KÉT ÉRINTŐKIJELZŐBŐL ÁLLÓ NOTESZGÉPET FEJLESZT A GOOGLE

A billentyűzet helyén egy teljes értékű érintőkijelzős konfiguráció működik, ami igény esetén leválasztható, így két külön eszközként is használható a termék.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. nov. 28. 15:01
Két érintőkijelzőből álló noteszgépet fejleszt a Google

A Google egy igazán különc noteszgép piacra dobására készül, amelynek fejlesztése még jelenleg is zajlik, a vele kapcsolatos legérdekesebb részeltek azonban már ki is szivárogtak. Az újdonság tervét még tavaly májusban beadta az USPTO-hoz a Google, ám a koncepció még csak most vált publikussá, ami azt is jelentheti, hogy már nem kell túl sokat várni a különc konfiguráció megjelenésére sem.

Alapvetően egy olyan konvertibilis noteszgépről van szó, amelynek kijelzőjéhez nem egy érintőpadot és billentyűzetet tartalmazó alsó rész társul, hanem egy másik, azonos képátlójú érintőkijelzővel felszerelt rész. Ez eddig nem lenne túl különleges, ugyanis a Lenovo Yoga Book szintén érintőkijelzőt használt a billentyűzet helyén, ráadásul az a termék már 2016 októberében megjelent. A Google újdonságának különc mivoltát az adja, hogy a két kijelző mögött két egyforma konfiguráció lapul, azaz a billentyűzetet helyettesítő termék tulajdonképpen egy teljes értékű tábla, ami adattárolóval, SoC egységgel, memóriával és minden fontos komponenssel rendelkezik. Mindkét esetben a felszereltség részét képezik a kamerák, a hangszórók, a vezeték nélküli kommunikációs modulok és a különböző érzékelők is.

Hogy mi az előnye az egésznek? A különleges konvertibilis noteszgép egyrészt használható klasszikus notebook formájában, ahol a billentyűzetet és az érintőpadot egy nagyméretű érintőkijelző helyettesíti. Ezen persze nem biztos, hogy kényelmes lesz gépelni, de az már egy másik kérdés. Előny viszont, hogy a rendszerben található erőforrások ilyenkor összeadódnak, vagyis nagyobb teljesítmény áll rendelkezésre, mint szétválasztott módban. Dokkolt üzemmódban az akkumulátorok is egyszerre, egyetlen kábelen keresztül tölthetőek, ami kényelmi szempontból mindenképpen jól hangzik.

A másik előnye a rendszernek az, hogy a két rendszer elválasztható egymástól, így a két felét két külön felhasználó is teljes értékű konfigurációként tudja használni – ezek ilyenkor gyakorlatilag két különálló táblaként működnek. Ebben a módban teljesen önállóan futtathatóak alkalmazások a két rendszeren, de megosztott mód is rendelkezésre áll majd, ami az együttműködésen alapuló feladatvégzést segítheti.

A koncepció papíron meglehetősen érdekesnek tűnik, sikere azonban sok dologtól függ majd. Egyrészt kérdés, mennyire lesz zökkenőmentes a különböző üzemmódok közötti váltás, másrészt az sem mindegy, mennyibe kerül majd a nem mindennapi rendszer – a jelek szerint itt két különálló komplett tábla árát kérhetik el. Reméljük, hamarosan hallunk még a különlegességről.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Pendra37
Pendra37
2017. nov. 29. 1:23
#1

Hm, valamikor 2011 kornyeken lattam hasonlo laptopot valami weboldalon. Valamiert nem terjedt el. Hm, talan mert erintokepernyon nem valamo jo gepelni. Meg a ket kijelzo duplan fogyasztja az aramot. No meg a dupla kijelzo draga is. Ezzel szemben a mechanikus billentyuzeten kenyelmes gepelni, a fogyasztasa minimalis es az ara is kb 95%-al alacsonyabb.

En egyebkent nemreg arra jottem ra, hogyha a vizet exotherm reakcio kozelebe tesszuk, akkor az tobb szempontbol is hasznos. Ha viszonylag rovid ideig lep kapcsolatba vele, akkor a modositott vizben tok jol lehet furodni. Ha meg sokaig, akkor akar egy tojast is meg lehet fozni vele. Szerintem le is szabadalmaztatom gyorsan az eljarast meg csinalok egy Kickstarter kampanyt is. Ugy fogom hivni, hogy Themoviz.

noPublicFG
noPublicFG
2017. nov. 29. 14:14

Lenovo Yoga Book.

Ugyan olyan sz@r használni, mint majd ezt.

Vissza az oldal tetejére