Az Intel, illetve az iparág többi szereplője január óta küzd a Spectre bug ellen, amelynek több variánsa is támadja a spekulatív végrehajtással dolgozó modern processzorokat. A vállalat korábban már több központi egységhez is kiadott friss mikrokódokat, amelyek segítenek a Spectre bug elleni védekezésben – pontosabban csak csökkentik a támadási felületet, ugyanis az eddig még nem ismert új implementációk ellen ezek sem védenek 100%-osan.

A mikrokód frissítések folyamatosan készülnek, így mára már egészen a Westmere generációig visszamenőleg állnak rendelkezésre, igaz, a Westmere, a Lynnfield és a Nehalem esetében ezek még csak béta státuszban érhetőek el. Az újabb processzorok már végleges státuszú frissítést kapnak – a Sandy Bridge sorozattól felfelé. A friss mikrokódok a májusban napvilágot látott Spectre 4-es variáns ellen készültek, és minden bizonnyal a Spectre 3a ellen is tartalmaznak némi védelmet. Az Intel már elérhetővé tette a fájlokat az alaplapgyártó partnerek számára, így a friss BIOS-ok is hamarosan megérkeznek, de csak a Nehalem sorozattól felfelé, az újabb Intel platformokhoz.

Arról nem esett szó, hogy a javítások hatására számítani kell-e ismételt teljesítmény-csökkenésre. A korábbi beszámolók szerint csak minimális lassulást okoznak a javítások az átlagfelhasználói terhelésformák esetében, de egyes weboldalak, amelyek JavaScript kódot használnak, akár 10%-kal is lassabbak lehetnek. Cserébe viszont javul a rendszer biztonsága. A friss mikrokódok UEFI Firmware-ek formájában válnak elérhetővé az elkövetkező hetek folyamán a különböző alaplapgyártók hivatalos weboldalain.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
s_otto
s_otto
2018. júl. 18. 12:20
#1

Van hozzá egy friss benchamrk is, július 15-ös.

https://www.techspot.com/review/1659-intel-spectre-variant-4-performance-test/

0-3%-os sebesség csökkenés.

Vissza az oldal tetejére