Még 2015-ben jelent kizárólag PS4-re a Bloodborne, amit sokan nem csak a FromSoftware egyik legjobb játékaként tartanak számon, hanem minden idők legjobb játékai között is méltán lehet ott a helye. Régóta logikusnak tűnik tehát, hogy készüljön belőle egy felújított változat PS5-re, de a Sonytól az utóbbi időben az sem áll távol, hogy PC-re is kiadják a korábbi exkluzívjaikat.
A PC-s verzióról egyelőre nincs szó, de a Sony-közeli ügyekben mindig jól értesült Colin Moriarty szerint a felújított Bloodborne már egy ideje készül PS5-re.
Ez több szempontból is nagyon fontos lenne. Egyrészt persze új közönséghez juthatna el a játék, de talán még ennél is fontosabbak a technológiai részletek. Az új konzolonon nyilván sokkal jobb grafikát kaphatna a játék, azonban ami még lényegesebb, hogy az eredeti PS4-es változat állandó frame pacing gondokkal küzdött, amit később, a sokadik patch után sem sikerült megoldani. Egy PS5-re készített verzió nyilván 60fps-sel futhatha 30fps helyett, és remélhetőleg a frame pacinggel kapcsolatos gondok is megoldódnának.
A felújításon az ebben járatos Bluepoint Games dolgozik Moriarty szerint, ami logikus is, hiszen a Sony megvásárolta a stúdiót. Ami azonban ennél is meglepőbb, hogy ezzel párhuzamosan már ugyanez a stúdió dolgozik a Bloodborne 2-n is. Habár meglepő lehet, hogy a folytatáson nem a FromSoftware dolgozik, azonban a Bluepoint már elég sok tapasztalatot szerzett a témában, hiszen ők készítették a Demon's Souls felújítását PS5-re, ráadásul nyilvánvalóan az első Bloodborne felújítása is felkészíti majd őket a folytatásra.
Azt mindenesetre a Bluepoint vezetője, Marco Thrush korábban már egyértelművé tette, hogy a stúdió a jövőben teljesen saját tartalmakat is elő fog állítani, nem ragadnak le tehát a felújításoknál és a portolásoknál. Szerinte ez egy természetes folyamat a stúdió fejlődésében.
Thrush elmondta, hogy a csapat bőven készen áll erre, és megvan hozzá a szakértelem.
"Nagyon tapasztalt csapatunk van, átlagosan 15 évnyi játékipari múlttal, és mindegyikük olyan stúdióktól jött, ahol korábban saját játékokon dolgoztak. Nem arról van szó tehát, hogy mi egy olyan csapat lennénk, akiket valahogy kiképeztek remake-ek és remasterek gyártására. A szívünkben teljes mértékben ott van a szellemiség, ami egy eredeti saját játék előállításához kell, és amire most már a Sony támogatásával teljesen készen is állunk" - nyilatkozta.


























