KÖLTSÉGHATÉKONYABB FOLYADÉKHŰTŐ BLOKKOK ÉRKEZNEK AZ INTEL ARC SOROZATÚ VIDEOKÁRTYÁIHOZ

Az új verziók persze még így is drágának mondhatóak, ha a hozzájuk passzoló videokártyák bekerülési költségeit is górcső alá vesszük.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. dec. 20. 10:39
Költséghatékonyabb folyadékhűtő blokkok érkeznek az Intel Arc sorozatú videokártyáihoz

Az Intel Arc sorozatú videokártyái már egy ideje elérhetőek kereskedelmi forgalomban, lassan pedig az egyedi folyadékhűtő blokkokat készítő vállalatok is kezdenek előrukkolni az új videokártyákhoz fejlesztett megoldásaikkal. A szlovén EKWB nemrégiben mutatta be saját termékét, ami igencsak borsos áron érkezett, hiszen 248 euróba került, miközben az Arc A770-es videokártyák ára 400 euró körül mozog. A napokban a kínai Bykski is előrukkolt saját egyedi folyadékhűtő blokkjaival, amelyek közül az egyik az A770-es, a másik pedig az A380-as videokártyákat veszi célba.

Az egyedi folyadékhűtő blokkok természetesen mikrocsatornákkal dolgoznak, így a GPU által termelt hőt nagy felületen tudják átadni a hűtőközegnek, maga a fedlap ráadásul átlátszó, így a folyadék áramlásában is gyönyörködhetünk, amennyiben vertikálisan kerül beépítésre az adott videokártya. Az A770-es modellhez készült verziónál a viszonylag nagy méretű GPU és a hat darab memóriachip hűtése egyaránt megoldott, csak úgy, ahogy a VRM áramköré is.

Galéria megnyitása

Az A380-as modellhez passzoló változat esetében is ez a helyzet, ám itt már egy kisebb GPU-ra, illetve mindössze két memóriachipre illeszkedik a folyadékhűtő blokk, természetesen a VRM komponensei mellett. Az A380 eredetileg egy 75 W-os TDP kerettel rendelkező videokártya, amelynek hűtéséhez rendszerint egyszerű, levegő alapon dolgozó megoldás is elég. Az A380-as modelleket egyre több és több tartalomgyártó használja másodlagos dGPU szerepkörben, ahol a videó kódolással kapcsolatos feladatok gyorsításág végzik a termékek, többnyire egy alapból folyadékhűtéssel ellátott rendszerben. Utóbbi miatt kézenfekvő megoldás lehet a videók kódolásra használt videokártya bekapcsolása a folyadékhűtő körbe, a Bykski jóvoltából erre már van is mód.

Az A770-es verzió jelenleg 140 euróról indul, azaz a 248 eurós EKWB folyadékhűtő blokkhoz képest kedvezőbb áron érkezik, ám ez még így is jelentős befektetésnek mondható, hiszen maga a videokártya 400 euró körüli összegbe kerül.

Az A380 esetében még rosszabb a helyzet, ugyanis a folyadékhűtő blokk 190 dolláros áron kapható, miközben az A380 listaára 130 dollár. A leírás alapján ez a verzió a GUNNIR A380-as videokártyájához passzol, ami 180 dollárba kerül, azaz a hűtés még mindig drágább, mint a videokártya. Arról jelenleg nincs információ, hogy az új hűtés egyéb A380-as modellekre is felszerelhető-e.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére