INTEL CORE X: JÚNIUS 19-ÉN INDUL AZ ELŐRENDELÉS

Persze ekkor még nem minden modell lesz elérhető, így aki az igazi csúcsmodellre, a Core i9-7980XE modellre pályázik, októberig még egészen biztosan várnia kell.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. jún. 13. 14:01
Intel Core X: június 19-én indul az előrendelés

Az Intel Core X processzorsorozata nemrégiben mutatkozott be, az újdonságok pedig elég nagy port kavartak – a tuningosok egészen biztosan odáig vannak értük, legalábbis a Kaby Lake-X modellekért, amelyekkel már eddig is rengeteg rekord dőlt meg. A kínálat ezúttal szokatlanul szerteágazó lett, ugyanis az LGA-2066-os processzorfoglalatban a 18 processzormaggal és 36 szállal rendelkező csúcsmodell mellett 8 másik modell is helyet kaphat – a kínálat alján egy 242 dolláros Core i5-7640X modell lapul, amely csak négy processzormaggal és négy szállal gazdálkodik.

Galéria megnyitása

Az éppen zajló E3 alkalmával kiderült, pontosan mikor lehet hozzájutni az újdonságokhoz, amelyek egyelőre még nem jelentek meg kereskedelmi forgalomban. Az Intel ígérete szerint az előrendeléseket hat nap múlva, június 19-én lehet először leadni, az új processzorok szállítása pedig a június 26-ai héten indulhat meg, így a friss processzorokkal röviddel ezután már az üzletek polcain is lehet majd találkozni. De nem mindegyikkel.

Ugyanis kiderült, hogy első körben csak ötféle processzor válik elérhetővé – csak azok, amelyek a Core i9-7920X alatt helyezkednek el, így eleinte a csúcsot a tíz processzormaggal és húsz szállal gazdálkodó Core i9-7900X modell képviseli majd. Augusztus folyamán a 12 maggal és 24 szállal rendelkező Core i9-7920X is megérkezik, de az igazi csúcsprocesszorokra, azaz a Core i9-7940X-re, a Core i9-7960X-re, illetve a Core i9-7980XE-re még egészen októberig kell várni. Nem is véletlen, hogy a később érkező modellek pontos paramétereiről még mindig nem hullott le a lepel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2017. jún. 14. 21:17
#4

/off megint ez az ostoba,értelmetlen nyígás... megy a papíron létező processzorokról a szájkarate...mint a dedóban, pedig egyszerű a képlet: vegyé' rájzent, aki meg akar vesz íkilencet.

Btw szerintem aki i9-et akar, amiből a legolcsóbb 1000 dollár, az pont le fogja szarni az alaplap árát,és hogy minek jobb az ár/érték aránya. Ez a platform már nem erről szól.

_DiEGO_
_DiEGO_
2017. jún. 14. 18:45
#3

s_otto 2017. 06. 13. 20:24

Tudnál is igazolni az állításaidat ? Vagy csak a Kékes ködös halálfélelem beszél belőled ?

Állításaid légyszi igazold is és most , mert a kijelentéseid is alább hangzottak el !

Ne csinálj a szádból segget ...

Bihus
Bihus
2017. jún. 14. 13:50
#2

Én sem látom túl logikusnak 2066-os platformba a paletta aljáról választani procit, ezek inkább üzleti felhasználásra vagy spec. feladatokra való sokmagos procikhoz vannak kitalálva. Egy 6 magos i7-tel szemben itt az AMD egyértelmű árelőnyben van, úgy sejtem az alaplap is simán a duplájába kerül 2066-hoz... akkor inkább a Coffee Lake vagy akár Cannon Lake majd.

Az meg megint nem reális, hogy most vesz az ember egy 7800X-et, és 2-3 év múlva meg egy 18 magosat. Hagyjuk már. Ha most elég 6 mag, akkor 2 év múlva sem kell 18, és fordítva...

Busterftw
Busterftw
2017. jún. 13. 17:20
#1

Az a 7800x erősen gondolkodom. Bitang jónak néz ki.

De szerintem megvárom a coffee laket.

Úgy is jövőre lenne visszatérés desktopra.

Asagrim
Asagrim
2017. jún. 15. 7:48

Ezzel elég kis tábort gyarapítasz, világviszonylatban alig érdekel valakit (pozitívan) ez az egész Core X vergődés, rohadtul elcsépelt az egész.

https://www.youtube.com/watch?v=TWFzWRoVNnE&t=331s

10:50-ig folyamatosan kontráz, miután nem értem hogyan találhatná bárki is jó ötletnek megvásárolni ezt a szart.

Vissza az oldal tetejére
Intel Core X: június 19-én indul az előrendelés - iPon.hu