A SanDisk a maga 200 GB-os microSDXC formátumú memóriakártyájával hamar a hírek középpontjába került, ám a többség lelkesedése szinte azonnal alábbhagyott, amikor kiderült, a kis mérettel, de hatalmas adattároló kapacitással rendelkező újdonság 399 dollárét vihető haza.

Noha a 200 GB-os adattároló kapacitás microSDXC kiszerelésben igen impresszív mérnöki teljesítmény, ezt azért lehet még tovább is fokozni – a kissé ismeretlen nevű Microdia a Computex alkalmával meg is tette. A vállalat neve errefelé nem cseng valami ismerősen, ám az 512 GB-os microSDXC memóriakártya jóvoltából, amit a Computex alkalmával villantott meg a cég, egészen biztosan érezhetően javulni fog az ismertségi mutató. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy a show alkalmával csak a csomagolást tudta prezentálni a cég, kész microSDXC kártyát még nem.

Galéria megnyitása

A hatalmas adattároló kapacitás mellé impozáns adatátviteli sebesség is társul majd, ugyanis a Microdia szerint az apróság 300 MB/s-os adatátviteli sebességet kínál. Az még nem derült ki, hogy ez az érték az olvasási mellett az írási tempóra is vonatkozik-e, de a korábbi gyakorlat alapján erősen valószínű, hogy az írási sebesség ennél jóval szerényebb lesz. Ez a sebesség persze csak megfelelő eszközzel érhető el, hisz az SD 4.0-s szabvány miatt egy extra érintkező sor is van a kártyán.

A világ első 512 GB-os microSDXC memóriakártyája gyorsaságával és hatalmas adattároló kapacitásával nagy érdeklődésre tarthat számot, ám árcéduláján sajnos eléggé barátságtalan összeg szerepel majd. Abból kiindulva, hogy a SanDisk 200 GB-os megoldása 399 dollárba kerül, a több, mint kétszer nagyobb adattároló kapacitást kínáló újdonság eleve minimum kétszeres áron kerülhet az üzletek polcaira – de inkább drágábban. A pletykák szerint a Microdia az 1000 dolláros árszintet vette célba az újdonság esetében, ami átlagfelhasználói szemmel nagyon komoly összeg egy memóriakártyáért, de a professzionális felhasználók egészen biztosan kifizetik akár ezt az összeget is a piacvezető adattároló kapacitásért és a hatalmas sebességért.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2015. jún. 5. 10:09
#7

Azért egy kartonpapírral odaállni nem semmi, illett volna legalább egy tesztpéldányt maguggal vinniük ha már ilyen pontos értékekről beszélnek.

Professzionális felhasználásre jó lehet, pl 4k videófelvételhez.

FaL
FaL
2015. jún. 5. 9:19
#6

csak nekem megmosolyogtató hogy egy 0,5cmx1,5cm-es cuccot egy ekkora dobozban árulnak? :D

Szefmester
Szefmester
2015. jún. 5. 11:49

Nem. :)

Én is csak kuncogni tudok a híren... kimenni egy bemutatóra csak a termék dobozával...

witchlord
witchlord
2015. jún. 5. 9:01
#5

Minden új hírt értő olvasással kell olvasni:

"... Ez a sebesség persze csak megfelelő eszközzel érhető el, hisz az SD 4.0-s szabvány miatt egy extra érintkező sor is van a kártyán. ..."

A nagy öreg régi motoros gyártók eddigi kártyái NEM SD4.0-ás szabvánnyal készültek, ergo ezért nem tudják ezt a tempót.

Eszerint ezek az új fiúk, csak gyorsabbak voltak mint a nagy öregek a SD4.0-ás szabványra épülő kártya kihozatalában.. Így ez a nagy átviteli sebesség elfogadható (ha a kártya a valóságban tényleg bírni is fogja ezt a tempót)

jamborka
jamborka
2015. jún. 5. 12:12

Hmmm?

Régen lehet kapni uhs-III kártyákat eddig is volt + csatlakozó csak annyi a különbség, hogy azokat be is tudták mutatni, ez meg ebben a formában....

Segal
Segal
2015. jún. 4. 23:55
#4

Igen ez elég megmosolyogtató. A nagyobb gyártók akik évek óta adják ki a kártyákat azok 128/200 gigánál járnak erre egy olyan akiről még csak nem is hallottunk nem is egy 256 gigással hanem rögtön egy 512 gigással áll elő. Readásul 300 megás olvasással ami a másik hihetetlen szám.

YellowFlash
YellowFlash
2015. jún. 4. 23:15
#3

"Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy a show alkalmával csak a csomagolást tudta prezentálni a cég, kész microSDXC kártyát még nem."

Na itt majdnem lefordultam a székről. xD

tookmindegy
tookmindegy
2015. jún. 4. 22:19
#2

Tehát van egy csomagolás, amire ráírtak valamit, és ennek kéne örülni. Meg elhinni. Ja, oké!

tookmindegy
tookmindegy
2015. jún. 5. 15:08

De, azt akartam írni. Láttunk már ilyet nagyon sokszor. De tudod mit? Én meg itthon kifejlesztettem az 1 TB-os microSD kártyát. Nem ilyen lassú, 300 MB/s-el olvas, hanem 1000 MB/s-el. Ja, és annyival is ír. Igaz, hogy a terméket nem tudom bemutatni, de boldogan eladom csak neked. Lécccci előre utald át a pénzt érte, most akciósan csak 50 ezer forint. Csak neked! Na mit szólsz? :)

korgabor96
korgabor96
2015. jún. 4. 21:47
#1

Lehet azért csinálták, hogy elnyomják a SanDisket, ezért 399 dollárért adják majd :)

Vissza az oldal tetejére