LESZÁMOL AZ AKADOZÁSOKKAL WINDOWS 11 ALATT AZ AMD ÚJ AGESA MIKROKÓDJA

A jelek szerint javították az fTMP funkció körüli hibákat, de ezzel együtt stabil RYZEN 5000 támogatás is érkezik a 300-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapokhoz, a RYZEN 7 5800X3D esetében pedig megnyílik az út a BCLK alapú tuning előtt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. jún. 14. 17:16
Leszámol az akadozásokkal Windows 11 alatt az AMD új AGESA mikrokódja

Az AMD háza táján a Windows 11 megjelenését követően nem sokkal egy eléggé fura hiba bukkant fel, amely egyes rendszereknél periodikus akadozásokat eredményezett. Némi vizsgálódást követően kiderült, hogy a hiba az fTPM funkcióban keresendő, ami a Windows 11 szigorú rendszer-követelményei miatt egyre szélesebb körben van használatban, így a hiba is hamar vált érezhetővé egyes rendszerek esetében.

Az fTMP funkció lényegében a fizikai TPM modult helyettesíti, ám működésében van némi hiba, ugyanis Windows 11 alatt előfordul, hogy bizonyos időközönként, amikor az operációs rendszer kommunikál az fTMP funkcióval, a rendszer elkezd akadozni, és ez az akadozás nemcsak játékok, hanem bármilyen tevékenység alatt észlelhető. Alternatív megoldásképpen egy fizikai TPM modul beszerzése megoldást nyújthat, amennyiben sikerül szert tennünk egy ilyen komponensre, plusz az alaplapunk is támogatja a használatát.

Galéria megnyitása

Várható volt, hogy idővel frissítés is érkezik a hibára, erre pedig sor is került nemrégiben, ugyanis az AMD kiadott egy AGESA V2 PI 1.2.0.7-es jelöléssel ellátott AGESA mikrokód-verziót, ami az alaplapgyártó partnerek és az OEM vállalatok számára már elérhető. Ez a verzió a hírek szerint javítja a fentebb említett, rendszer-akadozásokat okozó hibát, azaz feltétlenül érdemes lesz alkalmazni, ha az adott alaplap gyártója elkészül a köré épített UEFI firmware kiadással.

Az új AGESA mikrokód ezen felül a 300-as sorozatú AMD lapkakészletekkel szerelt alaplapok tulajdonosai számára is kínál újítást: a friss verzió jóvoltából lehetőség nyílik a RYZEN 5000-es sorozatú processzorok stabil használatára, ami elég komoly teljesítménynövekedéssel kecsegtet, ha például az első ZEN architektúra köré épülő processzorok valamelyikét cseréljük le egy 5000-es sorozatú központi egységre.

A friss mikrokód a hírek szerint a RYZEN 7 5800X3D processzorhoz is tartogat egy újítást, ami nem más, mint a BCLK alapú tuing lehetősége. Ezt az opciót persze csak addig lehet használni, míg a processzor üzemi feszültsége (vCore) nem haladja meg az 1,35 V-ot.

Az AGESA V2 PI 1.2.0.7-es mikrokód tehát már elérhető a partnerek számára, így remélhetőleg heteken belül megjelenhetnek a köré épített UEFI firmware verziók is. Érdemes lesz gyakran meglátogatni alaplapunk gyártójának hivatalos weboldalát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. jún. 16. 4:11
#3

Rászántam magam, felnyomtam az X470-es TUF ra. Pedig nem szokásom bios-t frissíteni amíg nincs egetverő szoftveres vagy hardveres hiba, nehogy több kár legyen mint a haszon, (azon fosni hogy újraindítás után nehogy fekete kép legyen utána semmi, aztán kitalálni hogy recoveryzze az ember az előzőt vissza). Amit először észrevettem, hogy végre normálisan megy az egér UEFI-n belül, mert ezelőtt lassú volt mint a dög, inkább billentyűzettel állítgattam. Windows is simábban és gyorsabban megy. Eddig se volt bajom vele, kikapcsolásnál kicsit sokat gondolkodott, de gondoltam hogy az olyan oszt kész, de most az is megjavult.

Wizzard
Wizzard
2022. jún. 15. 18:38
#2

Axe, Perecke, Whysper, pepeno1 és tásaik, akik mentegetik az amd-t, meg a nálam nincs baj közhelyekkel fárasztják itt a közönséget.

Csak felhívnám a figyelmet a cikk címére: "Leszámol az akadozásokkal Windows 11 alatt az AMD új AGESA mikrokódja"

Nem tudom elég e ez így, de nem lehet jobban kiemelni. Szóval elég szánalmas dolog egy ilyen cikk alá beírni a minden rendben szöveget. Mióta is van piacon az 5000 sorozat? Egy éve? És azóta minden rendben csak akadozik. 

De azért itthagyok még pár minden rendben dolgot, mai cikk a első hsz-ek:

"azzal még nem találkozott senki, hogy Giga/Aorus lapok random eldobják az 5xxxx ryzeneket, és képtelenek vele postolni ?" https://prohardver.hu/tema/re_helyrehozta_az_egyes_ryzeneken_akadozo_windows/hsz_6-6.html

"Nekem B450-es lapom van 3000-es Ryzennel, de a Win 11 nekem is produkálja minden nap legalább egyszer a cikkben említett jelenséget." https://prohardver.hu/tema/re_helyrehozta_az_egyes_ryzeneken_akadozo_windows/hsz_5-5.html

"1.2.0.7: Nekem a CO/PBO-t tönkrevágja, ha nem lövöm be a default AM4 105W TDP-s 5800X-hez rendelt PPT 142W, EDC 95W, TDP 140W limiteket. Ha auto-ra teszem, vagy növelném, akkor a feszt visszafogja 1.425V-ig, ami az 1 szálas teljesítményt szétcsapja. +Egyébként a napokban jöttem rá, hogy a 1.2.0.3c-nél atomstabilan belőtt CO-k (OCCT, Core cycler, Y-cruncher) nem stabilak az 1.2.0.7-tel 5050MHz-en. Időnként újraindult a rendszer, úgyhogy ment is vissza szépen a 1.2.0.3c. Én semmi stuttert nem tapasztaltam. Utoljára még 2017-ben volt a Summit Ridge Ryzen R5 1600-zal belassulásom, de az is inkább a RAM inkompatibilitásra volt visszavezethető. Akinek nincsenek akadozásai/lassulásai és nincs 5800X3D-je, valamint tökéletesen stabil a Zen3-asa CO/PBO beállításai, annak én nem ajánlom a cserét 1.2.0.3c-ről felfelé." https://prohardver.hu/tema/re_helyrehozta_az_egyes_ryzeneken_akadozo_windows/hsz_8-8.html

Hát csakugyan nem heggesztgetős, toldozós foldozós az amd. Tényleg nem, És ahogy látom a ryzen 3000 is akadozik. Tök jó.

Axe neked külön gratulálok, látom sokat fejlődtél, már nem csak nv hírek alá nyomod be a driver hülyeséged, hanem már  kazánozni is tudsz. Szép fejlődés, látom anyád sokat foglalkozik veled. Csak így tovább!!!

Wizzard
Wizzard
2022. jún. 15. 21:18

@Dragon3k

Nem írtam hogy általános gond, csak megjegyeztem hogy ilyenek fordulnak elő, mert lentebb is olvasható egyesektől hogy nekik semmi gondjuk, tehát nem lehet gond. 

Egyébként neked mennyire általános mondjuk az akadozás, hogy túllendüljünk a problémádon? :D

intelamdnvidia
intelamdnvidia
2022. jún. 14. 19:27
#1

Na ezért nem érdemes AMD-t venni, naponta bios update, hetente mikrokód frissítés. az Intel meg csak megy és kész

intelamdnvidia
intelamdnvidia
2022. jún. 16. 17:16

@Terror  köszi Inteles barátom :D

Vissza az oldal tetejére