HŰTENI ÉS FŰTENI IS TUD A RAZER KÜLÖNLEGES GAMER SZÉKE, AMI VILÁGELSŐ A MAGA KATEGÓRIÁJÁBAN

Az új gamer szék egyelőre még csak koncepció formájában létezik, de idővel kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz – sokak örömére.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. jan. 9. 9:45
Hűteni és fűteni is tud a Razer különleges gamer széke, ami világelső a maga kategóriájában

A Razer standján rengeteg új termék várta az érdeklődőket, ám ezek közül kétségkívül a Project Arielle volt az egyik legkülönlegesebb, ugyanis egy speciális, kifejezetten hardcore gamerekre szabott gamer székről van szó, ami a hidegben melegít, a melegben pedig képes felfrissíteni a rajta ülő személyt. Az új szék azért is különleges, mert a mesh alapú, azaz a hálós anyagot alkalmazó ülőfelülettel és háttámlával ellátott gamer székek közül elsőként kínál hűtő-fűtő funkciót, és ezt lapát nélküli ventilátoros rendszer keretén belül valósítja meg.

Galéria megnyitása

Az újdonság dizájnja a Razer termékek rajongói számára már ismerős lehet, hiszen a Project Arielle a jelenleg is kapható, sokak által kedvelt Razer Fujin Pro alapjaira épül, azt egészíti ki a fentebb említett hűtő-fűtő funkcióval. Az újdonság kifejezetten jól jöhet, ha egy extrém csata alkalmával izzasztóvá válik a helyzet, hiszen a Razer állítása szerint három sebességben állítható hűtő funkciót kínál, amivel a hőérzetet 2-5 Celsius fokkal tudja csökkenteni, ez pedig sok esetben pont elegendő a felfrissüléshez – már amennyiben száraz környezetben használják a széket, azaz a relatív páratartalom „nincs az egekben”.

Galéria megnyitása

Amennyiben pont a hideg jelenti a problémát, az új gamer szék segít elviselhetőbb komfortot teremteni, ehhez pedig PTC alapú fűtőrendszert használ, ami a különböző járművekben található fűtött ülésekből már ismerős lehet. Ez a rendszer 30 Celsius fokos hőmérsékletű meleg levegővel látja el a gamer széket, a fűtés intenzitása természetesen állítható, illetve a levegőbefújás tempóját is három szintben lehet módosítani.

Galéria megnyitása

A hűtő-fűtő funkcióhoz kapcsolódó beállításokat az ülőfelület jobb széle mellett kialakított kis érintőpanel segítségével lehet módosítani, és mivel gamereknek szánt termékről van szó, természetesen elmaradhatatlan kiegészítő az RGB LED alapú díszvilágítás, ami figyelemfelkeltő megjelenést kölcsönöz a komfortos gamer széknek. A világítás alap esetben a Razernél már megszokott zöld színárnyalatban világít, ha viszont lehűlt az ülőfelület, akkor kékre, ha felmelegedett, akkor pedig pirosra váltanak a fények. Az átmeneti időszakban, vagyis a hűtési folyamat közben lila, míg a fűtési folyamat alatt narancs színt árasztanak az RGB LED-ek.

A szék működéséhez sajnos szükség van némi kábeles kapcsolatra is, éppen ezért nem lehet 360 fokban megforgatni anélkül, hogy a kábelt fel ne tekernénk. Ha erről megfeledkeznénk, akkor a kábel sérülés nélkül lecsatlakozik már a prototípus esetében is, így nem kell attól félni, hogy a kábelben vagy az aljzatban kárt teszünk egy meggondolatlan megpördülés alkalmával.

Galéria megnyitása

A Project Arielle jelenleg még csak koncepció formájában létezik, egyelőre tökéletesítik a terméket, hogy majd egyszer piacra is lehessen dobni. Ennek megfelelően egyelőre sajnos még nem tudható, hogy mikor kerülhet az üzletek polcaira, valamint az is rejtély, mennyibe kerül majd. Az alapjául szolgáló Razer Fujin Pro egy 1049 dolláros ülő alkalmatosság, így ehhez képest biztosan magasabb árra számíthatunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2025. jan. 9. 21:52
#5

Ezek a részkár gémer székek akkora nyomorékságok, mintha a számítógép előtt is egy virtuális kormányt fognál 24/7, mert a részkár chér arra van belőve, mégis milyen "férfi" válla fér el normálisan egy ilyen fostaligába amikor a vállai nem előre néznek?

heshtegergónyómikus

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. jan. 9. 20:08
#4

csináljanak egy Path of Exile-osat, beépített ágytállal. Vinni fogják, mint a cukrot!

peti19870621
peti19870621
2025. jan. 9. 19:01
#3

De a leeresztő béna palack rugót még nem váltották le róla, dupla felfüggesztéses bilstein lengéscsillapítóra..

hunspirit
hunspirit
2025. jan. 9. 14:37
#2

Gondolom annyi lesz az ára hogy akár klímát is vehetsz belőle.

Kajafun
Kajafun
2025. jan. 9. 13:47
#1

Nem értem ezeket a szék gyártókat. Miért van az, hogy a mai napig kényelmesebb ezeknék a memóriahabos 50ezres nitro concept székem? Vettem újabbat drágábban ami maszirozós meg minden, de a kartámlája is ez az újabb, kényelmetlenebb már. Sőt minden szék ilyen. Rongyosra szakadt már a nitro ülőpadján a huzat, de az újat kivágtam az első derékfájás után, majd visszahoztam a régit. A réginek meg szép hosszú még a kartámlája, belefut a háttámlába.
Meg sok széknek csak a háttámlája dől, az ülőlap része nem. Dőlésnél ez úgy koptatja a háttámlát, hogy kb fél év. Ha törülközőt teszek rá, lecsúszik...
És jön ez a razer szék is, fél milláért minimum, de szerintem ér kb 20k-t és nem többet.

Kajafun
Kajafun
2025. jan. 10. 19:34

@peti19870621 Érdekes ötlet az autó ülés is, igy hogy emlited. Ismimnek volt egy fiat stiloja, egy óra után jajveszékelve kértem, hogy álljunk meg pihenőre, mert fáj az egész hátam. Az én peu 307-es kocsim ülése viszont olyan kényelmes, hogy 4 óra után, csak pisálni álltam meg, pedig nem egy nagy szám. 5-10k-ért be lehet szerezni egy bőröset és még fűt is. Egy állvány neki és 25 évig jó. Már ha újra húzatom, mert az enyém is most kezd fesleni. :)

Vissza az oldal tetejére