Az LG UltraGear evo sorozatát erősítő gamer monitorok még a CES 2026 idején, január folyamán mutatkoztak be, mostanra pedig eljött az ideje annak is, hogy az 51,6 hüvelykes képátlójú ívelt VA panellel szerelt UltrtaGear evo G9 forgalmazása megkezdődjön, igaz, első körben még csak az előrendelés indul meg, a konkrét szállításra március 23-tól kerülhet sor.
A gamereket és a tartalomgyártókat egyaránt célba vevő monitor az 1000R hajlítási sugár jóvoltából segít elmélyedni a különböző tartalmakban, a nagy képterülethez pedig viszonylag nagy, 5120 x 2160 pixeles natív felbontás társul. A 21:9-es képarányú panel VA alapokon nyugszik, ennek megfelelően kellően magas, 4000:1 tipikus kontrasztaránnyal büszkélkedik, amihez 600 nites maximális, illetve 400 nites tipikus fényerősség társul. Az újdonság kiérdemelte a VESA DisplayHDR 600 tanúsítványt is, ami alkalmassá teszi a különböző HDR tartalmak fogyasztására. A tükröződés- és becsillanás-gátló bevonattal ellátott VA panel színhűség terén is kellően ütőképes lesz, a DCI-P3 színteret például 95%-ban képes lefedni.
A 240 Hz-es maximális képfrissítési ráta mellett üzemelő panelhez természetesen VRR, azaz dinamikusan váltakozó képfrissítési ráta támogatás is társul, ami jelen esetben az AMD FreeSync Premium technológiáján keresztül érhető el. A gamer monitorok táborát erősítő újdonság 1 ezredmásodperces GtG válaszidővel dolgozik, ami a gamerek számára jó hír lehet. Ahhoz persze, hogy az említett natív felbontás mellett sikerüljön kihajtani a 240 Hz-es képfrissítési rátát, kellően combos videokártyára lesz szükség, ha AAA kategóriájú játékok futtatása a cél, míg eSport címek esetén némileg könnyebb dolguk lesz a gamereknek.
A világ legnagyobb képátlójú 240 Hz-s 5K2K gamer monitorának minősülő UltraGear evo G9 videó bemenetei között egy DisplayPort 2.1-es, valamint két darab HDMI 2.1-es port sorakozik, de ezeken felül egy USB-C port is rendelkezésre áll, ami a DisplayPort Alternate Mode révén videó bemenetként éppúgy funkcionál, mint 90 W-os töltőteljesítményt kínáló töltőportként.
A csatlakozók között találunk továbbá egy 3,5 milliméteres Jack Audió port, illetve két darab USB Type-A port is jelen van. Extraként kapunk még KVM Switch funkcionalitást is, amelyen keresztül egy billentyűzet-egér párossal két PC-t is irányíthatunk, természetesen felváltva. A ház rejt még két darab beépített hangszórót is, a kijelző pedig egy ergonomikus állványra került, így döntésére, magasságának állítására és elforgatására is van mód. A monitor igény esetén akár fali konzolra vagy flexibilis karra is felszerelhető, hála a VESA 100 támogatásnak.
Az LG újdonsága 1999,99 dolláros áron kerül forgalomba, szállítása 2026. március 23-án indul.