A Cybertruck már több mint egy éve megvásárolható, de még mindig folyamatos viták tárgyát képezi, megosztja a közvéleményt, és nagyon úgy fest, hogy egyáltalán nem tud olyan sikeres lenni, mint ahogy azt a vállalat sugallja. Az utóbbi időben a cég egyre nagyobb akciókat hirdet az autóra, ami nagyon rossz jel.

A Tesla folyamatosan arról beszél, hogy a Cybertruck sikeres. Nem győzi hangsúlyozni, hogy jók az eladási számai, és szünet nélkül keresi annak a lehetőségét, hogy ezt bizonygassa, illetve alátámassza. Nemrég arról beszélt a Tesla, hogy „Amerika legnagyobb példányszámban eladott elektromos pick-up járműve lett 2024-ben”. Ez még akár igaz is lehet, de ha így is van, a Teslának az valójában nem elegendő.

Galéria megnyitása

Általában igyekszik a Tesla a nagy transzparenciára, folyamatosan azonnal közli az eladási példányszámokat. Azonban a Cybertruck esetén a pontos értékesítési adat mégsem ismert. Egy olyan adatot hintett el a cég korábban, hogy „nagyjából 40 ezer” Cybertruck talált gazdára az elmúlt év során – a Cox Automotive EV eladási statisztikája szerint 38 965 autó fogyhatott. A felvillanyozott platós kocsik piacának korábbi legnépszerűbb szereplője az F-150 Lightning volt, ebből a Ford 2024-ben 33 510 darabot adott el. Ez alapján tényleg a Cybertruck lehetett a piacvezető, ami mindenképpen szép eredmény, de a Tesla egyáltalán nem erre számított – és a befektetők sem ebben reménykedtek.

Előzetesen arról volt szó, hogy milliós sorokban állnak a megrendelők, és évekre előre meglehet az összes eladott Tesla Cybertruck gazdája. Ehhez képest januárban arról jöttek hírek, hogy az különleges járműre 1600-2600 dolláros kedvezményeket hirdetett a gyártó. Ezt a hírt már sokan felkapták, és rossz előjelnek tekintették, de a helyzet azóta csak még rosszabb lett. Friss beszámolók szerin mostanra akár 6000 dolláros árcsökkentéssel is hozzá lehet jutni különböző konfigurációkhoz. A kedvezmények mértéke 4000 és 6000 dollár között alakul általánosan.

Galéria megnyitása

Jelenleg az is beárnyékolja a Cybertruck készleteket, hogy a 2024-ben gyártott és leltárba vett autókat még nem, a 2025-ös példányokat már meg lehet venni 7500 dolláros adójóváírással. És a rosszul alakult forgalom miatt nagy mennyiségben vannak készleten olyan pick-upok, amikre nem lehet az állami segítséget érvényesíteni.

Egyre több olyan hírről lehet hallani, hogy drámaian rossz a Cybertruck iránti kereslet. Örülhet a cég, ha a tavalyi forgalmat képes lesz elérni idén is.

Nemcsak, hogy az eredeti várakozásokat nem tudja hozni a Cybertruck, még a jelenlegi visszafogott gyártást is szüneteltetni kellett elvileg. Több napos szabadságra küldte a Tesla azokat a dolgozókat, akik a Cybertruck gyártásáért felelnek a Texasban található gyáregységben (Gigafactory Texas). Musk eredetileg arról beszélt, hogy éves szinten 250 ezer pick-up készülhet majd Texasban, de ez nem lesz elég a kereslet kiszolgálására. Nos, úgy látszik, hogy mégis.

Galéria megnyitása

Elon Musk a Cybertruck alapárát kezdetben 40 ezer dollárban határozta meg. Végül az autó úgy debütált, hogy a legjobban felszerelt modelleket lehetett megvásárolni első körben, és a legolcsóbb is 80 ezer dollárról indult. Mostanra az akciókkal már ennél olcsóbban is hozzá lehet jutni a különleges dizájnnal megáldott járműhöz. Ha minden igaz, akkor valamikor 2025-ben a Teslának el kéne kezdeni szállítani a kizárólag hátsókerékhajtásos, 61 ezer dolláros verziót is. Ha ez is csak kedvezményekkel fog gazdára találni, akkor már egészen szépen közelíthet a Cybertruck az eredetileg beharangozott vételára felé.

Azt nem tudjuk, hogy a Tesla milyen profit mellett gyártja a Cybertruckot, de az mindenképpen fájdalmas lehet a számára, hogy akciókkal kell eladni a készletet. Viszont az igazán nagy csapást az jelenti, hogy képtelen felfuttatni a keresletet. 250 ezer helyett kevesebb mint 40 ezer autó eladása borzasztóan kiábrándító. Vannak még olyan optimista elemzők, akik szerint idén felfuthat az eladási szám akár a 100 ezer autós szintig is, de lehet olvasni 30 ezer Cybertruck eladásáról szóló előrejelzést is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

89 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csapi26
csapi26
2025. febr. 20. 8:46
#10

Máig nem nem vagyok képes felfogni, hogy ezt a mindennemű (működő) gyűrődőzónától mentes ön- és közveszélyes rozsdamentes acéldarabot hogyan engedhették forgalomba, még a nonegzisztens közlekedési szabályokkal rendelkező (ahol a rokonod simán lehet a vezetésoktatód, és személyzet hiányában a "vizsgabiztosod", állama válogatja) USÁbanis

BiroAndras
BiroAndras
2025. febr. 21. 21:35

@csapi26
A valóságban meg pont most kapott 5 csillagos minősítést, és több kategóriában is a legjobb lett. link
Mellesleg gyalogosbiztonságban is jobb az átlag pickup-nál, mert alacsony az orra. link

Bihus
Bihus
2025. febr. 19. 11:29
#9

Nnna.
Azért olvassuk el legalább a cikket ahelyett, hogy automatikusan biroandrason kárörvendezünk. Tudom, jól esik :)

A Cybertruckból jelenleg még talán mindig csak AWD hárommotoros 800 lóerős szörnyet lehet kapni, aminek az alapára 80 ezer kemény dodó.
Ezt árulják "jelentős" árkedvezménnyel, akár 6000 dollárt is engednek belőle. Húúúú ha, ez aztán így tényleg nagyon olcsó lett. Ja nem. Pláne, hogy a cikkben eleve 84k-ért bemutató autók láthatók, szóval nem is értem. Na és ez a változat az, ami nem fogy, mert a többi még nincs is.

A polgáribb változatok, amiket 40 ill 60 körül ígértek, kisebb teljesítménnyel, RWD-vel ill. AWD-vel, még nemigen kaphatók, illetve ami lesz, azon nagyobb lesz az állami támogatás. Szerintem 40-ért egyébként nem is lesz, az lesz 50-60 között valahol, és biroandras az érvelésében olyan simán ki fogja hozni, hogy két év alatt mittomén tizenszázalék infláció indokolni fog 50%-os áremelést, mint a pinty.

Ez utóbbi változatokra nem tért ki a cikk. Sem az nem világos, fogja-e a Tesla gyártani, se az nem világos, hogy jelenleg miért nem gyártják őket, és miért csak a csúcsverzió kapható, az meg pláne nem világos, hogy hány embernek fog kelleni az olcsóbb változat. Lássuk be, a hype mára kicsit talán megkopott, biztos van még falusi diszkó, ahol menő lesz ezzel megjelenni, de inkább az autó tudása fog dönteni. Bár az emberek mérhetetlenül hülyék, biztos sok embernek tetszik akár ez is.

Resike
Resike
2025. febr. 25. 18:14

@BiroAndras Mond meg nekik retardáltka.

Rhynmei
Rhynmei
2025. febr. 19. 7:41
#8

Fura... nem arról volt szó, hogy előrendelni lehet csak, meg akkora a várólista, hogy csak na? Hova lettek akkor ezek a vásárlók hirtelen, szublimáltak?
Meg aztat is mondta az Andriska, hogy évekre előre megvannak a vevők, nem győzik gyártani... na, ezt vajon hogy magyarázza ki?
Tudom már, Elon-hater a cikkiró, a cikk, a kommentelők, a világ és mindenki :D

BiroAndras
BiroAndras
2025. febr. 21. 22:02

@Ashtm
Azért maradt készlet, mert vannak bemutató darabok, teszt autók, visszamondott megrendelések, stb.

Egyébként már nincs akkora kereslet, mert a gazdasági helyzet nem igazán kedvez az autóvásárlásnak. Ezt is elmagyaráztam már ezerszer. Minden gyártó szenved, a profit összeomlott, elbocsátások, gyárbezárások, stb. A Nissan meg épp csődbe megy.
Ehhez képest a Tesla most is jól teljesít, továbbra is masszív profitot termel a rengeteg K+F költség ellenére.

Ja, és ha már készlet. A többi gyártónak brutális készletei halmozódtak fel a kereskedőknél, van akinek közel egy évnyi. A Teslának ez 1-2 napnyi.

powerage
powerage
2025. febr. 18. 21:46
#7

Ez valahol biroandrás sara is. Ha igazi Tesla fan lenne, nem csak átlag pózer, már vett volna legalább egy cybertruckot. Vagy kettőt.

BiroAndras
BiroAndras
2025. febr. 21. 22:15

@Ashtm

  1. Ha nem akarod elhinni, azzal nem tudok mit kezdeni. Adhatnék egy sor más papírt is, de ugyanúgy nem hinnéd el. Ha lefényképezem majd, azt se hinnéd el. Ha elgurulok vele hozzád, és beleültetlek, azt se hinnéd el.
  2. Jártál már Budapesten a belvárosban? 50 millás autók parkolnak minden sarkon. A Parlament környékén meg ez még az olcsó kategória.
  3. Mióta mondom a Tesla részvényt? Hozott eleget ahhoz, hogy ne legyen probléma. De a fizetésemből is kijönne szűkösen.
  4. Abban igazad van, hogy észérvekkel nem magyarázható. Az új Model Y lenne a racionális választás fele annyiért. Sőt, még az árat nem nézve is az emberek 99%-ának az a jobb választás. Én azért vettem a Plaid-et, mert szeretek sportosan vezetni, és arra ez a legalkalmasabb. De nézhetjük úgy is, hogy a teljesítmény alapján szuperautó kategória, és azoknál ezerszer racionálisabb választás.
axe
axe
2025. febr. 18. 19:46
#6

hazugság, csak még nem indult be (ez sem)

axe
axe
2025. febr. 19. 22:34

"Pont azért ne gyártják még az olcsó változatot, mert a drágábbakra is van még kereslet bőven. A gyártást is fel kell futtatni" naugye, tudtam ez lesz a bökkenő

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. febr. 18. 19:05
#5

Sosem értettem, kinek szánták ezt a vackot. A kaliforniai kékhajú neobolsevik libernyákok nem vesznek egy karlengető búr fattyútól semmit, a klasszikus konzervatívok meg autószámba sem vesznek valamit, ami nem okádja a kormot. A két véglet között meg vannak azok, akiknek van annyi agysejtjük, hogy nem kajálják be az elektromos terepjáró bullshitet (főleg úgy, hogy diffizár sincs benne lmao).

Persze ott vannak még az influenszer hülyegyerekek is, csak azokra meg nem lehet piacot építeni.

BiroAndras
BiroAndras
2025. febr. 19. 22:55

@thestock
Igen, ez mind tényszerűen igaz. Had ne kelljen megint belinkelnem mindenhez bizonyítékot.

To-o-oM
To-o-oM
2025. febr. 18. 18:42
#4

A Tesla Musk politizálása miatt van bajban....

csabad78
csabad78
2025. febr. 18. 23:58

@To-o-oM meg azért mert a cybertyúk szar

Resike
Resike
2025. febr. 18. 18:26
#3

Ezek biztos nem tudnak a 2 millió előrendelésről... Ja hogy az is csak elonka hazugság volt ami az andriska féléket etette, ki hitte volna...

BiroAndras
BiroAndras
2025. márc. 5. 23:02

@Rhynmei

  1. Teljesen mindegy, hogy mit rizsázol, kamuzol, meg terelgetsz: a termék működik, az élő bemutatókon pedig előfordul baki.
    És igen, az hogy mással is előfordul, mentesít. Ezt ítad : "fenntartom a jogot Musk és csapata részéről, hogy hazug gcik, csak a másik opció, hogy hülyék.*" - akkor ugyanez érvényes Steve Jobs-ra és az Apple-re, Bill Gates-re és a Microsoftra, a Google-re, a Mercedes-re, és még lehetne hosszan sorolni.

  2. Elárultad magad. Én nem mondtam, hogy pincében élsz. Olyat tagadsz, amit nem is állítottam, ami gyakorlatilag egyenértékű beismeréssel.

  3. Megint te terelsz, és te kerülöd a kínos kérdéseket.

  4. Beragadt a lemez? Ugyanazt linkeled be megint, mintha az ismétlés bármit változtatna.

  5. És sokadszorra is : én tényeket írok, hiteles forrásokkal alátámasztva, és a logika segítségével vonok le következtetéseket belőlük. És ha véletlenül hibázok, én elismerem.
    Te meg az érzelmi alapon kialakított véleményedből visszafelé próbálsz tényeket kovácsolni, és amikor nem sikerül, akkor személyeskedéssel próbálod elterelni a figyelmet róla.

martinair
martinair
2025. febr. 18. 17:57
#2

Ajjaj! Bandiiiiiii! Tegyél rendet, mert itt aztán nagy a tudatlanság! Vajon kinek a hibája, hogy nem teljesülnek a Tesla által elhintett számok? Vagy ki hazudott megint? 

"Elon Musk a Cybertruck alapárát kezdetben 40 ezer dollárban határozta meg. Végül az autó úgy debütált, hogy a legjobban felszerelt modelleket lehetett megvásárolni első körben, és a legolcsóbb is 80 ezer dollárról indult." - Elon Musk nyilván nem kamuzik, hiszen ő mindig minden ígéretet betart - ezt tudjuk már, hiszen objektív tények ugye. Na de akkor most mi a helyzet?!

Mutass fényt nekünk kedves biroandras, ne hagyj minket a tudatlanság mély útvesztőjében!

  • az agymosottak -
BiroAndras
BiroAndras
2025. febr. 28. 22:34

@Ashtm

  1. Akkor mi a kérdés? A média nem megbízható forrás, mást kell keresni. Régebben még voltak megbízhatók, de az utóbbi években hatalmasat zuhant a színvonal mindenhol. Mellesleg az okát is tudjuk: USAID. link Ha részletek kellenek, belinkelem újra azt a két videó.

  2. Nincs kettős mérce, se elfogultság. Tényeket írok továbbra is.

  3. Nincs olyan ember, aki soha nem hazudik. Ő viszont az átlagnál sokkal kevesebbet teszi. Az autizmus egyik tünete. Iszonyatos mennyiségű információ érhető el róla, és én ennek legnagyobb részét ismerem. Nem tudok olyan esetről, amikor egyértelműen hazudott volna egy lényeges kérdésben. Túlzásokra hajlamos, és az optimizmusa miatt gyakran csak késve tudja teljesíteni az ígéreteit, ennyi. Érdekes, hogy más cégvezetők sokszor egyértelműen és tudatosan hazudnak, az mégse fáj senkinek.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2025. febr. 18. 17:42
#1

Ó jaj, hova süllyed a világ, MSRP-n kell árulni valamit, MINMEKHALUNK!

Ja... nem...

Ha az átlag "gémernek" lenne ennyi esze, akkor már az 5090 se 3410 dollár lenne. Szóval az átlag Tesla (nem-) vásárlót többre értékelem, mint akármelyik jelen RTX 5000 széria tulajdonost.

piterpen
piterpen
2025. febr. 19. 17:00

@Geralt_of_Trivia Mármint hol ennyi a 5090?Merthogy itt nálunk 5000 dollar körűl van.

Vissza az oldal tetejére