KIDERÜLT, MIKOR ÉRKEZIK A DDR4-ES HASWELL-E HEDT PLATFORM

A DDR4-es memóriamodulokat alkalmazó X99-es alaplapok, illetve a hozzájuk passzoló Haswell-E sorozatú Core i7-es processzorok néhány nappal az iskolakezdés után debütálhatnak, ha minden a kiszivárgott dokumentumban olvasható tervek szerint alakul.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2014. jún. 24. 14:01
Kiderült, mikor érkezik a DDR4-es Haswell-E HEDT platform

Az Intel X99-es lapkakészletre épülő alaplapjait, illetve Core i7-es sorozatú, Haswell-E alapokon nyugvó processzorait, amelyek négycsatornás DDR4-es memóriatámogatást kínálnak, már sokan várják. A korábbi információk alapján mind az alaplapok, mind pedig a processzorok esetében harmadik negyedéves rajtra lehet számítani – nemrégiben azonban fény derült a várható rajt dátumára is.

A VR-Zone egy kiszivárgott hivatalos dokumentumra alapozva arról számolt be, hogy az X99-es lapkakészlettel ellátott alaplapok, illetve a Haswell-E alapú Core i7-es processzorok nem sokkal az iskolakezdés után, szeptember 14-én rajtolnak el. Az újdonságok az X79-es lapkakészlettel szerelt alaplapokat, illetve az LGA-2011-es tokozással rendelkező Core i7-es Ivy Bridge-E processzorokat váltják a piacon. A friss platform DDR3-as helyett immár DDR4-es memóriatámogatással dolgozik, így a processzorfoglalat is átesett némi módosításon, vagyis a korábbi LGA-2011-es processzorokat már nem lehet majd használni az X99-es alaplapokban, csak a Haswell-E alapú megoldásokat.

A rengeteg X99-es alaplap mellett három új processzor is bemutatkozik. Ezek között két hatmagos példány lapul, amelyek a Core i7-5820K, illetve a Core i7-4930K típusjelzést kapják, a csúcsmodell szerepét pedig a nyolcmagos Core i7-5960X modell tölti be. Az új processzorok ismert tulajdonságait egyik korábbi hírünkben már leírtuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. jún. 24. 20:52
#3

4930k helyett inkabb 5930k lenne a megfelelo tipus.

Amugy meg lehet olcsobb lesz mint a ddr3, hatha hamarabb elterjed, es akkor mindenki "kenytelen" valtani gepet.

Kajafun
Kajafun
2014. jún. 25. 8:38

És ahogy eladnád el is tűnne mint a huzat :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. jún. 24. 16:24
#2

Én az árára leszek kíváncsi. Teszteredménnyel kitörölhetem a valagam ha úgyse tudom megvenni mert sajnálok rá annyi pénzt. Igaz a mostani teszteredményekkel is így vagyok hogy a benchmark program megmondja a frankót hogy sz.r meg f.s aztán mégis fut látványosan minden. Majd ha elterjedt és jó árba lesz akkor elgondolkodok rajta hogy érdemes e beruházni.

tibaimp
tibaimp
2014. jún. 24. 14:47
#1

Tesztekre kíváncsi leszek, főleg, hogy a ddr4 mennyit hoz egy tuningolt illetve egy alap ddr3-hoz képest. Gyanítom elsőre nem sokat, de mindig így van ez, viszont a procik erősek lesznek tuti.

Csaber
Csaber
2014. jún. 24. 17:08

Semmit se hoz majd szerintem első körben , mint a DDr2 DDr3 váltásakor láthattuk,(a jobb ddr2-es memóriák 1066MhzcCl5 vs DDr3 1333Mhz-es cl9-es DDr3 egálban voltak ... majd megjelenés után után 1.5-2 év után érdemes lehet elgondolkodni a megvételén addigra normalizálódik az ára és gyorsabb modulok is kaphatóak lesznek

Vissza az oldal tetejére