LASSUL A TESLA NÖVEKEDÉSE, TÖBB SZÁLON ÉGETI A PROFITOT, DE MÁR JÖN A CYBERTRUCK

Elon Musk kiemelte, hogy a mostani gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy minél megfizethetőbbek legyenek az autók.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. okt. 20. 11:36
Lassul a Tesla növekedése, több szálon égeti a profitot, de már jön a Cybertruck

Megérkezett a Tesla harmadik negyedéves pénzügyi beszámolója, és az eseményen nagyon sok érdekesség hangzott el. Összességében a befektetők hangulata nem túl jó a látottak és a hallottakat követően, amit a legjobban az mutat meg, hogy a tőzsdén egyértelmű csökkenést lehet látni, de Musk maximálisan pozitív a jövőképet illetően.

A harmadik negyedévben 430 ezer Tesla hagyta el a gyártósorokat és 435 ezer autót szállított le a vásárlóknak a vállalat. Ez nem új, az eladási adatokat a cég már október közepén megosztotta a nagyérdeművel, de most azt is megtudhattuk, hogy 19,62 milliárd dolláros bevételt tudott a vállalat összehozni, ami csak egy apró lépést jelent az egy évvel korábbi számokhoz képest. Nem éri el az 1 milliárd dollárt a járművekből befolyt összeg emelkedése, csak 5%-os pluszról beszélhetünk.

Galéria megnyitása

Nagy szerencséje a Teslának, hogy az olyan mellékes bevételi források is egyre jobban tudnak teljesíteni, mint az energiatároló rendszerek forgalmazása, valamint a szolgáltatások. A különböző szolgáltatások és más apró tétel 2,166 milliárd dollárt hoztak a konyhára, 32 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában. Az energiatárolók, illetve napelemrendszerek pedig 40 százalékos növekedést követően már 1,56 milliárd dollárnyi bevételt generáltak.

Összesen 23,35 milliárd dollár lett a Tesla harmadik negyedéves forgalma, ez csak 9 százalékkal haladja meg a tavalyi eredményét. Negyedéves szinten már csökkenésről beszélhetünk, ami még rosszabb fényben tünteti fel a friss adatot. De ez még nem minden. A profit már éves szinten is 4,4 százalékkal süllyedt, csak 1,86 milliárd dollár lett.

A cég működési nyeresége eddig példa nélküli volt, de helyzet ezen a téren is megváltozott, miután az idei évben számos esetben csökkentették az árakat jelentősen. Ezzel azt érték el, hogy ár-érték arányban a legtöbb konkurencia már képtelen a Teslával versenyezni, ugyanakkor a korábbi 17,2 százalékos „haszonkulcs” 7,6 százalékra esett.

A Teslát az utóbbi időben több nagyon érdekes kritika érte. Konkrétan azt kérik számon a vállalaton és ezzel együtt Elon Muskon, hogy miért veri le ennyire agresszívan az árakat. Egy-egy alkalommal több millió forintos árcsökkentéseket láthattunk az elmúlt időszakban Magyarországon is. Sok vásárló úgy véli, hogy ez nem fair azokkal szemben, akik korábban vették meg valamelyik autót. Nemcsak, mert most olcsóbban tudnának hozzájutni egy új járműhöz, hanem mert így a sajátjuk jelentősen veszít az értékéből.

Musk nem igazán akart arról beszélni, hogy látja az ilyen negatív hatásokat, csak azt hangúlyozta az üzletember, hogy az új vásárlóknak kell kedvezni. A mostani gazdasági körülmények pedig nagyon kedvezőtlenek általánosságban nézve, az embereknek nincs sok pénze új autóra, a Tesla éppen ezért most arra fókuszál, hogy még megfizethetőbbé tudja tenni a járműveket. Egyébként az az érdekes helyzet állt elő, hogy már vannak, akik az újabb nagy „leértékelések” lehetősége miatt nem vásárolnak Teslát. Furcsa világot élünk, na.

A Tesla nemcsak azért csökkent egyébként, mert az autók árait folyamatosan tolják lefelé globálisan. Azt is látni kell, hogy a vállalat minden eddiginél többet költött kutatásra és fejlesztésre. Mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatási tevékenység különösen megélénkült, ezzel párhuzamosan pedig a gyárakat folyamatosan építi és fejleszti a cég. A harmadik negyedévben is voltak fejlesztések miatt gyárleállások, ezért nem tudott annyi autót leszállítani, amennyit szeretett volna.

Galéria megnyitása

Zárásul pedig el kell azt mondani, hogy most már tényleg csak egy karnyújtásnyira van a Cybertruck megjelenése. Ezúttal arról beszélt Musk, hogy november 30-án indul a szállítása, szóval hamarosan átvehetik az autót az első vásárlók. Persze azért nem lenne meglepő, ha még néhány napnyi csúszás ehhez képest is összejönne a cégnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

93 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
i2k010
i2k010
2023. okt. 29. 13:06
#10

LINK - Musk: a Cybertruckkal megástuk a saját sírunkat

thestock
thestock
2023. okt. 23. 6:42
#9

Jó látni, hogy ismét megmentik egy világot egy elektromos autóval. 3 tonna, légellenállása mint egy konyhaszekrénynek...mert kell, ez a fogyasztói igény. Hiányolom a reklámból, hogy minden eladott példány után elültetnek egy fát, vagy megmentenek egy pingvint.

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 24. 21:16

@thestock

  1. Ne legyél már szándékosan hülye. Olyan terméket lehet csak eladni, amit az emberek megvesznek. Ez magától értetődő dolog kéne legyen.

  2. A reform ott van, hogy ez nem dízel, hanem elektromos. Az ilyen, hogy klímaváltozás meg légszennyezés az megvan, vagy ezeket is magyaráznom kell?

  3. Te írtál 3 tonnát, csak azt ismételtem meg. És először általános pickupról volt szó, másodszor meg egy konkrét modelről.

  4. Nem értem mi fáj neked. Annyit írtam, hogy az alap verzió csak 2,2 tonna. Ez egy változat amit gyártani fognak, így a súlya releváns a téma szempontjából. Ráadásul ez lesz a legolcsóbb, így várhatóan a legnépszerűbb is. És ha a teljesíménye miatt aggódsz, akkor megnyugtatlak, hogy 300 lóerő minimum lesz az is. A legolcsóbb egymotoros Model 3 is 280 lóerő.

  5. Mégegyszer, amerikában rendkívül népszerűek a pickup-ok. Hogy mire használják, az teljesen mindegy, ezt veszik és kész. A Elon nem tudja őket másra kényszeríteni, de még a kormány se nagyon. Ha nem tudod miről van szó, nézz meg kb. bármilyen amerikai filmet ami vidéken játszódik. Vagy keress rá a "redneck" szóra. Vagy nézd meg az eladási statisztikákat.

  6. A világ éves acéltermelése 1,8 milliárd tonna. Ennek kb. 0,1%-át fogja a Cybertruck felhasználni, vagy 0,2%-át ha nagyon sikeres lesz. És az acél 100%-ban újrahasznosítható akárhányszor minőségromlás nélkül.

  7. És a hagyományos pickup-ok is ugyanennyi acélból készülnek, így nincs különbség.

  8. És egyébként a Cybertruck nem teljesen acél, mert az alváz nagyrésze alumínium öntvény. És az is újrahasznosíható simán. A texasi gyárban még helyben is tudnak újrahasznosítanti alumíniumot.

  9. A villanyautókban sokkal kevesebb a mozgóalkatrész, és így a kopó alkatrész is. És ami van, az is hosszú élettartamú. A motorokat 1 millió mérföldre hitelesítették, a futómű extra erős, és még a fékek se kopnak a regeneratív fékezés miatt. Egyedül a gumi kopás növekszik a súllyal.
    És mégegyszer, a súly nem lesz nagyobb, mint egy dízel pickup esetén. Egy F-150 Raptor is 2,6 tonna, és ez teljesítményben a legkisebb Cybertruck-hoz van közel.
    És egy nagyobb európai SUV is hasonló súlyú.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. okt. 21. 15:34
#8

Tesla 2023 Q3 jelentés valami zseniális volt. Nagyon örülök a Tesla sikerének.

Hajrá Musk, hajrá Emberiség!

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 24. 21:29

@Wizzard

Akkor a szövegértés nem megy. Ezt írtam : "2020 előtt 5 évig sehova se ment a részvény, aztán két év alatt 2000%-ot hozott"

Tehát nem arról van szó, hogy 5 év alatt mennyit hozott, hanem hogy 5 év vízszintes vonal után 2019 tavasza és 2021 ősze közt bepótolta a lemaradást kamatostul. És ellenőriztem, a pontos minimum 12 dollár, a maximum pedig 413 dollár. Az 3300%. Nyílván ezt pontosan eltalálni nem lehet, ezért írtam 2000%-ot. És azért is releváns, mert én 2019 nyarán kezdtem a tőzsdézést. Pont azért mert láttam, hogy mennyire abszurd az árfolyam.

Bihus
Bihus
2023. okt. 20. 22:04
#7

"Egyébként az az érdekes helyzet állt elő, hogy már vannak, akik az újabb nagy „leértékelések” lehetősége miatt nem vásárolnak Teslát. Furcsa világot élünk, na."

Nem olyan furcsa az a világ, az ember, ha racionális szempontokat is figyelembe vesz autóvásárlásnál (bár ez kb. a vásárlók 10%-ára lehet jellemző), akkor számol az autója várható értékvesztésével is. Egy új autó teljes fenntartási költségei közül ugyanis az a legnagyobb. Ha én tudom azt, hogy egy autóipari válság kellős közepén járunk, akkor nem biztos, hogy érdemes most új Teslát vennem, ha 1-2 év múlva dömping lesz belőlük.

kaz
kaz
2023. okt. 21. 12:45

@Bihus már most is az van belőlük.

pdx006
pdx006
2023. okt. 20. 18:51
#6

Azért nehogymár attól az undormány cybertrucktól varják a fellendülést. Az csak elborultaknak való, akik filmekben akarják érezni magukat. Haszna és előnye semmi. Meg az se biztos hogy való egyes út és időjárásviszonyok mellé.

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 24. 21:46

@powerage

Tényekt írok, de azok manapság népszerűtlenek.

Aztán, a te érvelési hibád : https://a.te.ervelesi.hibad.hu/anekdotikus-bizonyitas Mostanra kb. 5 millió Teslát gyártottak le, és te találtál egyet, ami beázott.

Ráadásul számtalan videó van arról hogy gond nélkül átmennek egészen mély vizen is. Be is linkeltem egy rakással.

És ha elolvasod amit belinkeltél, akkor rájössz, hogy ez teljesen más eset. Az az autó minimum két órát állt mély vízben. Ahogy már az elején is írtam, a hosszú ideig ázást nem bírják, ahogy semmilyen autó se.

És végül ezek az autók nem kétéltűnek lettek tervezve, a Cybertruck viszont igen (valószínűleg, nincs még végleges specifikáció).

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. okt. 20. 17:55
#5

Tesla a világ legjobb BEV gyártója. Csodálatos termékeket adott az emberiségnek.

Az egész bolygó köszönettel tartozik érte.

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 23. 21:06

@kaz

Miért ne köszönné meg az emberiség? A villanyautóknak szinte csak előnyei vannak, és a kevés hátrányukat is gyorsan dolgozzák le.

jeanerik
jeanerik
2023. okt. 20. 17:39
#4

Lehet jó autó, de ritka hülyén néz ki. Ha legalább a B-oszopnál lenne még egy törés. Háromszög a teteje. Olyan mint egy régi sátor. Vagy kutyaház.

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 23. 21:15

@Antantenusz

Az utastérnek pont hogy merevbnek kell lennie, hogy ne nyomja össze az utasokat.

Gyűrődési zóna elöl és hátul kell, és azokat simán be lehet tervezni. Ezek az acél lemezek ugyan erősek, de egy ütközés erejéhez képest nem sokban különböznek egy papírlaptól.

És egyébként is a törésteszteken muszály átmennie, anélkül forgalomba se kerülhet. Plusz midnen Tesla a megjelenésekor a legbiztonságosabb autó volt gyakorlatilag minden fajta teszt alapján, erre kiemelten figyelnek. Nem tudom elképzelni, hogy itt másképp lenne.

Ja, és van már kémfotó egy törésteszt eredményéről : https://insideevs.com/news/689519/tesla-cybertruck-crash-test-drone-images/ Látszik, hogy az eleje úgyanúgy gyűrődik, mint egy rendes autónak.

Ashtm
Ashtm
2023. okt. 20. 16:50
#3

Ki az az agyhalott, aki eg ilyen baltával faragott, ocsmány, ótvar  undormányt akar venni, mint a Cybertruck?

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 24. 21:57

@Bihus

Ezek a jelenben léteznek. Releváns adat.

De tessék itt a múlt : https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_best-selling_automobiles Ez a legnagyobb tételben gyártott autók listája, ez alapján is lehet látni, hogy a 2 millió előrendelés mit jelent.

Vagy itt a 2022-ben legtöbbet eladott autók listája : https://www.statista.com/statistics/239229/most-sold-car-models-worldwide/

hunstree
hunstree
2023. okt. 20. 15:44
#2

vezetöje, a nagy tech guru, aki életében még semmi innovativat nem talált ki...

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 22. 15:23

@Resike

Aki életben akar maradni az igen. Jól látható, hogy egyhelyben toporognak, miközben a Tesla húz el egyre messzebbre tőlük.

https://www.voltequity.com/article/why-lidar-is-doomed

Resike
Resike
2023. okt. 20. 12:36
#1

A nagy tech cég 7,6%-os op margin-al, szánalom ez valahol a Suzuki alatt van már...
https://imgur.com/a/P1OWQhV

Ami már csak még szánalmasabb hogy a profit negyede az állami CO2 támogatásokból van.

BiroAndras
BiroAndras
2023. okt. 24. 22:02

@Resike

A szövegértés nem megy megint.

Azt írtam, hogy a konkurencia veszít piacot. Az nem mind a Teslához megy.
És nem kőbe vésett 20%, hanem a körül mozog, ahogy a gyártók átlagosan kb. hasonló ütemben növelik a villanyautó termelésüket.

Vissza az oldal tetejére