A Mafia 3 főszereplője Lincoln, aki árvaként nőtt fel, így tehát a klasszikus értelemben sosem volt családja, mindig ide-oda csapódott, kereste a helyét. 1968-ban járunk, New Orleansban, amikor is hősünk éppen visszatért a vietnámi háborúból, és megpróbál valamit kezdeni az életével. Természetesen miben másban találná meg a jövőjét, mint a bűnözésben, amihez összeszed még három társat is maga mellé, és elkezdi kiépíteni gengszterbirodalmát.
Nem a klasszikus, romantikus maffia korszakban járunk tehát, itt a helyzet már sokkal durvább. Ráadásul egy déli városban vagyunk, ahol (főleg abban az időben) nagyon durva a rasszizmus, és amúgy is éppen mindenki ideges a vietnámi háború kimenetele miatt.
A társak fontos szerepet kapnak a történetben, hiszen folyamatosan kommentálják majd Lincoln, és így a játékos cselekedeteit, ezzel kontextust adva a helyzetnek. Ezen kívül elvihetjük őket magunkkal a küldetésekre, ahol különböző módon segíthetnek: például verőlegényként, lefizethetnek rendőröket, vagy éppen a távolból fedezhetnek minket távcsövessel. Ezen kívül mindannyian üzemeltetik a saját kis üzletüket, aminek a profitjából részesedést kapunk.
A Mafia 3 jövőre jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. A játék az elődjéhez hasonlóan egy renderelt trailerrel mutatkozott be, de az IGN videójában láthatunk egy kis játékmenetet is.






























