MÁR MOST ZAVAR VAN AZ UNIVERZÁLIS ÉRINTŐTOLLAK SZABVÁNYA KÖRÜL

Az USI 2.0 képernyők használhatnak olyan technológiát, amivel a korábbi tollak nem tudnak mit kezdeni, a hibát pedig a szövetség vezetője is elismerte.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jún. 20. 12:32
Már most zavar van az univerzális érintőtollak szabványa körül

Az érintőtollak „szabványa” a második kiadásához ért idén, nem egy túl régi kezdeményezésről van szó, de mindenképpen támogatandó. Viszont nagyon úgy fest a legfrissebb hírek alapján, hogy azért nem ártana egy nagyobb összefogás a fejlesztésében, mert máris kompatibilitási gondok vannak kialakulóban.

Az Universal Stylus Initiative, röviden USI egy olyan szabványnak tűnő kezdeményezés lenne, aminek a keretében a különböző eszközök, így a képernyők és a tollak között univerzális támogatás valósítható meg. Az eszközök és a ceruzák közötti együttműködés gördülékeny lenne, függetlenül attól, hogy melyik gyártó termékéről van szó. Az USI 1.0-t 2019-ben hozták létre, és most 2022-ben elkészült az USI 2.0 is.

Galéria megnyitása

A Lenovo által megalkotott Chromebook Duet 3 már egy olyan készülék, ami az USI 2.0 támogatása mellett született meg. És amikor egy tesztelő néhány napja megpróbálta használni egy olyan érintőceruzával, ami USI támogatású, azzal kellett szembesülnie, hogy nem működik együtt a két eszköz. Kiderült, hogy az USI 1.0 előírásoknak megfelelő toll egyáltalán nem biztos, hogy használható olyan termékkel, ami USI 2.0 támogatással szolgál. Van kompatibilitás visszafelé, de semmi nem garantálja a működést.

A probléma abból ered, hogy a Chromebook Duet 3 egy in-cell érintőréteget kapott a különálló megoldás helyett, ami azt jelenti, hogy nincs saját érintésérzékelő felülete, hanem a panelbe van beleépítve ez a komponens. Így kedvezőbb a szerkezet előállítási költsége, és a jövőben valószínűleg egyre több ilyen lesz majd. Viszont ezt a megoldást az USI 1.0 még nem támogatta, csak az USI 2.0 előírásokba került bele.

„Mivel az érintésérzékelés és a kijelző vezérlője szorosabban integrált a cellán belül, az érintésérzékelésnek bizonyos időzítési ablakokon belül kell történnie a kijelző vezérlésen belül. Ez az időzítési kényszer volt az oka annak, hogy egyes in-cell panelek esetében módosítani kellett az USI specifikációnkat” - mondta Pete Mueller.

„Sok hónapot töltöttünk azzal, hogy alternatívákat kerestünk a visszafelé kompatibilitás biztosítására, de ez nem volt kivitelezhető.” – tette hozzá az USI elnöke.

Sajnos azt nem tudjuk, hogy a probléma mennyi készüléket érinthet, erre vonatkozó részleteket az ügy kapcsán már nem árult el az USI első embere a nyilatkozatában. Állítólag az illetékesek egyébként menet közben jelezték a gyártók számára a problémát, szóval a fejlesztők számolhattak ezzel a kompatibilitással, de ez igazából csak még tovább növeli a bizonytalanságot az ügyben.

Galéria megnyitása

A problémát csak fokozza, hogy a jelenleg kapható érintőtollak között nagyon kevés van USI 2.0 kompatibilitással, még a Lenovo saját, új generációs ceruzájának a forgalmazása sem indult el. Szóval az emberek, ha akarnának sem igazán tudnak ilyet beszerezni sok esetben. Ez pedig csak még kínosabbá teszi a dolgot.

Egyébként egyáltalán nem kis összefogásról van szó, az Universal Stylus Initiative mögött már több mint 30 nagy piaci szereplő áll, benne van a Synaptics, a Dell, a Sharp, a Google, a Lenovo, a Samsung, a Wacom és mások mellett még az Intel is.

Sajnos egyébként nem példátlan az, hogy a szabványosításra törekedés közben bizonyos technológiai fejlesztéseknél gond adódik. Korábban a HDMI és az USB esetében is voltak már malőrök, reméljük, hogy az USI esetében keveseknek gyűlik majd meg a baja a tollak és a kijelzők kompatibiltásával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2022. jún. 20. 22:07
#2

mikor jön az egyenruha, egyenfrizura, stb?

fekpat
fekpat
2022. jún. 20. 13:01
#1

Jajj nem is értem, hogy egy ósdi, elavult technikájú gally, miért nem kompatibilis egy modern eszközzel.

Vissza az oldal tetejére