Az Intel hamarosan elárul egy-két részletet azzal kapcsolatban, mi mindenre számíthatunk az IDM 2.0 Strategy névre keresztelt kezdeményezéstől, valamint mélyebben is beleugranak olyan érdekes témákba, mint amilyen a gyártástechnológiák fejlesztésével kapcsolatos távlati vízió, de ezzel egy időben a tokozásokra vonatkozó útitervekből is ízelítőt kaphatunk.

Az online előadásra a tervek szerint 2021. július 26-án kerül sor, ennek keretén belül pedig nem csak az Intel új elnök-vezérigazgatója, Pat Gelsinger oszt meg érdekes részleteket a fenti témákkal kapcsolatban, de a technológiai fejlesztésekért felelős részleg vezetője Dr. Ann Kelleher is készül néhány érdekességgel.

Galéria megnyitása

Minden bizonnyal az új gyárak építésével kapcsolatos tervekről is szó eshet, amelyekkel hatékonyabban kiszolgálhatja majd az adott régió megrendelőit a vállalat, illetve saját termékeinek gyártását is növelheti, ha szükséges. Az IDM 2.0 keretén belül egyéb gyártóknak is felajánlja majd szolgálatait a vállalat, azaz egyfajta bérgyártóként is funkcionál majd, valamint saját technológiáit is licencelni fogja az érdeklődők számára, és egzotikus architektúrák köré épülő központi egységek bérgyártását is vállalja majd.

A fentiekkel összességében versenyképesebbé válik gyártás terén az Intel, így a jelenleginél jobb pozícióba kerülhet riválisaival szemben, mint amilyen például a tajvani TSMC. A közvetítésre tehát 2021. július 26-án, PDT időzóna szerint délután 2 órakor kerül sor. Utóbbi magyar idő szerint 23:00-s kezdést jelent.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére