Itt a világ első érintőkijelzős Chrome OS alapú egybegépe

A Tegra K1 alapú konfiguráció remek felszereltséggel kerül az üzletek polcaira, és igény esetén akár még falra is felszerelhető lesz.

Itt a világ első érintőkijelzős Chrome OS alapú egybegépe

A világ első Chrome OS alapú egybegépét, a Chromebase-t az LG mutatta be korábban, most viszont az Acer is világelsőségre tör, ugyanis a cég szakemberei elkészítették a világ első érintőkijelzős Chromebase konfigurációját.

A Chromebookok-hoz, a Chromebit-hez és a Chromebox-hoz hasonlóan ez az újdonság is Chrome OS-t futtat, formátumából fakadóan azonban teljesen más előnyt kínál, mint családtagjai. A 21,5 hüvelykes képátlójú, Full HD kijelzővel ellátott újdonság billentyűzettel és egérrel egyaránt kezelhető, de igény szerint a kijelző tízujjas érintő támogatásában rejlő lehetőségeket is kiaknázhatjuk.

Az Acer újdonsága egy Tegra K1-es SoC egységre támaszkodik, maga a rendszer pedig a bekapcsolástól számítva 10 másodperc alatt használható állapotba kerül, így hamar hozzáférhetünk a különböző internetes szolgáltatásokhoz. A maximum 4 GB-nyi rendszermemóriát és 16 GB-nyi tárhelyet kínáló Chromebase mellé 100 GB-nyi Google Drive tárhely is jár, hála a két évre szóló ajándék előfizetésnek.

Csatlakozók frontján egy USB 3.0-s port, egy USB 2.0-s port, illetve egy HDMI videó kimenet áll rendelkezésre – utóbbival egy második kijelző is kapcsolható a rendszerhez. Az újdonság kommunikációs képességének gerincét egy Bluetooth 4.0-s és egy 802.11 a/b/g/n típusú WiFi vezérlő adja.

Az Acer érintőkijelzős Chromebase konfigurációja VESA támogatással érkezik, azaz igény esetén falra, vagy speciális tartókonzolra is könnyedén felszerelhető. Az egyelőre nem derült ki, hogy az Acer Chromebase pontosan mennyibe kerül majd, csak az biztos, hogy a gyártó az idei év második negyedévében dobja piacra.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward