galéria megnyitása

Az eszköz kapcsán még azt is megjegyezte a Lenovo, hogy biztonságos és megóvja a felhasználók privát szféráját azzal, hogy jól szigetel, nem hallhatja a felhasználó környezete, hogy mi szól benne. Kék és fehér színben lehet majd megvásárolni a Lenovo Headphones Yoga PC Editiont. Jól hordozhatóra tervezte a cég a készüléket, néhány mozdulattal össze lehet majd hajtani, és biztonsággal becsúsztatható lesz egy kisebb táskába is.

Galéria megnyitása

Az üzemidőt sajnos a CES-en nem fedte fel a Lenovo, ám azt kiemelte, hogy az ANC nemcsak vezeték nélküli, hanem vezetékes használati módban is aktiválható a nyugodtabb munka/játék élmény elérése érdekében. Egyedül akkor kell a zajszűrésről letenni, ha a telep teljesen lemerül, de a fejhallgató ilyenkor is használható marad kábeles kapcsolattal. 

A Lenovo Headphones Yoga PC Edition ajánlott fogyasztói ára az Egyesült Államokban nettó 200 dollárban lett meghatározva. A készülék forgalmazása jelen állás szerint júniusban indulhat majd az USA-ban. A készülék megvásárolható lesz majd Magyarországon is, de a hazai bevezetésével kapcsolatos információkat egyelőre nem osztotta meg a vállalat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére