A Ubisoft közölte a teljes 2018-as üzleti évre vonatkozó eredményeit. Ezek szerint a kiadó 1,731 millió eurós árbevételt teljesített, ami 18,6%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi eredményhez képest, és felülmúlta az 1,64 millióeurós célkitűzést.

A digitális értékesítés egyre nagyobb szeletet hasít ki: most már a bevétel 58%-a származik innen. A mobilos értékesítések 66%-kal nőttek, a katalógus értékesítések pedig 27%-kal emelkedtek.

A Far Cry 5 volt a Ubisoft második legsikeresebben rajtoló címe, ami az első héten 310 millió dollárt termelt (érdekes, hogy ezt már nem euróban adták meg). Az Assassin's Creed Origins rekordot döntött a sorozaton belül a negyedik negyedéves teljesítményével, a Rainbow Six Siege 30 millió, a The Division 20 millió, a Ghost Recon Wildlands pedig 10 millió regisztrált játékosnál tart.

A Ubisoft megjegyezte, hogy egyre sikeresebbek PC-n, habár még mindig a harmadik a platformok sorában.

Nyilván a PlayStation 4 vezet a maga 66%-os részesedésével, amit az Xbox One követ 23%-kal, és a PC 21%-kal. Yves Guillemot vezérigazgató szerint a PC és a mobil hatalmas növekedési potenciált rejt magában, főleg Kínában.

Késik a kalózos Skull and Bones, egy éven belül jön a The Division 2

Az ambíciózusnak tűnő Skull and Bones megjelenését eredetileg az idei ünnepi szezonra tervezte a kiadó, ez azonban nem fog megvalósulni. Ehelyett most már a 2019-es pénzügyi évet célozzák, vagyis a 2019 áprilisa és 2020 márciusa közti időszakot.

A játék kreatív igazgatója, Justin Farren elmondta, hogy egész egyszerűen több időre van szükségük, hogy meg tudják valósítani azt a játékot, amit elképzeltek, és persze a folyamatosan érkező visszajelzésekre is hallgatnak.

Továbbra is egy megosztott világú, az Assassin's Creed-játékokhoz hasonlóan szisztematikus játékrendszerekre épülő anyagról van szó, ami mögé egy nagyon részletes, gazdagon kidolgozott világot és történetet akarnak tenni.

Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy a The Division 2 még ebben az üzleti évben megjelenik, tehát legkésőbb 2019 márciusáig. A Ubisoft korábban azt ígérte, hogy ebben az időszakban ezen, valamint a jövő hónapban érkező The Crew 2-n kívül még egy harmadik franchise játék is megjelenik, erről azonban még nem tudunk semmit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2018. máj. 18. 23:47
#1

hát jó lett az origins meg most az fc5 is

axe
axe
2018. máj. 21. 1:47

szánalmas az egész

Vissza az oldal tetejére