Shop menü

HŰSÍTŐ ÚJDONSÁGGAL NOSZTALGIÁZIK AZ LG A NYÁRI FORRÓSÁGBAN

Az LG nagyon gazdag történelméből most felemelt egy ventilátort, és modern kiadást készített belőle.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hűsítő újdonsággal nosztalgiázik az LG a nyári forróságban

Érdekes termékkel rukkolt elő az LG, amire nem is a cég mostani neve került fel, hanem a GoldStar felirat díszíti. Egy új ventilátorról van szó, ami a Heritage Fan néven kerül forgalomba, és pontosan úgy néz majd ki, mint a cég egyik meghatározó fontosságú terméke a történetének hajnalán.

„Inspired by the past”, vagyis a múlt által inspirálva – ez olvasható a Heritage Fan középső részén, utalva arra, hogy a formaterv a D-301 terméktől ered.

Az LG gyökerei nagyon messziről erednek, az elődje, a Lucky Chemical 1947-ben jött létre, és hamar a piacvezető műanyaggyártó vállalat lett Dél-Koreában. 1958-ben született meg a Goldstar, amiből később az LG kialakult. A Goldstar az 50-es években jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a koreai ipar fellendüljön. A D-301 volt az első elektromos ventilátor, amit már teljesen hazai termeléssel alkottak meg. A cég elmondása szerint a „modern kényelem és a nemzeti büszkeség szimbóluma” volt annak idején a D-301.

Galéria megnyitása

Óriási mennyiségben fogyott a termék, ezt már nemzetközi szinten is értékesítették. A népszerűségének és a tartósságának köszönhetően a mai napig fellelhetők a lakosságnál működő példányok. Az LG szakemberei felkutattak több példányt is, hogy a lehető legnagyobb történelmi hűséggel tudják létrehozni az új kiadását. Nem akart elragaszkodni a korábbi dizájntól a cég, mert úgy véli, hogy van egy „időtlen varázsa” a készüléknek. A dizájn modernizálása így lényegében kimerült a színek lecserélésében.

Galéria megnyitása

A Heritage Fan natúr fém és kék műanyag elemek felhasználásával született meg. A legnagyobb csavar az új kialakításban a D-301-hez képest, hogy a 12 hüvelykes ventilátor lapátok nagy mértékben áttetsző műanyagból vannak. Ennek köszönhetően első ránézésre úgy tűnhet, mintha nem is lenne lapát a berendezésben, de a bekapcsolást kövezően azért hamar nyilvánvaló lesz, hogy nem erről van szó. Három nagy méretű lapát gondoskodik a légkavarásról, és az LG elmondása alapján elég tisztességes légszállítás érhető el.

Galéria megnyitása

A felszín alatt a Heritage Fan maximálisan modernizálva lett, ennek köszönhetően csendesebben működik már az eredeti terméknél. Egy kefe nélküli egyenáramú motor (BLDC) pakoltak a házba a mérnökök, ami alacsonyabb fogyasztásról, gazdaságosabb működésről is gondoskodik. A lapátok forgási sebessége három lépésben szabályozható. A kábel egyszerűen eltávolítható, és egy USB-C aljzaton keresztül csatlakoztatható a szerkezethez az áramforrás.

Galéria megnyitása

Akkumulátorral is rendelkezik a ventilátor, külső áramforrás biztosítása nélkül 10 órán keresztül bírja majd – vélhetően a legkisebb fokozaton. Ezáltal olyan helyen is be lehet üzemelni, ahol nincs a közelben konnektor, és akkor is lehet élvezni a hűsítő hatását, ha egy áramszünet alakul ki. Az igazán komoly hőhullámok idején megesik, hogy hálózati kiesés alakulhat ki a nagy terhelés és a rendszerek melegedése okán. A Heritage Fanra ilyenkor is lehet majd számítani.

Az LG eredetileg nem tervezte a D-301 örökségére építő termék forgalmazását, de most úgy tűnik, hogy mégis elérhető lehet majd a készülék. Noha egyelőre csak limitált értékesítés van terítéken.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére