A Diablo 2 Resurrectedről, az embernek könnyen eszébe juthat a vérfürdő kifejezés, hiszen a játékmenet alapból arra van kihegyezve, hogy folyamatosan daráld be a pokol lényeit, ezzel fejlődve és új eszközöket szerezve. 

Vannak viszont sokan, akik annyiszor végigjátszották már a játékot, hogy valami új kihívást keresnek maguknak. Márpedig mi lenne nagyobb kihívás annál, mint amit MacroBioBio csinált? Ő ugyanis úgy döntött, hogy végigviszi a játékot a legnehezebb fokozaton úgy, hogy egyetlen egy szörnyet se támad meg ő maga. 

Ez a teljesítmény azért is kirívó, mert soha senkinek nem sikerült még csak hasonlót se elérnie. Macro a végigjátszása során csak olyan tárgyakat használt, amiket talált. Ezek ráadásul úgy működtek, hogy nem rendelkezhettek még passzív támadó aurával sem, csak akkor, és csak is akkor engedélyezett a „pacifikus” végigjátszás során ölni, ha a szörny saját magának okozza a sebzéseket, például a felvett tárgyak miatt rá visszatükrözve. 

A játékot Sorceress-szel kicsit több, mint 50 óra alatt vitte végig. Aki szeretné utána csinálni, a videóban elmagyarázza, hogyan lehet ezt megoldani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
Ismét egy különleges végigjátszási módot ismerhetünk meg, ráadásul egy egészen beteg fajtát. - iPon.hu