A Call of Duty sosem a történetéről volt híres. Míg az első Modern Warfare még úgy-ahogy korrekten megállt a lábán, a folytatásokkal annyira összekuszálták az egészet, hogy egy értelmetlen maszlag vált belőle. A sorozaton belül azonban talán még a Black Ops-játékok sztorija volt a legérdekesebb és legjobban kivitelezett, nem csoda, hogy a Treyarch tovább szeretné ezt építeni.

Mark Lamia, a stúdió vezetője elmondta, minden korábbinál részletesebben kidolgozzák a világot, a hátteret, és a kampányban is nagyobb szerepet kap majd a történet. Ehhez egyrészt szakértőket és jövőkutatókat alkalmaznak, de már ők maguk is nagyon benne vannak a témában, hiszen évek óta ezen a világon dolgoznak. "A Black Ops 2-ben a drónok kapták a főszerepet. Az 2025-ben játszódott, ezt követően pedig a nagyhatalmak tökéletesítették a légvédelmeiket, így a drónok tulajdonképpen kiestek a képből, a harc pedig visszakerült a talajszintre. A különbség, hogy most már technológiailag felturbózott katonák vívják meg a küzdelmeket, akiket robotok segítenek." - mondta Lamia.

Hogy mindez még hangsúlyosabb legyen, a játékon belül kapunk majd egy beépített Wikipedia-szerű tudástárat, ahol mindent megtudhatunk a Black Ops világáról, a különböző országok és nagyhatalmak helyzetéről, a konfliktusokról, a felhasznált technológiákról - szóval tulajdonképpen mindenről. Ilyenre már volt példa, korábban egy beépített lexikon volt elérhető az első Black Opsban, amihez a védett házunkban lévő számítógépet kellett meghackelni.

De meddig mehet el a jövőben a Black Ops? Eljutunk-e előbb-utóbb oda, hogy a játék már inkább a Halo-ra hasonlítson a felhasznált technológiákat illetően? Nos, a készítők szerint ezt sem lehet teljesen kizárni, de a lényeg inkább az, hogy milyen körítés illeszkedik a történethez, amit el akarnak mesélni, és a játékmenethez, amit át akarnak adni nekünk.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
codex
codex
2015. júl. 5. 17:14
#11

Komolyabb történetet kap a Black Ops 3 = ha érdekel olvasd el a beépített wikipedia-szerű tudástárban. És ezzel kész. Ugyanolyan f*s lesz mint eddig, csak most még olvassál is mellé :)

raiden
raiden
2015. júl. 5. 11:32
#10

megmentik a fókákat is?

tekken38
tekken38
2015. júl. 4. 23:31
#9

Teljesen mindegy hogy milyen a történet,mert szinte mindenki a multi miatt veszi meg.

Hát az meg egyre szánalmasabb.

Én eddig minden BO részt megvettem,de ezt kihagyom.

Megint a dedikált szerver vissza hozásával hülyítik az embereket.

De szokás szerint nem lesz belőle semmi.

Amúgy meg a COD már teljesen egybeolvadt a csalás fogalmával.

Én biztos hogy nem fogok pénzt kiadni azért hogy a német tacskók céltáblája legyek és ne tudjam élvezni a játékot mert nincs aki kordában tartja őket.

Ennyi volt a COD számomra.

atti2010
atti2010
2015. júl. 4. 12:11
#8

[LINK]

Egy kis grafika.

SeaQR
SeaQR
2015. júl. 3. 11:32
#7

Nem a történetet kell tovább csavarni, hanem az agyonscriptelt játékmenetet megszüntetni. Mindig minden ugyanúgy történik, ha körbe nézel már lehet tudni, hogy melyik fedezékhez érve fog elkezdeni spawnolni az ellenség. Ami persze örökké spawnol, míg ki nem lövöd a kulcsfigurát. Bár az utolsó 2-3 cod már kipróbálás szintjén sem érdekelt de azelőtt ez mindig így működött.

predike07
predike07
2015. júl. 3. 10:43
#6

Úgylátom nem vagyok egyedül,

Kicsit mosolyogtam én is ezen az olvasmányos megoldáson. .)

Egy játék attól jó,hogy a történetet szépen levezeti a játékos előtt beleélést adva annak világába.Majd biztos megállok lexikonokat vagy miket olvasgatni :D

Lassan már Cal of Duty wikipédia lesz belőle,komolyan nevetséges.

Én jatákidőre leszek kiváncsi.Vajon arra rátornáznak e???Kétlem.Inkább a regényekkel akarják elhúzni a játékidőt.

Na hát adják el anak aki megveszi :)

predike07
predike07
2015. júl. 3. 18:51

Bocsi egy kicsit rosszul foglamaztam :)

Egyébként simán lehetne egy jó történetet írni neki mert igény lenne rá bőven.Lehet,hogy sokan csak a multit tolják de kb ugyanannyian egy jó történetet is szivesen kipörgetnek.Én az utóbbiak táborát népesitem.

Viszont ez az olvasgatós módszer cod alatt nekem se tetszik.Ha átvezető videók alatt lenne elmesélve ,vagy játék közben akkor okés,viszont akkor azt nem úsznák meg 3-4 óra játékidővel.Majd kiderül.

Na még akár jól is elsülhet.Bár erős kétségeim vannak a múlt ismeretében :)

kingike
kingike
2015. júl. 3. 8:30
#5

Szerintem ez már csak nevében CoD,rakat fos,előző része is az volt.Még talán az első Black Ops,az még tetszett,ezt már nem is várom,egyszerűen nem érdekel,nem az én ízlésem.

Shinjiii
Shinjiii
2015. júl. 3. 8:10
#4

Hát én a sci-fi játékmenet videón hanyatt vágódtam. Hiába a sztori, ha egy okádék az egész. Még lexikon, persze, majd olvasgatom naphosszat a hülyeséget, akkor már veszek egy regényt, nem? Ha olvasni akarok...

AAA játékot lassan már büntetendő megvenni, olyan semmitmondóak. :D

gabesz7630
gabesz7630
2015. júl. 4. 10:01

Ja. Ott volt sztori, csak a jatek volt unalmas es semmitmondo.

A bioshock szeria amugy erosen tul van ertekelve (az elso nem volt rossz , de tok erdemtelen a kore epult kultusz) koszonhetoen a sok megvett firkasznak.

A bioshock szerintem rossz pelda.

En inkabb a thief 1,2,3-at A deus ex 1-et, vagy a dishonoredet hoztam volna fel.

Furi , hogy egyik sem 1-2eves game...

Chavalier
Chavalier
2015. júl. 3. 6:15
#3

Eddig is a történet volt a CoD-ok erőssége :') A hibákat kéne javítani és nem az erősségeket jobban kitolni. Persze ez mind lényegtelen, a sok vérpisti ígyis úgyis megveszi...

tomchee
tomchee
2015. júl. 2. 20:46
#2

Komolyabb történetet kap... mint mindig minden BF és CoD :D

5hR3kY
5hR3kY
2015. júl. 2. 20:38
#1

Azért kell a tudástár, mert a két órás kampány alatt nem tudnak elmagyarázni mindent. xD

Vissza az oldal tetejére
Komolyabb történetet kap a Call of Duty: Black Ops 3 - iPon.hu