A felújított GTA játékok miatt a Take-Two számtalan modder munkáját tette teljesen elérhetetlenné a neten, mivel nem akarják, hogy egy centnyi „káruk” is származna ezeknek a létezéséből. A mostani eset viszont egy egészen új szint, ugyanis DMCA tiltást kapott a LibertyCity.net, mivel GTA 4 mentéseket tettek közzé az interneten.

A mentések lényege, hogy a mára ingyenesen a GTA 4-hez csapott DLC-k azonnal játszhatóvá váljanak bárki számára, ne kelljen senkinek sem elölről kezdeni a játékot.

„A The GTA IV EFLC The Lost And Damned egyszerű mentés 65%-os sztori befejezéssel. Még csak nem is mod.” – írják a honlapon a fura megkeresésre. Szerintük az lehet a háttérben, hogy 2023 környékén érkezhet egy GTA 4 remaster kiadás és ehhez teremtik meg a tiszta alapokat.

Korábban kérdezték a Take-Two elnökét a modok leállításának ügyében, aki azt válaszolta, hogy ők nagyon rugalmasak, de ha úgy látják, hogy valami veszélyezteti a gazdasági tevékenységüket, akkor lépni fognak. A 65%-os mentések minden bizonnyal ebbe a veszélyes kategóriába tartoznak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. nov. 17. 11:33
#3

Na ezek aztan tenyleg rongyosna basznak a halott anyjukat is a ravatalan 1 centert...

Rockstar es a take two is tiltolistan (eddig se nagyon vettem toluk semmit mert gane amit csinalnak).

LavX
LavX
2021. nov. 16. 17:11
#2

Az a gyönyörű az egészben, hogy az idén nosztalgiából megvett GTA 4 + DLC pakkom egyszerűen nem indul el a gépemen, ha nem használok modot (fura bug VEGA RX kártyákkal). Aztán ha ez sikerült, akkor az egyik küldetés alatt pedig megáll a cutscene és eltöri a story-t, akármit csinálok. Tehát itt a folytatáshoz kellett egy mentést használnom, amit most szintén elkezdenek leszedni. Mondjuk ezt a pénzt, amit fizettem a játékért felhasználhatnák a patchelés finanszírozására, mintsem ügyvédekre, ha már ennyire foglalkoztatja őket a GTA4 és kereskedelmi forgalomban még mindig kapható.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. nov. 15. 21:26
#1

Őszintén szólva meg is érdemlik a "rajongóik" ezt a bánásmódot. Aki ennyi szarság után is nyálcsorgatva nyom a "preorder now!" gombra, bármit is ürítsenek ki magukból ezek a disznók, az értelmileg egy tarkón lőtt aranyhal szintjén sincs.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. nov. 17. 11:38

@andris950 Nagyjabol aki barmit elorendel az bolond ( a steam deck kivetel mert az 5 dolcsiba fajt es visszaadjak )

De az emlitett cegekhez kepest a legalja atbaszos bizniszelos ciganyok is jotet lelkek.

Vissza az oldal tetejére
Már GTA 4 mentések miatt is fenyegetőzik a Rockstar - iPon.hu