Az Nvidia hamarosan egy új GPU-val veheti célba az adatközpontok és a mesterséges intelligenciával dolgozó rendszerek szegmensét, ez a GPU pedig több szempontból is különleges lesz. Ahogy az Intel Xe-HPC, illetve az AMD érkező CDNA2 alapú megoldásai, úgy az Nvidia megoldása is több chipből álló modulként válik elérhetővé (MCM – Multi-Chip Moudle).
Az újdonság már egy új, kifejezetten nagy párhuzamos számítási teljesítményt igénylő feladatokhoz tervezett architektúrát használhat, ami a Hopper nevet viseli. Magáról az architektúráról nagyjából 2 éve csepegnek az információk, ám most úgy tűnik, a köré épülő GPU nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett az elmúlt időszakban, ugyanis hamarosan eljut a „tape out” fázisba, amelynek során a dizájn alapján kézzel fogható, működő chip készülhet.
Az új Compute GPU várhatóan a TSMC elérhető legfrissebb gyártástechnológiáját használhatja, azaz 5 nm-es csíkszélességgel készülhet, alapját pedig egy két lapkából álló dizájn adja majd. Egy-egy ilyen kétlapkás chip az aktuális információk szerint összesen 288 SM tömböt használhat, vagyis ebben a tekintetben 2,6x több erőforrással rendelkezhet, mint az Nvidia Ampere alapú A100-as megoldása. Az új architektúrának és az új gyártástechnológiából fakadó előnyöknek köszönhetően a Hopper cGPU várhatóan akár háromszor nagyobb számítási teljesítmény elérésére is képes lehet, mint A100 alapú társai.Az A100-hoz hasonlóan főként számítási feladatok elvégzésére készített Hopper GPU várhatóan az Nvidia H100-as gyorsítókártyájának fedélzetén kaphat helyet, magát a GPU-t pedig H100 kódnévre keresztelhetik.
A Hopper architektúra mellett egy másik architektúrán is dolgozik az Nvidia, ami az Ada Lovelace nevet viseli, de ezzel a gyártó már kifejezetten a játékosok igényeire fókuszál majd. Az aktuális helyzet alapján előbb a Hopper jelenhet meg, az Ada Lovelace csak utána debütálhat. Utóbbit erősítheti az a pletyka is, amely a GeForce RTX 30 Super sorozatú videokártyák érkezéséről szól.































