Az Intel háza táján mobil fronton már kezdik bontogatni szárnyaikat a Broadwell processzorok, igaz, egyelőre még csak az ultra-alacsony fogyasztás mellett üzemelő, "Y" sorozatba tartozó modellek váltak elérhetővé. A következő év első negyedévében bővül az "Y" család, de ezzel együtt az "U" sorozat is bemutatkozik, amelyben 15 és 28 watt közötti TDP-vel rendelkező modellek lapulnak majd. A teljesítményre kihegyezett, "H" sorozatot erősítő termékek majd csak a következő év harmadik negyedévében debütálnak, addig ebben a kategóriában be kell érni a frissített Haswell processzorokkal.
A frissített mobil Haswell processzorok térfelén túl sok változásra nem igazán számíthatunk a következő év harmadik negyedévéig, de apró frissítések előfordulhatnak, most is egy ilyenről érkezett hír. A tervek szerint az Intel a következő év első negyedévében a jelenlegi Core i7-4710HQ és Core i7-4712HQ modelleket lecseréli két gyorsabb chipre, amelyek a Core i7-4720HQ és a Core i7-4722HQ típusjelzést viselik.
A két új processzor alapok tekintetében ugyanazt kínálja, mint elődeik: négy processzormaggal, 6 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótárral, illetve HD 4600-as integrált videó vezérlővel érkeznek. A termékek AES, AVX és AVX2 támogatást egyaránt kapnak, plusz VT-x és VT-d virtualizációs támogatással is el lesznek látva. Ahogy az elődöknél, úgy ezeknél a processzoroknál is hiánycikk lesz a Trusted Execution Technology és a vPro eljárás támogatása.
Az újdonságok elődeikhez képest gyakorlatilag egy területen kínálnak előrelépést: mind az alap órajelük, mind pedig a Turbo Boost órajelük 100 MHz-cel magasabb lett. A BGA tokozással érkező, DDR3-1600 MHz-es memóriatámogatással rendelkező processzorok rövidesen feltűnhetnek kereskedelmi forgalomban a különböző noteszgépekben.





























