Az év elején a COVID-19 Kínában már okozott egy jelentősebb leállást, korlátozásokat kellett bevezetni azért, hogy a járvány ne terjedjen ki nagyobb területre és bénítsa meg az egész régió működését. Most hasonló a helyzet. Egy ideje már lehet tudni, hogy néhány fontosabb gyárnak le kellett állni, és a jelek szerint az Apple is az érintettek között van. A cég legfontosabb bérgyártója, a Foxconn Csengcsouban található üzeme esett ki egy időre.
A cupertinói alakulat arra figyelmeztetett, hogy az iPhone 14 Pro és az iPhone 14 Pro Max esetében probléma lehet a szállításokkal a következő időszakban. Ráadásul éppen abban az időszakban adódik gond, amikor az elemzők szerint egyébként is az előző évesnél kisebb lehet a kereslet. Dupla csapást jelent ez az Apple számára. Mivel az esetek száma folyamatos felfutásban van, így azt is nehéz megtippelni, hogy a leállás meddig tarthat. Az előző napon a körzetben 5496 új beteget regisztráltak, ami május 2. óta a legmagasabb adat.
Az Apple számára csak hab a tortán, hogy éppen az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max modellek az érintettek, melyek iránt igazán nagy a kereslet. Az iPhone 14 és 14 Plus okostelefonok összeszerelése több más gyárban megy, illetve amit egészen biztosan lehet tudni, hogy az iPhone 14 modellek készülnek már egyebek mellett Indiában is. Az iPhone 14 Plus esetében pedig annyira alacsony a kereslet, hogy abból valószínűleg egyébként is van egy jelentősebb raktárkészlet.
Előzetesen az Apple úgy készült, hogy az iPhone 14 és az iPhone 14 Pro modellekből nagyjából egyforma mennyiség fogy majd, szóval ezeket 50-50 százalékos részben rendelte be a vállalat. Azonban úgy alakult a belső információk és a szállítási lánctól származó adatok alapján, hogy az arányok eltolódtak az iPhone 14 Pro variánsok irányába.
Az utóbbi időben tízből átlagosan hat eszköz már valamilyen iPhone 14 Pro volt, és a szakértők azt is hozzátették, hogy az arányok lassú, de folyamatos elcsúszását lehetett látni eddig, szóval szép lassan elérhetjük azt a szintet, hogy 65-35 százalékos arányban viszonyulnak majd egymáshoz a drágább és az olcsóbb konfigurációk. Ez a mostani helyzet viszont akár meg is fordíthatja a folyamatot, és lehet, hogy lesz olyan vásárló, aki az iPhone 14 Próra nem vár több hetet, hanem inkább felmarkolja az azonnal elérhető iPhone 14/14 Plus valamelyikét.
Az Apple számára az, hogy a drágább masinák fogynak jobban, ideális lenne alapesetben, de ilyenkor, mikor a gyártási kapacitásokat a COVID-19 megtépázza, felborulhatnak a vállalat számításai. Annyiban van szerencséje a cupertinóiaknak, hogy a legtöbb ember, aki iPhone-t szeretne, az általában kivárja a hosszabb szállítási időt is – vagy választ valami olyan masinát, ami elérhető –, kevés esetben dönt úgy, hogy akkor inkább választ például egy Samsung vagy Xiaomi készüléket.
Pillanatnyilag az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max modellek esetében az Apple 3-4 hetes várakozási időt jelez előre, ami persze kevesebb is lehet, az iPhone 14 széria tagjai pedig elérhetőek készletről, szóval ezeket napokon belül megkapják, akik a rendelés mellett döntenek.
Nemcsak az Apple számíthat kieséssel a Csengcsouban életbe lépett korlátozások miatt, az is egészen biztos, hogy a Foxconn a világ legnagyobb bérgyártójaként más cégek számára is gyártott az érintett területen egyéb termékeket.
































