A This War of Mine-ért felelős 11 bit Studios már nagyjából egy éve csepegteti az információkat arról, hogy egy teljesen új játékon dolgozik. A mai napon pedig eljött az idő arra, hogy lehulljon a lepel a független csapat új címéről, ami nem más, mint a Frostpunk.

A név nem véletlen. A játék lényege ugyanis az lesz, hogy egy rakás ember próbál meg túlélni egy rendkívül barátságtalan, fagyos világban, ehhez pedig steampunk technológiákat vesznek igénybe. Így a fagyot és a steampunkot összerakva jön ki a Frostpunk.

A 11 bit Studios munkatársai szerint ez lesz az eddigi legnagyobb játékuk, ám ezzel együtt jelenleg viszonylag kevés információ áll rendelkezésünkre. Az biztos, hogy a készítők ezúttal elszakadnak a valós körítéstől (nyilván), ugyanakkor a valós témáktól nem: ezúttal is az emberi viselkedés és természet kerül középpontba. A játék lényege az lesz, hogy kiderüljön, hogyan viselkedünk, ha mindenképpen túl kell élnünk.

A Frostpunk játékmenetéről sem tudni egyelőre semmit, csak az derült ki, hogy fontos szerepet kap benne a stratégia és a menedzsment, valamint az empátia és az érzelmek, illetve az ezekre épülő döntéshozatal. Ezúttal nem lesz olyan fontos az erőforrások menedzselése és ezek optimalizálása.

A készítők továbbá azt ígérik, hogy a játék egy kifejezetten egyedi vizuális stílust kap, de erről egyelőre nem tudunk nyilatkozni, a lenti kedvcsináló előzetes ugyanis CGI, in-game screenshotunk pedig még nincs.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére