A metaverzum dinamikusan fejlődik, azonban egyelőre az egységesség a legkevésbé sem jellemző rá. Ez egyértelműen nincs így jól, éppen ezért most számos nagy vállalat közösen életre hívta a Metaverse Standards Forumot, melynek keretében az ágazat szerepvállalói azon lesznek, hogy egy szabványokat követő metevarzum alakulhasson ki.

Az elmúlt hónapokban a metarzum szót mindenkinek volt ideje ízlelgetni, hiszen napi szinten jönnek olyan hírek az IT szektorban, amik kitérnek erre. Miközben valójában jelenleg nem igazán van annak pontos definíciója, hogy mi is ez. Lényegében a virtuális valóságot, az ahhoz tartozó alternatív világot és a kiterjesztett valóságot egyaránt a mataverzumhoz lehet kötni, és ezeknek az együttes felhasználásával teremthető meg az az élmény, amit a vállalatok biztosítani akarnak majd az embereknek.

Galéria megnyitása

Részletekben már vannak olyan csoportok, amik valamilyen szinten a munkájuk során érintik a metaverzumot is, de eddig nem volt egy olyan nagy összefogás, ami kifejezetten a teljes metaverzum szabványosítására jött volna létre. A Metaverse Standards Forum már ezt a célt szolgálja, és összesen 36 taggal jött létre.

Nagyon széles körű érdeklődést lehet megfigyelni az alapján, hogy milyen változatos a taglista. Ott van az új összefogásban a Microsoft, a Meta, a W3C, az Nvidia, a Qualcomm, a Sony és a Unity. Egészen fiatal cég is akad a szereplők között, ilyen például a Lamina1, ami egy blokklánc alapú fintech startup, mely ágazati összefogás révén jött létre. Ugyanakkor fontos hiányzókat is lehet említeni; távol marad egyelőre a Metaverse Standards Forumtól a játékiparban érdekelt Roblox, valamint az Apple, továbbá a Decentraland és a The Sandbox is.

Galéria megnyitása

„Az iparág vezetői kijelentették, hogy a metaverzumban rejlő lehetőségek akkor tudnak a legjobban megvalósulni, ha az nyílt szabványok alapjára épül. A nyílt és inkluzív metaverzum mindenre kiterjedő méretű kiépítése nyílt interoperabilitási szabványok együttesét követeli meg” – áll a csoport sajtóközleményében.

Fontos, hogy itt azért nem arról van szó, hogy egy összekapcsolt és hatalmas metaverzum térnek a formálódásáról van szó. Meglehet, hogy ez is bekövetkezik majd egyszer, de most arról beszélhetünk, hogy olyan szabvány létrejövetelét segítenék a szereplők az összefogás révén, amik pusztán csak az alapokat jelölik ki. Hogy ha egyszer a jövőben a mataverzumok valamilyen formában összekapcsolódnának, például azt is meg lehessen oldani, illetve, hogy a fejlesztők munkája egyszerűbb legyen.

Galéria megnyitása

Most még szinte semmi nincs köbe vésve ezen a területen, mégis szaladnak előre a fejlesztők, aminek aligha lehet jó vége. Mindenképpen szükség van az ágati összefogásra, és a Metaverse Standards Forum keretei között ez sikeres lehet. Szerencsére sikerült tapasztalt vezetést találni ennek az élére, ugyanis mint kiderült, a Khronos Group (OpenCL, OpenGL, WebGL, Vulkan API) vállalata magára ezt a szerepet.

Galéria megnyitása

Az első fontosabb találkozója a Metaverse Standards Forumnak a következő hónapban lesz, és ezen a vállalatok kiemelt szakemberei fognak tanácskozni. Ezen olyan dolgokról eshet majd szó, mint a nyílt forráskódú eszközök fejlesztési irányainak kijelölése, fejlesztői rendezvények terveinek lefektetése, valamint egy menetrend kialakítása különböző célok kijelölésével. A várakozások szerint a működés beindulását követően újabb tagok fognak jelentkezni, még az idei évben bővülhet a létszám.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Antantenusz
Antantenusz
2022. jún. 23. 17:58
#2

Tulajdonképpen mi ez a metaverzum, és miért lesz jó nekünk?

Mr.Roboto
Mr.Roboto
2022. jún. 23. 18:55

@Antantenusz Hamarosan a leggazdagabbakat (pl. Zuckerberg) leszámítva senkinek nem lesz pénze, sem lehetősége arra, hogy a való életben szórakozni járjon, nyaraljon, sportoljon, utazzon, ismerkedjen. A metaverzum lesz az a hely, ahol mindezt megteheted. Az emberek egy idő után már nem lázadnak majd, ha korlátozzák a jogaikat és azt mondják nekik #maradjotthon, #fűtsélgyertyával, #egyélgrízestésztát, hiszen a virtuális világban a gazdagok életét élhetik és menő NTF-ekkel dicsekedhetnek. Hogy tetszik ez a jövő?

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. jún. 23. 16:36
#1

mi a f? Tényleg ennyire bohocok, hogy beálnak emögé az olcso vrchat kopintás mögé ökörködni? Kihasználja ezt, de most komoylan? Ugy néz ki mint 1 okádék? meg mire? talán egy ovodás-alsos még el ökörködik vele de hogy akarnak ebböl pénzt csinálni?

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. jún. 23. 23:06

@girhes89 de nem 10evvel ezelöt vagyunk, ha meg valaki ilyet akar az már megteheti azt fél évtizede vrchatban csak annak jobb a grafikája wtf?

Vissza az oldal tetejére