Shop menü

MAJDNEM ELKASZÁLTA A MICROSOFT AZ ADAPTÍV KONTROLLEREKET

Ezen akart spórolni a vállalat.
Török Roland
Török Roland
Majdnem elkaszálta a Microsoft az adaptív kontrollereket

A Microsoft Adaptive Controller kiegészítői mára már a legfontosabb segédeszközök között vannak, általuk ugyanis a rászorulók könnyebben tudnak játszani, mint a rendkívül bonyolult mozgást igénylő gamepadokkal. A hozzáférhetőség a videojátékokhoz az adaptív vezérlőkön keresztül tehát sokak számára jelent kaput a videojátékokhoz, ám volt egy időszak a Microsofton belül, amikor majdnem elkaszálták a projektet. 

A The Verge megszólaltatta Robin Seiler, a Microsoft Windowsért és eszközökért felelős vállalati alelnökét, aki elárulta, hogy nagyon közel volt az eszköz ahhoz, hogy sose láthasson napvilágot. 

„Volt egy pont, amikor a hozzáférhetőséget segítő Xbox kontroller rajta volt a halállistán” 

A Microsoftnak kezelnie kellett a pénzügyeit és szépen gyűjtötték azokat a fejlesztéseket, amiket le fognak állítani a spórolás érdekében. A Microsoft csapatoknak viszont nagyon nem tetszett az ötlet, hogy az adaptív vezérlőket elkaszálhatják, így az Xbox és a Surface csapat nagyon erősen lobbizott azért, hogy megmaradjon. 

„Ez valóban fontos a világnak. Ez nem a bevételekről vagy a brand pozícionálásáról szól, csak fontos, hogy az emberek tudjanak játszani, ha szeretnének.” – mondta Sieler. 

A Microsoft dolgozók különösen a szívükön viselték az eszköz sorsát, hiszen a belső hackathonon kapott zöld utat, vagyis a dolgozók saját gyermeke volt, számtalan koncepciót és prototípust készítettek az érdekében. Akik dolgoztak rajta nagyon szűk költségvetést kaptak, de mindenáron meg akarták oldani a kérdést, ezért is szervezték meg, hogy bár ők tervezték, a gyártást Kínába helyezzék ki, csak valahogy beleférjenek a keretekbe. A csapatok egyszerűen nem hagyták, hogy leállítsák a projektet. 

Azóta a Microsoft rájött, hogy az adaptív vezérlő nem csak a rászorulók számára nagy segítség, de a mozgást akadályozó betegségben nem szenvedő személyek is hasznot húzhatnak a kutatásokból. Olyan szempontokra derült számukra fény, amit a korábbi tervezéseik során nem is gondoltak, hogy ettől mindenkinek jobb lesz a felhasználói élmény. A Microsoft példáját látva a többi vállalat is jobban odafigyel az akadálymentesített játékélmény megteremtésére, legyen szó szoftveres vagy hardveres fejlesztésről, ilyen eszközöket pedig természetesen a magyar játékosok is szívesen használnak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére