Nemzetközi szinten nagyon sok technológiai vásár és kiállítás szokott lenni, de Európában viszonylag kevés az ilyen jelentős esemény. Éppen ezért mindenképpen örömteli az, hogy most úgy tűnik, hogy az IFA nem fog elmaradni. Tavaly nem került megrendezésre, idén azonban már meg fogja nyitni a kapuit.

A koronavírusjárvány okán 2021-ben nem tartották meg a Messe Berlin csoport vezetői az IFA-t, de most úgy látják az egészségügyi helyzetet, hogy 2022-ben nem lesz annak akadálya, hogy a rendezvény összejöjjön. A Messe Berlin óriási kiállítótere a tervek szerint a megszokott időpontban fog élettel megtelni az IFA révén. Szeptember 2. és 6. között lesz majd a kiállítás, amire nagyon sok vállalatot várnak majd, és persze nézőt, vásárlót is.

Galéria megnyitása

Az IFA egy olyan rendezvény, ahol a legújabb termékeknek egy része már meg is vásárolható, szóval itt nemcsak friss fejlesztéseknek a bemutatására kerülhet sor. Itt lényegében válogatás nélkül bukkannak fel elektronikai eszközök. A szórakoztató készülékektől a háztartási gépeken át a telekommunikációs megoldásokig mindenre számítani kell. Izgalmas IT berendezések bukkanhatnak majd fel, és nem lenne meglepő, ha villannyal hajtott közlekedési eszközök is feltűnnének a színen.

Galéria megnyitása

Normál körülmények között közel 150 kiállítóval szokott megrendezésre kerülni az esemény, azt persze most még nem lehet tudni, hogy idén mi lesz a helyzet. Valószínűleg azért arra nem érdemes számítani, hogy ugyanakkor nyüzsgés lesz, mint például 2019-ben volt. Akkor a világ 130 országából érkeztek látogatók, a show több mint 1900 iparági partnerrel került megrendezésre, és a látogatóknak a száma elérte a 238 700 főt. A médiaképviselet több mint 5300 személyt számlált összesen.

Galéria megnyitása

2020-ban volt egy speciális IFA esemény a kibertérben, ami a rendezőknek persze nem volt ideális, de mindent megtettek a sikerért, és igazából az a speciális rendezvény sem sült el rosszul. A nemzetközi kiállításokat szervezők viszonylag nehezen tudták ezt megoldani, de a Messe Berlin csoport elfogadhatóan vizsgázott. Az online bemutatók 145 ezer nézőt vonzottak, és 100 országból jelentkeztek be érdeklődők. Idén a 2020-as tapasztalatokat is használhatja majd a rendező.

Nagy valószínűséggel ebben az évben úgy lesz megrendezve az IFA, hogy nagyon erős lesz az online oldal is. A lényegesebb bemutatókat valószínűleg egytől egyig lehet majd követni távolról is, hogy minél több embert sikerüljön elérni. Mert arra azért számítani kell, hogy hiába lesz helyszínen megrendezett kiállítás, a továbbra is jelenlévő bizonytalanság vissza fog tartani sokakat attól, hogy személyesen elmenjenek.

Galéria megnyitása

Végre eljött az ideje, hogy „valósággá váljunk”, és ismét egy teljes méretű szakkiállítást szervezzünk a Messe Berlin területén, egy olyan városban, amely nemcsak Európa legnagyobb fogyasztói piacának fővárosa, hanem európai médiaközpont is. Számos vezető globális márka már elkötelezte magát a részvétel mellett. Már most nagy az érdeklődés az IFA Fitness & Digital Health területén és a háztartási készülékek szekcióján.” – mondta el a bejelentés kapcsán Jens Heithecker, az IFA igazgatója és a Messe Berlin csoport alelnöke.

Galéria megnyitása

Azt is megtudhattuk, hogy a Messe Berlint már áprilisban is tart egy kisebb nemzetközi vásárt, ahova több mint 115 országból várnak látogatókat. Szóval már rutinosabban fordulhat majd rá a szeptemberi kiállításra, ahol természetesen lényesen nagyobb lesz az közönség, de mindent megtesznek majd a biztonság garantálása érdekében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére