Több, mint egy évvel ezelőtt olvashattunk először a SheevaPlug LinuxPC-ről, ami egy kisméretű konfiguráció, egy akkora "gépházban", mint egy átlagos hálózati adapter. A kis szerkezet belsejében egy 1,2 GHz-es órajelen üzemelő beágyazott Sheeva processzor, 512 MB-nyi memória, valamint 512 MB-nyi tárhely kapott helyet, maga a rendszer pedig egy USB 2.0-s és egy Gigabites Ethernet portot kínál, mindezt 100 dollár ellenében.

Most a 4Home és a Marvell együttműködésének köszönhetően újra előtérbe kerül a kis szerkezet, méghozzá háztartási áramfogyasztás-mérőként. A két vállalat az eredeti SheevaPlug PC felhasználásával alkotta meg az energiamérő rendszert, amely speciális szoftver segítségével az egész lakás/ház energiafogyasztását figyelemmel tudja kísérni. A monitorozó szoftver számos paraméter megfigyelésére alkalmas, a felhasználói kezelőfelület és az egyéb opciók segítségével pedig pontosan kiszámolhatjuk a háztartás napi, havi és éves energiafogyasztását is – áll a gyártópáros közleményében.

Galéria megnyitása

A szoftver segítségével mind valós időben, mind pedig egy bizonyos időszakra visszamenően követhetjük a háztartás vagy a háztartás egy részének áramfogyasztását. A rendszerben előre beállított fogyasztási-küszöbértéket is alkalmazhatunk, amelynek elérésekor a szoftver figyelmeztet minket. A beágyazott konfiguráció esetében finomhangolásra sincs szükség, gyakorlatilag a konnektorhoz csatlakoztatva azonnal használható az energia-monitorozó szolgáltatás.

A közlemény szerint az új Plug Computer konfiguráció belsejében 2 GHz-es Marvell Armada 300-as processzor teljesít szolgálatot és opcióként beépített tárhellyel, Marvell WiFi adapterrel és Bluetooth adapterrel is elérhető lesz. A rendszerhez USB 2.0-s porton keresztül DAS (Direct Attached Storage) is kapcsolható, azaz a konnektor PC-t külső merevlemez segítségével extra tárhelyhez juttathatjuk. A termék a gyártók állítása szerint egy átlagos, házi szerverként működő PC fogyasztásának egy tizedéből üzemel.

A 4Home és a Marvell közös fejlesztése remélhetőleg hamarosan forgalomba kerül, de ajánlott végfelhasználói ára egyelőre ismeretlen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
viktorxxx
viktorxxx
2010. jún. 11. 12:56
#31

a halozati feszultseg csokkenese eleg kicsi, es nem mondhato meg belolle, hogy azt mely konnektor idezte elo

prohlep
prohlep
2010. jún. 10. 23:53
#30

Nagyjabol 150 rugo korul kaphatsz olyan tavmenedzselheto eloszto gerendat, amely 19 collos rack szekrenyre is rendesen felrogzitheto fuggolegesen, van rajta jo ket tucat aljzat, tovabba egy ethernet csatlakozo.

Halozaton keresztul egy adminisztratori honlapot biztosit, amelyen minden egyes aljazatot a tobbitol fuggetlenul merhetsz, statisztikazhatsz es termeszetesen kulonfele szempontok szerint ki/be kapcsolhatsz.

bszoke88
bszoke88
2010. jún. 10. 22:43
#29

programozástól függően kezelhet mindenféle perifériát usb hubon keresztül.

magát a fogyasztásmérést nagy frekvenciájú jelekkel tartom megvalósíthatónak, vagy hogy méri a hálózati feszültség csökkenését. (mind2 sántít)

szerintem

az eszköz fogyasztása egyébként nagyon fontos szempont, ha jobban belegondoltok egy alap pc eszik min. 50-60 W-ot, egy iyen meg max. 5-öt.

MassKilla
MassKilla
2010. jún. 10. 19:55
#28

az egy dolog, hogy bedugod, és mér, DE hova dugod a billzetet, egeret, monitort, amivel meg tudod, nézni, hogy mit mért, mellesleg, ha 50 W-ot fogyaszt alsóhangon(gondolom én abból hogy egy átlag kép 400-500W-ot fogyaszt), akkor nem is biztos hogy megéri, mert a megoldással amit megspórolsz, ez lehet hogy ki is pótolja, ha nem elég hatékony, vagy eleve nincsenek nagy fogyasztású cuccok a házban

Anaxis
Anaxis
2010. jún. 10. 19:05
#27

@viktorxxx: Ezzel én is találkoztam frissíts fel mindent a legfrissebbre. (fw és hálókari drivereket) Nekem ez többnyire megoldja a problémát. De sajnos 100% hogy ott se minden arany ami fénylik... Olcsó és minőség kombináció nincs ilyen téren tuti...

viktorxxx
viktorxxx
2010. jún. 10. 17:12
#26

hat en a Linksys-ben is csalodtam, eloszor volt egy kisebb (sorszamu es teljesitmenyu) WRT-N1xx de azonnal kiakadt (5 percig resetelt) ha veletlen racsatlakozott egy gep melyen nem volt kikapcsolva az IPv6, gondoltam egy komolyabba kell beruhazni, hat a WRT-N610-t talaltam, ennek mar a dobozara is tobb helyen odairtak, hogy CISCO, na de mikor rakuldtam tobb mint 3 gepet WiFi-n akkor fuldokolt es le-le dobta nehany orankent az osszeset, ugyhogy Linksys-nel is van olcso meg draga, meg jo meg rosz...

ez volt az antireklam helye

Anaxis
Anaxis
2010. jún. 10. 16:30
#25

@Destroy666:

Haza tényleg nem vesz az ember. De otthonira is ott a Cisco vagy Cisco made féle Linksys vagy az Apple amik inkább felsőkategóriás terméknek számít. Hálózatépítőként inkább ezekben nem csalódtam. Noname terméket meg egyenesen nem ajánlott venni. ugyanis vagy jó vagy nem amit te linkeltél arra is elég sok panasz van firmware ügyileg és szoftvergondokkal küzd a tesztek alapján.

Asus routerbe sajnos én is beruháztam még kezdetekkor és valami kiboritó volt ha az ember ráküldött 3-4 gépet és nekiállt hálózaton dolgozni haldoklott és sebessége pedig iszonyat gyenge volt.

Apple-t raktam be helyette az már állja a strapát.

Pc-s router meg természetesen a hozzáértő/fanatikusoknak szolgál vagy aki tényelgesen ilyen kis "home servert" szeretne sokkal stabilabb és minőségibb megoldás mint egy ilyen mindent tudok doboz router.

raiden
raiden
2010. jún. 10. 16:02
#24

Igen-igen, és a villanyórámat is megtanítják beszélni ezzel a szerkenytűvel? Mert ha a konyhában bedugom a konnektorban, akkor nem hiszem, hogy meg fogja mondani mennyit fogyaszt a TV a lakás másik végében... Meg most nem azért... Ha a villanyórák becsapnak, akkor ez a fejlesztés rövidúton el fog tűnni a süllyesztőben, mert másnak is lesz hozzá egy-két szava =D

konti
konti
2010. jún. 10. 15:23
#23

létezik olyan cucc, amit bele lehet dugni egy utp portba és usb interface-t ad? mondjuk olyan routerhez, amiben alapból nincsen usb port, de van egy rakat utp port. kapna íp címet a cucc és fel lehetne mountolni a routerben...

Destroy666
Destroy666
2010. jún. 10. 14:34
#22

@Anaxis: Most otthoni felhasználásról beszéltünk, oda meg azért mégsem vesz az ember 1,5 millióért Cisco routert. :)

@Kiskoller: Még szép, hogy létezik. Sőt! Van olyan UNIX alapú OS, ami kimondottan hálozatvezérlésre van kihegyezve.

oddman
oddman
2010. jún. 10. 13:40
#21

"valaki tudja hogy meri egy konnektorban a lakás fogyasztását?"

Szerintem sehogy! Gondolom a gyártó úgy gondolja, hogy a felhasználó az összes konnektorba elhelyez egy ilyen ketyerét. Így a lakásban az összes konnektor fogyasztását figyelhetjük és összesíthetjük azokat. Kivéve azokat a fogyasztókat, amik közvetlenül a villanyórára vannak kötve pl. bojler klíma, stb.

atti2010
atti2010
2010. jún. 10. 12:58
#20

AnaxisMinek egy 1,5 millás ruter odahaza????????? Egy P4 gép 60-70W fogyaszt egy kicsit luxus ruternek használni, ha nem áramszolgáltató a papád, amit belinkeltem 26k és majdnem a legjobb, tehát nem tudom milyen 40k beszelsz.

kiskoller
kiskoller
2010. jún. 10. 12:40
#19

egy számítógépet lehet routernek használni???

viktorxxx
viktorxxx
2010. jún. 10. 12:35
#18

valaki tudja hogy meri egy konnektorban a lakas fogyasztasat?

engem ez a funkcioja erdekel mar ha ennyire profi a gep...

Anaxis
Anaxis
2010. jún. 10. 12:22
#17

@Destroy666:

Hát ha már itt tartunk akkor vatera 10.000 ért egy P4 es gép 512mb rammal (kemény 230-250 w os táppal)+2 gigabites hálókari. fel rá egy linux-ot.Routernek fel konfigolod. Lehúzol rá egy torrent klienst, ventrilo,teamspeak servert,webservert. Kell még valami? Ez garantáltan nem fog kifagyni mint a 40 ezres Asus. Nah és ezt aztán tényleg annak konfigurálod aminek szeretnéd.

A felső kategóriás router meg nem 40-50-nél kezdődik hanem Cisco 1,5 millánál :)

Usb-s eszközöknél Fat32-őt kezel csak?

Destroy666
Destroy666
2010. jún. 10. 12:08
#16

Ha nagyon számítógépnek akarod használni, akkor egy felső kategóriás router kell hozzá, pl egy olyan, mint ami nekem is van: LaFonera 2.0N. Egy hibája van, hogy a LAN-WAN csak 100Mbites, de a WiFi az már 300-at tud, szolgáltatásokat nézve pedig az 40 ezres ASUS routert is túlszárnyalja, fele pénzért. Tud monitort, és hangkártyát is vezérelni, a hangkártyát, akár rádióként is funkcionálhatod, ezenkívűl megbírkozik még a webcamerával, amihez mozgásérzékelő szoftvert is találsz, ami riaszt ha baj van, és természetessen még felvételt is tud készíteni róla. Természetessen a külső winyo sem akadály neki, alapbol tartalmaz torrent klienst, sőt még a 3G-s USB modemmel is megbírkozik, ha netán nem lenne kábeles nethozzáférésed. Magyarán szólva az összes USB-s eszközt elkezeli, maximum 128 eszközt köthetsz rá egyidejüleg (USB eloszton keresztűl).

Ja és még valami: digitális képkeretet is használhatsz monitornak.

oddman
oddman
2010. jún. 10. 12:01
#15

Nekem ilyen fogyasztásmérőm van. Ugyan azt tudja, mint ez a kütyü csak jóval olcsóbban megvásárolható.

Amúgy meg mi a francnak kell egy ilyen bonyolult és drága eszközt építeni egy ilyen egyszerű feladathoz? Az emberi hülyeség határtalan.

Ver_Pistike
Ver_Pistike
2010. jún. 10. 11:50
#14

Nekem van pár kérdésem:

1.Hogy kötöm rá a monitorra? vagy webes elérése van mint a routernek?

2.Ez kiválthat egy otthoni számítógépet? Mármint hogy rákötöm a routerre és egy monitorra usb hubbal kap egy bill-t egy egeret és egy kis vinyót, netezni filmezni elég lenne ez a teljesítmény?Most nézem hogy hang sincs rajta, akkor valószínűleg nem váltja ki nem?

3.Ha nem akkor ez tulajdonképpen egy sokoldalú NAS ha rákötök egy vinyót és egy routert? Csak saját oprendszerrel amire webes elérés van hogy tudjad futtatni a torrentet, file szervert egyebeket?

Krityu
Krityu
2010. jún. 10. 11:18
#13

Közben én is utána olvasgattam tényleg jobban jár egy nagy tudású routerrel az aki most vásárol.

A korábbi hírben erre 99 dollárt írtak, hogy annyiért kaphatták meg a fejlesztők tömeggyártásban gondolom olcsóbb lesz, tehát akiknek már van egy szerényebb képességű routere azoknak jól jöhet. Mondjuk valami 7-8E-s TP-Link mellé ha olyan 10E körülire leengednék az árát.

atti2010
atti2010
2010. jún. 10. 11:09
#12

[LINK]

Olcsóbb is van de ott be kell érni a 100Mb átvitellel, a WAN port is 1000Mb-os, és Wirelest is tud.

Krityu
Krityu
2010. jún. 10. 11:02
#11

atti2010

Dobnál egy linket erről az Asus ruterről felkeltetted a érdeklődésem, milyen árba van? Köszönöm.

atti2010
atti2010
2010. jún. 10. 10:54
#10

KrityuA szobai konnektorba dugva honnan tudja menyit fogyaszt a mikró a konyhába? Vagy ez is olyan szoftveres marhaság mint a PC-khez van és nem jó semmire, ami a többit illeti írtam hogy az Asus ruter is megcsinálja sőt még sokkal többet is és kapok 4xGigabit LAN-t 1x300 WAN, USB hdd, tűzfal stb.

Krityu
Krityu
2010. jún. 10. 10:48
#9

atti2010

Egy kütyü, nem pedig konnektoronként.

Egy külső winyóval bővítve már használható fájlszerverként, torrent szerverként, telepíthetsz rá webszervert, adatbázist, akár egy kis saját ventriló szervert(8 felhasználóig használható ingyenesen) és még sokáig lehetne sorolni hogy mire lehet használni.

atti2010
atti2010
2010. jún. 10. 10:48
#8

tigerboy Átkábelezed a lakást, máshogy nem tudom elképzelni, és lehet egy mosógéptől leég az egész.

atti2010
atti2010
2010. jún. 10. 10:45
#7

Destroy666Ja de azt az Asus rutereivel is meg tudom csinálni kb ugyan ilyen árban és jóval többet tud.

/ 2
Vissza az oldal tetejére