KÉMFOTÓ AZ XFX GEFORCE 9800 GT-JÉRŐL

Az Nvidia 9800GT-jének a korábbi tervek szerint idén április 3-án kellett volna megjelennie, ám ez még a mai napig sem történt meg. A kártya jelentős késéssel kerül majd forgalomba, ám még mindig nem lehet tudni, hogy mikor. Azóta a Computex-en már megtekinthettük az ELSA saját 9800 GT-jét, most pedig egy újabb gyártó, az XFX termékéről sikerül információkhoz jutni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2008. júl. 4. 12:40
Kémfotó az XFX GeForce 9800 GT-jéről

Az Nvidia 9800GT-jének a korábbi tervek szerint idén április 3-án kellett volna megjelennie, ám ez még a mai napig sem történt meg. A kártya jelentős késéssel kerül majd forgalomba, ám még mindig nem lehet tudni, hogy mikor. Azóta a Computex-en már megtekinthettük az ELSA saját 9800 GT-jét, most pedig egy újabb gyártó, az XFX termékéről sikerül információkhoz jutni.

Galéria megnyitása

A kínai gyártó 9800 GT-je a jelek szerint a 8800 GT-hez hasonló órajelekkel kerül majd forgalomba: a kártya GPU-ja 600 MHz-en, a shaderek 1500 MHz-en, míg a memória 1800 MHz-en ketyeg. Az ELSA termékével ellentétben az XFX megoldása már nem két-, hanem egyslotos hűtéssel érkezik, ami jelentősen kisebb méretekkel bír, mint a 8800 GT-n található referencia hűtőalkalmatosság. Ebből a tényből arra lehet következtetni, hogy a még hivatalosan meg sem jelent kártya 55 nm-es csíkszélességű, G92b GPU-val lesz ellátva, amely 112 darab stream processzort fog tartalmazni.

Az újdonság 512 MB-nyi GDDR3-as memóriával rendelkezik, és a stabil működéshez hat tűs PCI Express tápcsatlakozót igényel. A kártya SLI és DirectX 10.0-s támogatással érkezik, ám pontos végfelhasználói áráról és várható megjelenéséről még mindig nincsenek információk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bszoke88
bszoke88
2008. júl. 5. 15:03
#14

ADMINISTRATOR- ként meg egyéb hasonlóként lsz ne írjatok!!ha adminok vagytok, jelentkezzetek be, különben az ilyen hsz-eket törlöm!!

danee91
danee91
2008. júl. 5. 10:55
#13

Egyik se menjen csődbe, mert akkor azzal csak mi járunk rosszul.

danee91
danee91
2008. júl. 4. 22:25
#12

Én úgy tudtam a Palit(és a szárnyai alatt működő Xpertvision és Gainward) európai...Bár ez csak a székhelye, az összeset úgyis Kínában, vagy vhol a Távol-Keleten gyártják...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. júl. 4. 18:19
#11

(boogie84 @ 2008 Jul 4, 14:23) most komolyan a színeken vitatkoztok? :blink: :blink: nem k.vára mind1 h hogy néz ki? a lényeg h minél nagyobb teljesítménye legyen.. :rolleyes:Jaj... hát most MI... gondtalan ATi felhasználók mi mással foglaljuk el magunkat? B) A teljesítményr?l vitatkozzanak az nV userek... :P

boogie84
boogie84
2008. júl. 4. 15:23
#10

most komolyan a színeken vitatkoztok? :blink: :blink: nem k.vára mind1 h hogy néz ki? a lényeg h minél nagyobb teljesítménye legyen.. :rolleyes:

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. júl. 4. 14:55
#9

(Vendégcizoe* @ 2008 Jul 4, 13:50) leviske: szerintem meg nagyon vad ez a fekete.. Azért Ati jegyek vannak rajta, a színén kívül egy 3870x2 szinte.És az eddigi történelem alapján hány darab ref. ATi kártya volt, ami nem piros? :( Mind1... ha már az nV fekete, akkor az ATi miért ne lenne az? :D Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy a HD5-ös széria milyen színekben fog pompázni... :blink:

emmm84
emmm84
2008. júl. 4. 14:38
#8

(VendégCsuvi* @ 2008 Jul 4, 13:27) Figyeljétek meg, amíg az ATI nagyra elvan az új 4850-70-esével, addig a nVidia már most elkezte gyártani az új 55nm-esét, és ha abba is pakolnak még egy kis shader procit, akkor az maga lesz az evolució az nVidia-nál, és az ATI megint csak szomorú lesz!Jaj...édesjóistenem...ilyenkor elgondolkozom... :huh:

emmm84
emmm84
2008. júl. 4. 14:36
#7

(Vendégmade in tajvan* @ 2008 Jul 4, 12:44) Vagy túlzott optimizmus.. meglátjuk a való életben mit tud és nem csak teszteken.. ha ott is bizonyít akkor jee.. ha nem akkor egy szokásos ati a sok közül..Én nem írnám le nvidiát sem:P..Amúgy mint mondtam egyik cégnek sem vagyok fan-ja:DDe valljuk be sokszor jött már ki ilyen üt?snek titulált karesz ati-tól is, és rendre alulmaradtak a "való világban"..Ha esetleg nem olvastál volna, már magyar tesztek is vannak, nem is egy, az új Ati kártyákról, amiben épp elég játék is tesztelve van. Mi ez, ha nem az általad kifejezett..."való világ"? Vagy mégis mire gondoltál?Szerk.: Amúgy tényleg nem szabad leírni az nVidiát, "a jöv? mindig mozgásban van."

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. júl. 4. 14:34
#6

(VendégCsuvi* @ 2008 Jul 4, 13:27) Figyeljétek meg, amíg az ATI nagyra elvan az új 4850-70-esével, addig a nVidia már most elkezte gyártani az új 55nm-esét, és ha abba is pakolnak még egy kis shader procit, akkor az maga lesz az evolució az nVidia-nál, és az ATI megint csak szomorú lesz!Látszik, hogy értesz hozzá. :lol: Bár csak ilyen egyszer?en mennének a dolgok... akkor az ATi már az RV670-el agyonüthette volna a G92-t... :D cizoe: ütni fog, bár még mindíg nem értem, hogy miért fekete... egy ATi kártya legyen piros... :angry: Bár az igaz, hogy már egy ideje az nV kártyák sem zöldek... :D

boogie84
boogie84
2008. júl. 4. 14:30
#5

(VendégCsuvi* @ 2008 Jul 4, 14:27) Figyeljétek meg, amíg az ATI nagyra elvan az új 4850-70-esével, addig a nVidia már most elkezte gyártani az új 55nm-esét, és ha abba is pakolnak még egy kis shader procit, akkor az maga lesz az evolució az nVidia-nál, és az ATI megint csak szomorú lesz!az mióta evolúció h az eddigi alapanyagból mégtöbbet a levesbe? :lol:

danee91
danee91
2008. júl. 4. 13:50
#4

Ez a 9800 GT megint marketing. Ugyanaz, mint a 8800 GT(majdnem 100%-ra), csak az átlagemberek a számokat nézik. Mivel ez nagyobb szám, azt hiszik jobb, és venni fogják.

boogie84
boogie84
2008. júl. 4. 13:46
#3

(leviske @ 2008 Jul 4, 13:37) Milyen 8800GT+? :lol: Ez a 8800GT, csak új névvel és kisebb h?termeléssel. :) Valószin?nek tartom, hogy a 8800GT ára környékére fog megérkezni és csak azt a célt fogja szolgálni, hogy még profit mellett tudják csökkenteni az árát.Nem hiszem, hogy jelenlegi árán túl sok profitot termelne a 88GT. :rolleyes:boogie84: Ez valószin?leg 25k környékén fog tanyázni, míg a HD4850-et senki sem kényszeríti, hogy lemenjen 40k alá.... Egy 98GT SLI-vel meg már b?ven lehet hozni egy HD4850 teljesítményét. :) KB. most ugyan az a helyzet, mint a HD3800-asok és a 8800GT idején, csak fordult a kocka... és a 88GT nem húzott el ennyire a HD3870-t?l. :Djól m?köd? SLI-hez olyan lap is kell, nem tudom egy új kártya hogy lenne 20k :) akkor sem vennék ebb?l 2-t. + ott a potenciál ha 4850et vesz vki, h még egyet odatesz mellé ha kevés lenne :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. júl. 4. 13:37
#2

(VendégMarcias* @ 2008 Jul 4, 11:53) Evvel akar robbantani az nVidia? Egy 8800GT+szal?Milyen 8800GT+? :lol: Ez a 8800GT, csak új névvel és kisebb h?termeléssel. :) Valószin?nek tartom, hogy a 8800GT ára környékére fog megérkezni és csak azt a célt fogja szolgálni, hogy még profit mellett tudják csökkenteni az árát.Nem hiszem, hogy jelenlegi árán túl sok profitot termelne a 88GT. :rolleyes:boogie84: Ez valószin?leg 25k környékén fog tanyázni, míg a HD4850-et senki sem kényszeríti, hogy lemenjen 40k alá.... Egy 98GT SLI-vel meg már b?ven lehet hozni egy HD4850 teljesítményét. :) KB. most ugyan az a helyzet, mint a HD3800-asok és a 8800GT idején, csak fordult a kocka... és a 88GT nem húzott el ennyire a HD3870-t?l. :D

boogie84
boogie84
2008. júl. 4. 13:27
#1

na ilyet sem fognak sokan venni, ha van eszük akkor 4850..

Vissza az oldal tetejére