A Wargaming bejelentette, hogy a vezetőség teljesen felülvizsgálta a vállalat működését és globális jelenlétét, és a jelenlegi helyzetre való tekintettel alapos átszervezésbe kezd. A legfontosabb természetesen az, hogy bezárják az oroszországban lévő irodájukat, és kivonulnak a cég otthonából, Belaruszból is.

A Wargaming közölte, hogy a játékaikhoz kapcsolódó élő szolgáltatását biztosítását Oroszországban és Belaruszban is kiszervezik egy helyi cégnek, ami eddig a Wargaming alá tartozott, a jövőben azonban különállóan fog működni. A vezetőség egyértelművé tette, hogy innentől kezdve ebből ők semmilyen profitot nem fognak látni, sőt, valójában ez elég komoly veszteséget jelent majd nekik.

A tranzíciós folyamat már zajlik, a Wargaming közlése szerint mindenben törvényesen járnak el, és gondoskodnak az alkalmazottaik biztonságáról és támogatásáról.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a Wargaming stúdiója Moszkvában és Szentpéterváron új, független cégként megy tovább, de ami a legkomolyabb változás, hogy a Wargamins Minsk, a Belaruszban található bázis teljesen megszűnik. Itt alapította meg a Wargaminget még 1998-ban Victor Kislyi, és ez volt cég legnagyobb stúdiója.

A vezetőség ezzel kapcsolatban is biztosított mindenkit, hogy nagyon odafigyelnek majd az alkalmazottakra, a végkielégítésekre és az egyéb folyamatokra, de a méretek okán ez egy hosszú és komplikált dolog lesz.

A Wargaming központja egyébként egy ideje már Cipruson van, ami mellett vannak stúdióik Franciaországban, Németországban, Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban két helyen, Chicagóban és Baltimore-ban. Ezek természetesen zavartalanul működnek tovább.

A Wargaming több ponton is nehéz helyzetbe került a háború kitörése óta. Februárban kirúgták Sergey Burkatovsky kreatív igazgatót, miután a férfi nyíltan támogatta Oroszország agresszióját. Ezt követően pedig a vállalat a világ minden pontját változtatott a játékai reklámozásán, amikből kikerültek az olyan dolgok, mint például a látványosan vonuló tankok. Később a világ nagy részén más grafikai elemekkel újraindult a reklámozás, de Ukrajnában továbbra sem, ezt ugyanis a jelenlegi körülmények között érzéketlennek találta a vezetőség.

A Wargaming közleménye azzal zárul, hogy habár a most meghozott döntések hatalmasak, a cég magabiztos a jövőt illetően, és továbbra is szeretnének minőségi játékokat szállítani a közönségüknek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Devio
Devio
2022. ápr. 7. 22:47
#3

" amikből kikerültek az olyan dolgok, mint például a látványosan vonuló tankok "
Ezt nem nagyon tudom feldolgozni. AKkor most szivárványszínű tankok fognak a famögül kinézni?
Egy játékfejlesztő cégnek biztos sok köze kell, hogy legyen a politikához. Mindegy. Mondjuk maga a WG egy kibaszott vicc. Csinált már olyan és annyi trógeséget, hogy a helyükbe az Ukránokhoz mennék át, mer ott a korrupció az eléggé mennő. xD

shadow152
shadow152
2022. ápr. 7. 13:56
#2

Mondjuk ezt a gaijin már 10 éve meglépte és idehaza rendezkedtek be....ami jelenlegi politikai dolgokat tekintve nem feltétlenül éri majd meg nekik

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. ápr. 6. 17:35
#1

"Ezt követően pedig a vállalat a világ minden pontján változtatott a játékai reklámozásán, amikből kikerültek az olyan dolgok, mint például a látványosan vonuló tankok."

Ez nem elég! A játékot is tankmentesíteni kell, a címet pedig át kell írni: World of Trans

Mandris90
Mandris90
2022. ápr. 6. 19:02

@tararararííítararararííí transik hátán lévö lövegtornyokkal kell ezentul játszani?

Vissza az oldal tetejére