Naponta több mint 1200 kerékpárt lopnak el Nagy Britanniában. Az egyik neves brit biztosítótársaság, a Direct Line felméréséből kiderült, hogy ez éves szinten több mint 440 ezer eltulajdonított kétkerekűt jelent. 
Próbaképpen a biztosítótársaság 10 nagyvárosban különböző helyeken lakattal odaerősített biciklit helyezett el. És az eredmény: két órán belül a bringák felét ellopták, 24 óra múlva pedig mindnek csak a hűlt helyét találták.
A dél-londoni Croydon kerületben a lakattal lezárt kerékpárnak egy órán belül lába kelt, Manchester és Liverpool belvárosában pedig a kihelyezést követő 2 óra múlva már se híre, se hamva nem volt a kedvelt közlekedési eszköznek. A Direct Line szerint a nagy kereslet pedig csak olaj lehet a tűzre. Ezért arra kéri a lakosokat, hogy ha valaki használt bicikli beszerzésén törné a fejét, mindenképpen ellenőrizze, hogy ki is a tulajdonos.
Gondot jelent az is, hogy a használt bringák több mint fele az interneten keresztül talál új gazdára, ahol a leendő tulajdonos nemigen kérdezősködik a kerékpár múltját illetően. Andrew Lowe, a Direct Line munkatársa a következőket fűzte hozzá: „Az egyre gyakoribbá váló biciklilopások miatt a tulajdonosoknak sokkal több figyelmet kellene szentelniük annak, hogy hol hagyják a kerékpárjukat. Még akkor is, ha azt lakattal védik.”
„Egy jó minőségű lakat, és a kerékpár nyílt, jól belátható területen való elhelyezése sokat segíthet. Bár ahogy azt a mi példánk is mutatja, sokszor ez is kevés lehet.” – tette hozzá végül.  






























