Shop menü

KIJELZŐVEL ÉS NFC CHIPPEL ELLÁTOTT GYŰRŰT VILLANTOTT A NOVA

Az okosgyűrűk fejlődésében érdekes irány lehet a megjelenítők integrálása, az NFC-re pedig már eddig is nagy igény mutatkozott.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kijelzővel és NFC chippel ellátott gyűrűt villantott a Nova

A Nova nevével korábban még nem nagyon találkoztunk, egy olyan csapatól van szó, ami viselhető kiegészítők fejlesztésére specializálódott. Tervezett már a cég okosgyűrűt, egészen látványos terméke is volt, de nem kapta fel a közönség. A CES-en rögtön kettő különleges eszközzel igyekezett felkelteni az emberek figyelmét.

Kiállította a vállalat a Nova X és a Nova Pay névre hallgató gyűrűket. A Nova Pay esetében beszélhetünk arról, hogy már NFC chip is a részét képezi a terméknek, ennek köszönhetően lehet majd vele fizetni. A képernyőt pedig a Nova X fedélzetén kapják meg a vásárlók.

Ott egyelőre még nem tartunk, hogy ez a kettő dolog is megférjen egy okosgyűrűben. A látottak alapján viszont nem lenne meglepő, ha jövőre már olyan gyűrűvel vonulnak ki a CES-re a Nova, amivel lehet fizetni, és a tranzakció adatait már rögtön meg is jelenítené a gyűrűbe integrált képernyő. No, de a jövőbeli elképzelések helyett lássuk, mit nyújt a Nova X és a Nova Pay okosgyűrűk párosa jelenleg. Ezeket a CES-en már bárki kipróbálhatta, nem prototípusokról beszélhetünk. Forgalmazásra kész, előrendelhető mindkét megoldás, és még ebben a hónapban indul a szállításuk.

Galéria megnyitása

A Nova Pay a vállalat elmondása szerint megkapta a VISA és a MasterCard tanúsítványát is, biztonsággal használható a mobilfizetések alkalmával az érintésmentes terminálokkal. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a fizetési adatok kezelése okostelefonon történik majd, amikor erre szükség van. A Bluetooth-on kapcsolódó készülékek szükségesek az okosgyűrűvel fizetés során, ez viszont a viselhető kiegészítők velejárója a legtöbb esetben.

Galéria megnyitása

A gyűrűvel fizetés kényelmi szempontból érdekes, és sokszor szokták ezt a lehetőséget hiányosságként felróni az okosgyűrűknek. A Nova Pay már erre is megoldást jelent, és ahogy azt látni fogjuk, nem is extrém drága „ékszerről” beszélhetünk. A szakemberek ezt a gyűrűt kerámiával burkolták, ennek köszönhetően nem fog egyszerűen megkarcolódni a felülete.

Galéria megnyitása

Technológiai szempontból a Nova X egy érdekesebb termék egyébként, hiszen olyat végképp nem sűrűn lehet látni, hogy egy okosgyűrűnek képernyője van, ráadásul itt egyébként a burkolat titán, csak a képernyőnél van egy minimális „rés a pajzson”. A mérnökök egy strapabíró szilikonhordozót integráltak egy miniatűr OLED technológiás panellel. A kör alakú gyűrűnek egy nagyon apró részén van a MicroView megjelenítő, így kerülte el a Nova, hogy ívben kelljen beépíteni az egységet.

Galéria megnyitása

Sajnos az OLED paraméterei egyáltalán nem ismertek, de az egészen biztos, hogy nagyon jó szem kell majd a leolvasáshoz. Nem is grafikus a felülete, semmi helye nem lett volna itt grafikának, egy monokróm egységről van szó, ami kizárólag számokat tud megjeleníteni. Olyan adatokat írhat a Nova X, mint az óra, a dátum, a megtett lépések száma, az elégesett kalóriák mennyisége és persze a pillanatnyi pulzus értéke. Ezeket az adatokat direktben az óra jegyzi, kapcsolódó mobil nélkül is mindent ki tud majd írni.

A Nova X és a Nova Pay is 250 dollárba kerül, és az extráktól eltekintve más okosgyűrűkhöz hasonló funkciókkal szolgálnak. Jellemzően egészségügyi lehetőségek biztosítottak a viselhető kiegészítőben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére