A The Game Awards alkalmával végre megtekinthettük az első kedvcsinálót az új Fable-ből, azt pedig már a bejelentés óta tudjuk, hogy a fejlesztésen a Playground Games dolgozik. Az a Playground Games, amelyik angol stúdióként számos egykori brit tehetséget már eleve magába szippantott, többek között a Codemasterstől és az Evolutiontől, és amelyik a Forza Horizon-sorozattal alaposan bebizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik.
Persze, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy autós játékokon edzett csapat vajon mennyire tud igazságot tenni egy akció-szerepjáték esetében. Úgy tűnik azonban, hogy nincs miért aggódni, ugyanis a Microsoft által azóta már megvásárolt Playground alaposan körülnézett, és begyűjtött egy rakás veteránt a projektre.
A dolog eleve onnan indult, hogy számos jóembert fel tudtak szippantani a Rockstar angliai stúdióitól, valamint néhány egykori Lionhead-veterán is csatlakozott hozzájuk, közülük több olyan is, akik dolgoztak az eredeti Fable-sorozaton.
Ezt követően kiderült, hogy a szintén brit Rocksteadytől átigazolt a Batman: Arkham-sorozat forgatókönyvíró-csapatának jelentős része, köztük Martin Lancaster, aki most már a Fable narratív vezetője, valamint Craig Owens, aki pedig vezető forgatókönyvíró az új játékon. Innentől pedig a dolog nem állt meg, és folyamatosan csatlakoztak emberek az olyan csapatoktól, mint a Ninja Theory, a Ubisoft és az Electronic Arts.
Azt biztosan tudjuk, hogy a Grand Theft Auto 5 és a GTA Online vezető pályatervezője, Will Kennedy már fődizájnerként dolgozik a Fable-ön, Juan Fernández de Simón, a Hellblade lead designere hasonló pozícióban folytatja ezen a projekten, mint ahogy a Borderlands vezető quest dizájnere is megtartotta titulusát, csak már a Fable-ön tevékenykedve.
De akadnak még nagyobb és tapasztaltabb nevek: a vezető környezeti grafikus Adam Olsson (The Division 2), alatta rögtön ott van Scotty Brown (Mass Effect 3, Dead Space 2), az effektekért felelős vezető művész pedig Brian Merrill (Ready at Dawn),
Igazából valószínűleg nagyon sokáig lehetne sorolni a dolgokat, de az látható, hogy komoly múlttal rendelkező úriemberek érkeztek a stúdióhoz. Persze, azt is meg kell hagyni, hogy a Forza Horizon-csapat számos tagja ezúttal is komoly szerepet, így a kreatív igazgató például Ralph Fulton, de például a vezető hangmérnök és több vezető programozó is a Forza-szériából érkezett.


























