A Raidmax egy különös számítógépházzal rukkolt elő, ami nyílt légtérrel és extravagáns formavilággal rendelkezik. Az X08-as modell toronyház formátum köré épül, lézerrel megmunkált alumínium ötvözetből készített lapokat használ, oldallapjait pedig sötétített edzett üveglapok alkotják, amelyek a távtartóknak köszönhetően az előlap külső éleitől 2-3 centiméterre helyezkednek el.

Az ezüst és fekete „színvilág” köré épülő ház 610 milliméter hosszú, 255 milliméter széles és 525 milliméter magas, belsejében pedig egészen ATX formátumig bezárólag férnek el az alaplapok, amelyekhez 7 PCI slot is jár. Ha az edzett üveg oldallapot is használni akarjuk, maximum 150 milliméter magas processzorhűtő alkalmazására kerülhet sor, bővítőkártyából pedig maximum 400 milliméter hosszú példány fér el bent.

Galéria megnyitása

A szellős háznak csak a tetejére szerelhetünk ventilátorokat, ahol összesen 3 darab 120 milliméteres légkeverő fér el. Igény esetén természetesen akár 360 milliméteres hőleadó radiátor is helyet kaphat itt. Az adattárolókat ezúttal nem fiókokban, hanem az alaplaptálcán szállásolhatjuk el – a fotók szerint 3,5 és 2,5 hüvelykes meghajtók egyaránt elférnek, pontos számukról azonban nem ad tájékoztatást a hivatalos weboldal. Az előlapi portok közé két USB 3.0-s csatlakozó, illetve egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet került.

Az új számítógépház már elérhető kereskedelmi forgalomban, ára jelenleg 51 000 forint körül helyezkedik el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 14. 17:07
#5

Maximum a prototípust készítik lézerrel, ami az alapja a szerszámnak amibe öntik. Legalábbis így lenne az ésszerű.

thestock
thestock
2018. júl. 13. 14:56
#4

" várható végfelhasználói ára azonban egyelőre nem ismert" - https://ipon.hu/shop/termek/raidmax-x08/1655515
Ferigézu! A konzol nem PC...Ilyen kategóriájú háznál simán játszik a vízhűtés, és 2 VGA,szóval kell az a hely.

J.o.k.e.r
J.o.k.e.r
2018. júl. 13. 17:27

Jogos, frissítettem! Köszi. :)

tibaimp
tibaimp
2018. júl. 13. 12:25
#3

Nekem totál nem jönnek ezek a bazári házak! Egyáltalán nem praktikus, nem bővíthető, porosodik (kb. fél év után el tudom képzelni, hogy nézne ki benne a rendszer), drága....

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. júl. 13. 11:36
#2

Gyanítom, hogy a PC házak fém részeit 90%-ban egyébként is lézerrel vágják. Már csak gazdaságosság miatt is.
Nem vagyok benne biztos, hogy egy ház attól lesz szellős, mert Balaton méretű hézagokat hagynak az illesztéseknél. Ettől még állni fog a levegő a komponensek körül (és nehezebb is lesz áramoltatni a levegőt egy irányba, ha mindenhol "szökik"). Mondjuk ez vízhűtés esetén nem akkora probléma.
Azt a két merevlemezt viszont tényleg nem kellett volna a kép kedvéért berakni, annyira otromba a többi komponens mellett, hogy hihetetlen :D

ferenczga
ferenczga
2018. júl. 13. 11:07
#1

61 52 26 cm PC ház a 21-ik században? A pc ipar szégyene.
Közben konzolból már SLIM-eket gyártanak.
Ipari gépnek persze elmegy ekkora méretben, de oda meg nem kell a csicsa.

ferenczga
ferenczga
2018. júl. 17. 14:04

Az előzőben van némi nem odavaló, tekintsd tárgytalannak. Lényeg, hogy szerintem rossz a példád, amit felhoztál.

Vissza az oldal tetejére
Lézerrel szabták a Raidmax X08-as számítógépházát - iPon.hu