A mai nap folyamán hivatalosan is bejelentik a 2008-as év egyik legjelentősebb címének folytatását. Az aranyos platformjátékot már nagyon sokszor méltattuk ötletessége, kiváló megvalósítása, kiemelkedő tartalmi támogatása és a köré épített szociális hálózat kialakítása miatt.
A Game Informer magazinban korábban megjelent pletykák alapján a LittleBigPlanet 2-ben lehetőségünk lesz saját versenyzős, puzzle, shooter vagy akár RTS és RPG játékokat is összehozni. Ezekhez még specifikusabb eszközöket kapunk, mert ugye ha nagyon akartunk, többé-kevésbé eddig is tudtunk ilyesmiket kreálni.
Kapunk egy könnyen kezelhető videószerkesztőt, amivel saját átvezetőket készíthetünk játékainkhoz. Ezen kívül rögzíthetünk hangokat, játszadozhatunk a kamerával, beállíthatjuk a HUD-ot és lerakhatunk programozható "Sackbot" ellenfeleket. A legérdekesebb lehetőség talán mégis az lesz, hogy saját irányítási sémákat húzhatunk Sackboy-ra, a járművekre és ellenfelekre. Az általunk készített rutinokat aztán természetesen ugyanúgy megoszthatjuk online, mint minden mást is.
Azoknak, akik jó néhány délutánt áldoztak már plusz tartalmak készítésére az első részhez, jó hír, hogy ezek importálhatóak lesznek a folytatásba. Várjuk a hivatalos bejelentést és az eddigi információk megerősítését!
Pályaszerekesztés az első részben:



























