Az AMD új videokártyái – élükön a Fiji XT alapú csúcskártyákkal – várhatóan jövő héten rajtolnak el, azaz már csak néhány napot kell várni arra, hogy kiderüljön, milyen újdonságokkal szeretné letámadni a VGA piacot a gyártó.

A Fiji XT alapú csúcskártyáról – ami egyedi, különleges nevet kaphat – már érkeztek fotók, most pedig az R9 300-as család leggyorsabb tagját is sikerült lencsevégre kapni. A fotókon az XFX R9-390X típusú videokártyája látható, ami a jelek szerint már teljes mértékben készen áll a rajtra. A Radeon R9 390X a jelenleg rendelkezésre álló, abszolút nem hivatalos információk szerint egy átnevezett R9 290X videokártya lesz, ami 4 GB-nyi helyett alapból 8 GB-nyi GDDR5-ös VRAM-ot kap. Az újdonság fedélzetén egy Grenada kódnévre hallgató GPU teljesít szolgálatot, ami egyes feltételezések szerint a Hawaii GPU frissített, GCN 1.2-es architektúra köré épülő változata, más források azonban frissítés helyett egyszerű átnevezésről beszélnek – pár nap múlva kiderül, kinek van igaza.

A fotók alapján az már látszik, hogy az XFX R9 390X modellje egyedi tervezésű, két ventilátorral ellátott videokártya hűtővel kerül az üzletek polcaira. A kétslotos hűtés a jelek szerint magasabb, mint amit a gyártó az R9 290-es sorozat tagjain használt. A GPU által termelt hőt összesen hét darab 8 milliméteres átmérőjű hőcső juttatja el a két hűtőtömbnek, amelyek alumínium lamellákból állnak. A memóriachipek hőjét külön fém hűtőlap gyűjti össze, a VRM áramkör melegedő komponensei pedig szintén külön hűtőbordákat kaptak.

Az új videokártya a PCI Expres x16-os slot mellett egy hattűs és egy nyolctűs PCI Express tápkábelen keresztül szerzi be a működéséhez szükséges áramot. Videó kimenetei között két darab DL-DVI port, egy HDMI 1.4a csatlakozó, valamint egy DisplayPort 1.2a csatlakozó sorakozik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

108 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
atti2010
atti2010
2015. jún. 14. 8:42
#24

http://kepfeltoltes.hu/150614/1234www.kepfeltoltes.hu.png

Az R9-380 ára nem is veszélyes, az ami elsősorban érdekelne, már csak a tesztek kellenek.

atti2010
atti2010
2015. jún. 14. 19:37

Az eurós részt figyeltem az már nem változhat sokat, a dollárost nem is érdemes.

thedeveloper
thedeveloper
2015. jún. 14. 8:20
#23

Troll on

Akkor már csak driver-t kellene írniuk. :D

Troll off

De tényleg, már csak driver-t kellene írniuk a kártyákhoz.

Gpety
Gpety
2015. jún. 13. 20:55
#22

A hűtést elnézve még ha a Hawaii-t picit át is formálták, akkor sem léptek előre teljesítmény/fogyasztás terén. Azért kíváncsi vagyok a hivatalos bemutatóra.

Meteoreso
Meteoreso
2015. jún. 12. 19:30
#20

Van itt egy ilyen oldal hogy ÚJ 300 szériás MSI-k vannak rajta.

A hitelessége kétséges de megnézheti akit érdekel.

Meteoreso
Meteoreso
2015. jún. 12. 18:52
#19

ASUS R9290X 112.933 Ft

ASUS STRIX-980 177.265 Ft az oc meg 201.417 Ft

Ezek az összehasonlításaitok :)

Meteoreso
Meteoreso
2015. jún. 12. 15:59
#18

ITT van egy táblázat középtájon. Ott vannak a FURY-k felsorolva részletes számokkal.

Ami ebből komoly az ha megnézed a duplájára emelték "a kissebb FURY" Render Output Units-ját a 290X hez képest és csak léghűtéssel jelenik meg !

Kb ennyire rettegnek attól hogy leolvad a HBM ;)

ChoSimba
ChoSimba
2015. jún. 12. 15:50
#17

Nem is értem min vitatkozunk. Az AMD sajna sehol nincs az Intel/nVidiához képest. Csupán csak azért, mert töredék összegből megy náluk az R&D. Kb. 10-11 éve megy a piacvesztés, ennek pedig a fejlesztések látják kárát. Persze ezáltal mi is.

Ezen a HMP sem változtat, mint ahogy a GDDR5 sem változtatott 2008/9-ben. Végső soron a piac dönt, a pénztárcájával és itt megint előjön a kinek van több pénze reklámra/stb maszlag.

AMD oldalról max azt lehet mondani, hogy:

"Lehet hogy 10 milliárd légy nem tévedhet, de akkor sem eszek sz@rt."

Az erősebb kutya b..szik és az erő alatt a $$$-t értsük. Zöld oldalon van pénz, ha nem fejlesztésbe ölik, akkor majd megveszik belőle a játékgyártókat. Így vagy úgy, de kigolyózzák a pirosakat.

Én sajnos nem látom az AMD jövőjét túl fényesnek.

És a fagyi majd visszanyal, mikor majd az Intel ugyanezt eljátssza az nVidiával úgy 10-20 év múlva.

atti2010
atti2010
2015. jún. 13. 21:10

Az árakat te magad is megnézheted a neten, állandóan linkeket kérsz de veheted a fáradságot és dolgozhatsz egy kicsit te is.

ferenczga
ferenczga
2015. jún. 12. 10:57
#16

Erre szerintetek cpu toronyhűtőt fel lehet szerelni?

FaL
FaL
2015. jún. 12. 11:00

láttam már több ilyen megoldást is, de a vrm hűtéséről is gondoskodni kell, másfelől nem lesz akkora csökkenés mint ami várható lenne. A Fiji XT érdekesebb lehet, mivel egy sokkal jobban koncentrált hőforrásról van szó, ott lehet jól jönne :)

rini
rini
2015. jún. 12. 9:25
#15

Pedig körülbelül ez a teszt takarja az igazságot, akár hihető, akár nem. Azért ne felejtsük el, hogy a GDDR5 egy kiforrt dolog míg a HBM még gyerekcipőben jár. A jövő minden bizonnyal a HMB memóriáké egy ideig. Rengeteget fog fejlődni a közeljövőben. Szóval úgy lehet számolni, hogy közel azonos teljesítményt fognak nyújtani a kezdő HBM-es karik mint a kiforrott GDDR5. Ő innét indul felfelé és szépen lehagyja azt idővel. A most megjelenő AMD 300-as sorozatú kártyák pedig alapjában minimális változtatások után kerülnek vissza a boltokba. Pont úgy mint ahogy anno a 8800gt és a 9800gt viszonya volt. Egy kicsit gyorsabbak lesznek, kicsit kevesebbet fogyasztanak és kicsivel olcsóbb lesz a gyártásuk is. Szóval erre lehet számítani. A HBM-es karik viszont valószínűleg a 980Ti ármagasságához közel fognak debütálni, kicsivel alatta.

BReal
BReal
2015. jún. 12. 11:48

Igen, nekem is valami olyan rémlik, hogy a 9800GT vagy annyit produkált, mint a 8800GT, vagy picivel kevesebb volt.

Meteoreso
Meteoreso
2015. jún. 11. 21:03
#14

Resike: Valóban itt Magyarországon egy Magyar fórumon beszélgetve kit is érdekelne hogy itt Magyarországon mennyibe kerül 2 kártya :)))))

atti2010
atti2010
2015. jún. 12. 19:18

Szerintem ez hamarosan kiderül.

jedi
jedi
2015. jún. 11. 20:56
#13

Mint már más cikknél írtam, a Techspot ezeket az árakat írta:

Radeon R9 390X 8GB (enhanced Hawaii XT): $389

Radeon R9 390 8GB (enhanced Hawaii Pro): $329

Radeon R9 380X 3GB/6GB (Tonga XT): unconfirmed

Radeon R9 380 4GB (Tonga Pro): $235

Radeon R9 380 2GB (Tonga Pro): $195

Radeon R7 370 4GB (Pitcairn): $175

Radeon R7 370 2GB (Pitcairn): $135

Radeon R7 360 2GB (Bonaire): $107

link

Resike
Resike
2015. jún. 11. 21:12

Lehet hogy ez frissebb info, de akkor sem tartom szerencsésnek egy generációval régebbi kártyák bármilyen összehasonlítását is.

Meteoreso
Meteoreso
2015. jún. 11. 19:48
#12

"Menjen a 390x a 980 Ti ellen a Fury meg a Titan X ellen akkor azt mondom oké."

A realitásoktól való teljes elrugaszkodás...

Miért menne egy 150 ezres AMD kártya egy 260 ezres 980TI(6GB) kártya ellen ?

A nagy FURY az fog a Titán X ellen menni, de akkor meg azért lesztek savanyák mert drága a FURY :)

Minden kártya a vele egy árban levő kárya ellen veszi fel a küzdelmet:

http://cdn.videocardz.com/1/2015/06/AMD-Radeon-Fury-X-3DMark-FireStrike.jpg

Akiket meg nem érdekelnek az értékek azok csak trollkodnak felesleges egyetlen szót is velük beszélgetni

Meteoreso
Meteoreso
2015. jún. 12. 10:16

Igen de mivel jo minosegi hutok jottek most ki computexen a 980TI OC lehet még a titánt is veri

De azért tedd hozzá 265 ezerért volt a 980ti az iponon arra jon majd a custom és késobb az OC szoval az is 300 kornyéke ám

A vizes FURYt huzhatonak mondják de ha megnézed a képet amit linkeltem ennél a 390x nél is ott a dobozon hogy

Unlocked Voltage nem véletlenul van rajta a 7 hocsoves huto

djbundy
djbundy
2015. jún. 11. 18:52
#11

olyan átalakító létezik, hogy DVI-HMDI 2.0?

tarkatehen
tarkatehen
2015. jún. 11. 18:55

Azt sem találtam még. Mindegyik HDMI-re átalakítónál 30hz 4K esetén. Van egy cég aki bejelentette, hogy dolgoznak egy DP-HDMI2.0 átalakítón, de nem lehet tudni mikorra lesz kész, illetve mennyiért fogják adni.

Szerk: most megnéztem megint, elvileg van, Belkin. [LINK] Nem túl meggyőző amit írtak róla. Van egy DP-HDMI2.0 nak írt, szintén Belkin adapter is, de arról meg azt írták, hogy 1080p a max amit tudott, szóval az sem egy sikertermék.

Meteoreso
Meteoreso
2015. jún. 11. 18:20
#10

Továbbra is látszik hogy főleg Nvidiások járnak az AMD fórumaira.

Egyetlen egy ember nem emelte ki hogy jé Ezen 8 Giga van ?

A 970 3.5 gigája fog versenyezni a 390 8 Gigás kártyájával ??? O ÓÓ

Kijön a 4 G Antigua az nem rebrand...

és a 980 alá bekúszik egy 8 gigás 390X kártya.(árban is alá)

Hosszútávon gondolkodva melyik megoldás a jobbnak tűnő ?

Ezen mit kerestek hatalmas újdonságokat? Ez rebrand erősen megnövelt hűtésekkel némi optimalizációval.

A 980 Ti környékén lesznek az érdekes dolgok.

atti2010
atti2010
2015. jún. 12. 11:31

Hol van a táblázatból az R9-370X és az R9-380X a Fudzilla eddig vagy 30 hírt hozott le az AMD kártyákról amiből 30 különböző volt, még hiszel nekik?Ezen kívül a nem X -re végződő kártyák OEM termékek így valóban lehet átnevezés de a táblázat pont azokat nem tartalmazza amik X -re végződnek, tehát pont a lényeg maradt ki.

BReal
BReal
2015. jún. 11. 18:15
#9

Mindenkinek, aki a HDMI miatt hőbörög: a DP 4096x2160-ot 60 Hz-cel bírja. Innentől lényeg a HDMI?

tarkatehen
tarkatehen
2015. jún. 11. 18:38

Igen, viszont akinek tv-je van és azon akar játszani annak lényeg, mivel nincs még DP-HDMI2.0 átalakító, csak DP-HDMI1.4.

Whysper
Whysper
2015. jún. 11. 16:56
#8

Akkor most mi változott itt? Mármint 290x hűthetetlen. Aztán most jön egy turbosított 290x picit nagyobb telejsítménnyel. akkor ez most hűthetlenebb?

Whysper
Whysper
2015. jún. 12. 9:49

Nincs viszont 90 ezres rendes tunning hütős házba a Sapphire Radeon R9 290 Vapor-X OC crossfire rendesen fütőtt és csak magas fordulaton maradt csendes. 1 kártyás rendszernél nincs problem.

bally40
bally40
2015. jún. 11. 16:08
#7

Remélem akkor majd lemegy az nvidia kártyáknak az ára

Kajafun
Kajafun
2015. jún. 11. 15:44
#6

Ha jól látom csak a képek szivárogtak ki véletlenül.

A képeken pedig nincs feltüntetve hogy milyen HDMI lesz rajta.

carrast
carrast
2015. jún. 11. 14:24
#5

ezaz! jönnek itt az AMD s hírek és csak ma 6ezer Ft ot esett a GTX970 ára :D MUHAHAHAH

IcolumboI
IcolumboI
2015. jún. 11. 14:20
#4

Lehet, hogy csak az én fejemben nem állt össze, de akkor most az R9 390 és az R9 390X felett lesz a Fury? (eddig azt hittem maga a 390X lesz a Fury). Ezek szerint ez olyan lesz mint a GTX 980, 980Ti és a Titan X?

wishformore
wishformore
2015. jún. 11. 17:05

Ebbol latszik hogy eletedben nem hasznaltal 4k display-t.

pont mivel 1.4 nem tamogatja ezert az istenert nem veszed ra SW-bol hogy 60Hz-t tudjon rajta attolni.

"Másfelől a számítóteljesítmény sincs meg ahhoz, hogy 4k-ban nagyon ugráljon."

egy 980 boven eleg 4K-t kihajtani jelenleg. kozod nincs a valosaghoz :S

mas:

lattal mar 30HZ-en desktop-ot renderelni? elmenynek lehet nevezni de nem kifejezzetten jo, monnyuk ha szemrakot akarsz kapni akkor ahhoz pont megfelelo

Ez a mitosz honnan jott hogy CF / SLi nelkul nem lehet kihajtani 30FPS-nel tobbet 4K ban? ezert van az opcso:nsz menu...

Morph76
Morph76
2015. jún. 11. 14:15
#3

Csak HDMI 1.4 ??

Ez elírás, vagy tényleg ilyen piti az AMD hozzáállása a 4K-s korszakhoz?!

tarkatehen
tarkatehen
2015. jún. 11. 14:20

Az tényleg érdekes, hogy HDMI1.4.

matyi009
matyi009
2015. jún. 11. 13:44
#2

Ha nem hivatalos akkor minek kiirni?megint csak veszekedés lesz belölle..

FaL
FaL
2015. jún. 11. 13:54

hivatalos bejelentés még nem történt, de ettől még több mint biztos, hogy így lesz. Ez az XFX-es kártya meg véletlenül került fel az XFX oldalára két napja, linkeltem is akkor külföldi oldalakat, hogy a 290X oldalán alul a képeknél már ezek a képek szerepeltek.

LGx
LGx
2015. jún. 11. 13:33
#1

öööö... nos lehet, hogy valami nagyon elkerülte a figyelmemet, ez esetben elnézést. de hol a HBM memória? mert itt DDR5-ről van szó továbbra is...

FaL
FaL
2015. jún. 11. 13:42

HBM-et csak a Fiji XT és PRO kap. Minden ami az alatt van, marad GDDR5-el.

Vissza az oldal tetejére