Igencsak kellemetlen esemény miatt kell az Electronic Artsnak belső vizsgálatot folytatnia, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy az egyik alkalmazottjuk ritka FIFA Ultimate Team kártyákat adott el különböző oldalakon.
A helyzet azért sem rózsás, mert meg nem megerősített képernyőfotók szerint az eladó több, mint ezer euróért adja át az igazán ritka ikonokat tartalmazó lapokat, mint például Ronaldo vagy Puskás Ferenc.
Az #EAGATE alatti jelentések alapján elég kiterjedt dologról van szó, és szinte minden esetben több százezer forintnyi összegért kelnek el a lapok. Van olyan tweet viszont, ahol megnevezték a forrást, miszerint egy EA alkalmazott képes arra, hogy a játékos fiókjára központilag töltse fel a focistákat, ennek viszont megvan az „ára”, ezért kerül mindez ilyen sokba.
A mikrotranzakciókban úszkáló Ultimate Team normál esetben csak szerencsés csomagnyitásokkal állítható jól össze. Igazából lehet, hogy az álomcsapat összeállításához még ennél is több pénz elköltésére ösztönzi a játékosokat az EA, ebből voltak és vannak is jogi csatározásai a cégnek különböző országokon belül. Jelenleg Kanadában és az Egyesült Államokban kell megvédenie magát a vállalatnak és bizonyítani, hogy nem szerencsejáték a lootbox rendszer.
Nemrég viszont sikerült egy pert nyerniük a kaliforniai bíróságon és bizonyítaniuk, hogy a Fifa Ultimate Team játékosai véletlenszerűen nyitódnak ki a csomagokból, nem pedig úgy van manipulálva a rendszer, hogy szándékosan azt dobja legutoljára, amit a felhasználó a legjobban szeretne.
Mindenesetre ezt a fajta „csalást” komolyan veszik a dolgot és megkezdték a nyomozást a titokzatos forrás felkutatására.





























