A videojátékok grafikája a technológiával karöltve évről-évre fejlődik és emiatt vannak olyan játékok, amik fölött elmegy az idő, mert egyszerűen rosszul öregednek.
A világ egyik legsikeresebb videojátéka, a Minecraft szerencsére nem egy ilyen cím, hiszen úgy igazán szép soha nem volt. A voxel világra épülő élmény viszonylag egyszerű megjelenése az évek folyamán szinte semmit nem változott. Itt-ott kapott egy két effektet, aminek köszönhetően jobban nézett ki, mint az első Java-s verziók, de ez nem volt sose jelentős fejlődés. A héten viszont a játékosok, a Windows 10-es operációs rendszereken végre kipróbálhatják a Minecraft valaha készült legizgalmasabb vizuális tuningját, az RTX módot.
A tesztverzióban minden benne van, amit a legújabb Nvidia kártyák ki tudnak használni hardveresen. A fény visszaverődéseinek szimulálásával, az anyagok felületeinek a fényvisszaverő képességének a figyelembevételével, egészen a mesterséges intelligencián alapuló DLSS 2.0-ig minden bele lesz zsúfolva a játékba, vagyis a Bedrock verziós Minecraft csodálatosan fog kinézni.
A realisztikus fény és árny hatásoknak hála, csak a látvány alapján simán egy új számozást is kaphatna, de „egyszerűen csak” ennyit jelent, hogy ilyen mértékig lesz kalkulálva a fény a programon belül.
Az RTX változat egyelőre csak más RTX bétásokkal lesz használható. Természetesen a látványhoz erős gép is kell. Alapfeltétel egy RTX-es videokártya megléte, enélkül ugyanis nem lesz lehetőség ezen számítás igényes műveletek végrehajtására. Az Nvidia bejelentése itt olvasható a frissítésről.





























