Shop menü

KEMÉNY ÉV VÁR A GOOGLE-RE A VÁLLALAT VEZETŐJE SZERINT

Sundar Pichai arra számít, hogy a dolgozóknak a 2025-ös évben új kihívásokra kell készülniük.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kemény év vár a Google-re a vállalat vezetője szerint

Aránylag jó évet zár a Google és az egész Alphabet, ugyanakkor azt látni kell, hogy 2024-ben minden eddiginél komolyabb fenyegetésekkel kellett szembenéznie. Ha pedig számításba vesszük, hogy az elmúlt két év milyen mozgalmas volt a mesterséges intelligencia berobbanása és a trösztellenes perek miatt, egyáltalán nem lehet maximálisan magabiztos a cég.

Jó negyedéves eredményeket produkált a keresőóriás, decemberben pedig soha nem látott magasságokba emelkedett a piaci kapitalizációja a rekord részvényárfolyamoknak köszönhetően. Többször is megközelítette a 200 dolláros mérföldkövet. Úgy sikerült a Google-nek új csúcsra érnie, hogy közben a keresési piacon az OpenAI bevezette azt az eszközt, amitől hosszú ideje tartottak a befektetők: elindult a ChatGPT Keresés funkciója. Ezen felül pedig más veszélyek is leselkednek rá.

A CNBC megtudta, hogy a cég a 2024-es év utolsó nagy vállalati rendezvényén Sundar Pichai arról beszélt, hogy az új évnek hatalmas tétje lesz. A mesterséges intelligencia folyamatos felpörgése az eddigieknél kiélezettebb versenyt hoz majd, miközben arra számít, hogy a szabályozások is keményebbek lesznek.

„Úgy gondolom, hogy a 2025-ös év kritikus lesz” – jelentette ki az Alphabet első embere. Pichai a dolgozóknak meg kell azt értenie, hogy most egy olyan egységet kell alkotniuk, melyben hatékonyabban tudnak előre haladni a közös munkával. A cég minden részlegének, összes dolgozójának érzékelni és reagálni kell a sürgető helyzetre, mivel ennek most tényleg nagy a tétje.

A vezérigazgató a jelek szerint nem ringatja magát hiú ábrándokba a jó piaci helyzetből eredően, érzi azt, hogy nagy a veszély. Úgy fogalmaz, hogy „2025-ben fáradhatatlanul arra kell összpontosítani, hogy kihasználja a technológia előnyét, és megoldja a valódi felhasználói problémákat”. Nagy lesz a Google-ön a nyomás a hatóságok részéről és a konkurencia oldaláról is, de leszegett fejjel kell előre menni a célok elérése érdekében, kizárva a külső zavaró tényezőket.

A cégnek nemcsak arra kell figyelnie, hogy az MI és a nagy nyelvi modellek szabályozása fokozódik, hanem több jelentős per is nyomasztja, ami kihatással lehet a dolgozók moráljára. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma 2024-ben úgy ítélte meg, hogy a vállalat visszaélt a piaci pozíciójában, szabálytalan eljárások sokaságával építette ki fölényét. Emiatt kilátásba helyezték, hogy a Chrome böngészőt, de akár még az Androidot is le kellene választani a Google-ről. Ezen felül más országokban, így például az Egyesült Királyságban is elővették a céget trösztellenes eljárásokban.

Pichai kijelentette, hogy a Gemini fogyasztói oldalon történő megerősítése kaphatja a legnagyobb figyelmet 2025-ben. A ChatGPT elleni harcban a Geminit csúcsra kell járatni, ebbe elképesztő összegeket fektet most a keresőóriás. Ezt a nagy és új üzletágat muszáj minél gyorsabban megerősíteni. A Gemini alkalmazásnak kell lennie a következőnek, ami eléri az 500 millió felhasználót globálisan. A Google-nek teljesen egyedülálló módon már 15 ilyen szolgáltatása van.

„A történelemben nem kell mindig elsőnek lenni, de jól kell teljesíteni, és tényleg a legjobb terméket kell nyújtani” – mondta az Alphabet vezére. Demis Hassabis, a DeepMind első embere pedig hozzátette, hogy a Gemini fejlesztésénél turbó fokozatba kell kapcsolni, hogy megváltoztassák az emberek gondolkodását ezen a fronton. Hiszen jelenleg ChatGPT az MI szinonimája, ahogy a Google a keresés szinonimája lett az elmúlt évtizedekben.

Hassabis víziója szerint a Gemininek a jövőben tökéletes gördülékenységgel kell majd üzemelnie minden helyzetben, minden eszközön, bármilyen adattípus feldolgozása esetén. Az OpenAI bizonyos esetben már havi 200 dollárért is elkér a termékéért, a Google ilyenben most nem gondolkodik. A cég szerint a mostani 20 dolláros árazással mindenki jól jár, emellett is kellő bevételt tud elérni, ha sikerül a felhasználói tábort a kívánt mértékben növelni.

Pichai azt is megemlítette, hogy a Google alapítóknak annak idején egészen más kihívásokkal kellett megküzdenie. Akkor még nem léteztek óriási számítási kapacitásokat biztosító felhős szolgáltatások és MI eszközök. De a cégnek jól kell megoldania a transzformációt, és úgy véli, hogy úgy is képes lesz nyeregben maradni, hogy közben valamelyest még a létszám is csökkent. Fokozni kellett a hatékonyságot. Jelenleg 181 ezer embert foglalkoztat a cég, és volt ez már több is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére